A Ferrari még hisz benne, hogy Vettel lehet a Kanadai Nagydíj hivatalos győztese (Fotó: AFP)

A német versenyző a futam közben Lewis Hamilton előtt autózva elmért egy kanyart, átvágott a füvön, majd a pályára visszatérve úgy állította egyenesbe a Ferrarit, hogy az ideális íven forduló Hamiltonnak fékeznie kellett az ütközés elkerülése érdekében.

Vettel végül maga mögött tartotta Hamiltont a leintésig, mégis a brit pilóta nyert, mert a sportfelügyelők a leintés előtt öt másodperces időbüntetéssel sújtották a németet veszélyes manővere miatt.

Így Vettel második lett, de a Ferrari jelezte fellebbezési szándékát, amelyet vasárnap érvényesített is.

Az F1 szabályzata nem engedélyezi a verseny alatt hozott ítéletek elleni fellebbezést, de ha az adott időpontban elérhetetlen bizonyíték kerül elő, újra megvizsgálhatják az esetet. Az FIA várhatóan a hét végi Francia Nagydíjon foglalkozik az üggyel, első körben azt dönti el, egyáltalán lehet-e még tárgyalni erről az esetről.

Ha a Ferrari által hozott új információ elég ahhoz, hogy megnyissák az ügyet, egy későbbi időpontban sor kerülhet az új vizsgálatra, és Vettel meg is kaphatja a győzelmet.