F1: „A Ferrari elvesztette a lendületét a bahreini vereség után”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.08. 09:30
null
A Ferrari magabiztosan készülhetett a Bahreini Nagydíj versenyére az időmérő után (Fotó: AFP)
A Ferrarinak hiába volt lehetősége többször is nyerni a Formula–1 2019-es kiírásában, végül nem a maranellóiak, hanem a Red Bull szakította meg a Mercedes diadalmenetét az idény kilencedik versenyén. Az „ezüstnyilak" csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, az olaszok lendületét a Bahreini Nagydíjon elszenvedett vereség törte meg, miközben teljesen másképp is állhatna a világbajnokság, ha a Ferrari kihasználja az esélyeket. 

 

AFerrariremek tesztidényt zárt, miközben aMercedesa második hét utolsó napján talált igazán magára. Az első versenyen azonban nem az olaszok, hanem a németek arattak kijózanító győzelmet, majd a diadalmenetük az idény 9. nagydíján szakadt meg.

„Kissé aggódtam. Az első teszthéten még nem, bár a Ferrari igazán lenyűgöző volt, és a pálya szélén állva láthattad, hogy mennek bele az 1-es, a 2-es, illetve a 3-as kanyarba, miközben nagyon erősnek is tűntek, tudtam, hogy érkezik a fejlesztési csomagunk, ami teljesen megváltoztatja az autót"– magyarázta a német gárda csapatfőnöke,Toto Wolff.

70. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
JÚLIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés:12.00–13.00
Időmérő:15.00–16.00
JÚLIUS 14., VASÁRNAP
Futam:15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.1064. Belga Nagydíj

„Hétfőn aztán felpakoltuk a kocsira az új elemeket, és nem nagyon működtek. aztán a második napon sem.Ekkor azt hittük, nagy probléma van, azonban a harmadikon az autó hirtelen elkezdett működni.A negyediken pedig a Ferrari köridejeivel voltunk egy szinten. Ez volt az első olyan nap a tesztidényben, amikor azt éreztük, jó irányba megyünk"– tette hozzá.

A Ferrari remek tesztidényét tehát nem követte győzelem az idény első nagydíján, Melbourne-ben. Ám akkor sok szakértő a pálya karakterisztikájának tudta be a Mercedes diadalát ésBahreinbenvalóban meg is mutatkozott a Ferrari ereje. Az olaszok mindhárom szabadedzésen, illetve az időmérő mindegyik szakaszában a leggyorsabbnak bizonyultak, a Charles Leclerc, Sebastian Vettel kettős így kisajátította az első rajtsort a futamra.

Az ünneplés azonban elmaradt másnap, aFerrari hiába haladt sokáig a kettős győzelem felé,a monacóit azautó meghibásodásafosztotta meg a sikertől, míg a németvezetői hibátkövetett el, és több pozíciót vesztetta kényszerű bokszkiállással.

„A Ferrari elvesztette a lendületét a bahreini vereség után.Azövék volt a leggyorsabb autó és Leclerc-rel győzelmet kellett volna aratniuk. Ezt követően Azerbajdzsánban hiába volt Charles a leggyorsabb a pályán, az időmérőn összetörte a kocsiját, míg Montrealban hiába vezette végig a futamot Sebastian, a büntetése az első helyébe került.Ezek az esetek is jól mutatják, mennyire másképp is alakulhattak volna a versenyek, ha csakis a nyers teljesítményt vesszük alapul"– emelte ki az osztrák.

A Ferrari 135 pontos hátrányban áll a második helyen a konstruktőri bajnokságban, miközben 59 ponttal előzi meg a harmadik Red Bullt, amikor a mezőny az idény 10. állomására, a Brit Nagydíjra készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik