F1: a filmiparban villanthatja meg tehetségét Hamilton

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 14:51
null
Hamilton korábban tanulmányozta Schwarzenegger edzésprogramját is (Fotó: AFP)
A nemzetközi divatvilág után a hollywoodi filmiparban is megvillanthatja tehetségét Lewis Hamilton, akit nem más, mint a Titanic legendás rendezője, James Cameron kért fel, hogy működjön közre új fi lmjében. Az ötszörös F1-es világbajnok egyelőre nem színészi babérokra tör – ügyvezető producerként dolgozik együtt többek között Arnold Schwarzeneggerrel és Novak Djokoviccsal.

 

A „The Game Changers” című dokumentumfilm a növényi alapú étrend térhódítását mutatja be a sportban, és mivel 2017 óta Hamilton sem fogyaszt állati eredetű ételeket, közreműködése evidensnek tűnik.

„Rengeteg időt töltök Los Angelesben, és sok találkozón veszek részt, főleg a filmezés és a szórakoztatás területén – mondta Lewis Hamilton Hockenheimben. – Ott hallottam, hogy James Cameron szeretne kapcsolatba lépni velem a következő projektje miatt, és mivel nagy rajongója vagyok, megragadtam a lehetőséget. Nagyon király! Schwarzeneggerrel Ausztráliában találkoztam, őt is nagyon kedvelem, tanulmányoztam az edzésprogramját is. Az új étrendemnek köszönhetően hasonló utat jártam be, mint más sportolók is, erőnlét tekintetében szintet léptem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik