F1: a Hungaroring egyelőre az augusztus 2-i versenyre készül

Vágólapra másolva!
2020.04.28. 15:59
null
Gyulay Zsolt (Fotó: Tumbász Hédi)
A német Bild által kedden megszellőztetett, hivatalosnak nem tekinthető 2020-as Formula–1-es versenynaptárban a Hungaroring két versennyel szerepel, a németek információi szerint augusztus 16-án, majd egy hét múlva, 23-án is rendeznének egy Magyar Nagydíjat. A Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt a Nemzeti Sport érdeklődésére elárulta, egyelőre még korai arról beszélni, hogy Magyarország egymást követően két F1-es versenyt is megrendezzen.

 

A Bild információjára reagálva Gyulay elárulta, a Hungaroring nyitott a világbajnoki sorozat elindítására és gyakorlatilag a normál ütemben készülnek az eredeti versenynaptár szerint esedékes augusztus 2-i Magyar Nagydíjra.

„Napi kapcsolatban vagyunk a jogtulajdonossal, a Libertynél tudják, hogy minden megoldásra nyitottak vagyunk, hogy készen állunk a versenyrendezésre. Ennek módja nyilván nem tőlünk vagy tőlük függ, hanem mindig attól, hogy az adott ország milyen helyzetben van. Várjuk az enyhítéseket, azt, hogy mikor és milyen módon áll vissza az élet a normál kerékvágásba. Az osztrákok és a britek mellett mi is jeleztük, hogy partnerek vagyunk a világbajnoki sorozat elindításában” – mondta Gyulay, aki kitért a versenyrendezés lehetséges forgatókönyveire is.

„Két opció van. Az egyik, hogy Ausztriához hasonlóan zárt kapus versenyt rendezünk. Ez természetesen óriási kiesés minden promóternek. A másik eshetőség, hogy nézők előtt rendezzük meg a versenyt – ebben pedig már harmincöt éves gyakorlatunk van. A tavalyi év csúcsnézőszáma után az elővételes adatok alapján az idén is hasonló érdeklődésre számíthattunk. A járvány kirobbanása óta természetesen megállt a jegyvásárlási kedv, és nekünk is alkalmazkodni kell az új helyzethez. A pályahasznosítás és a tesztek szünetelnek ugyan, de a pályát folyamatosan karban tartjuk, jó állapotban van, hiszen készülünk az augusztus másodikai nagydíjra” – fogalmazott a Hungaroring első embere, s szót ejtett a Bild versenynaptáráról, pontosabban a dupla Magyar Nagydíj lehetőségéről is.

„Egyelőre korai lenne az egymás utáni két versenyről beszélni, mert nem tartanak itt a tárgyalások. A pálya nyilván alkalmas egymás utáni két verseny lebonyolítására, ráadásul turisztikai és gazdasági szempontból is sokat jelentene az országnak, ha egymás után két hetet töltenének nálunk a csapatok” – vélte Gyulay Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik