F1: a Ferrari 2020 után kiszállhat a Formula–1-ből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 14:14
null
Sergio Marchionne az F1-ből való kilépéssel fenyegetőzik (Fotó: AFP)
Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Formula–1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.

 

Az olaszok első embere úgy fogalmazott, hogy bár ők is támogatják a költségcsökkentésre vonatkozó terveket, van néhány olyan terv tárgyalás alatt, amely elfogadása arra sarkallná a gyártót, hogy más sorozatban méresse meg magát.

„A Formula–1 a DNS-ünk része a sorozat születése óta, de ha gyökeresen megváltoztatják a játszóteret, akkor mi ott már nem szeretnénk játszani” – utalt Marchionne arra, hogy a Ferrari az egyetlen olyan istálló, amely a kezdetek (1950) óta tagja a világbajnokság mezőnyének. A csapat ez idő alatt 228 futamgyőzelmet, 16 konstruktőri és 15 egyéni vb-címet ünnepelhetett.

A sportágat január óta irányító Liberty Media azt szeretné, ha az erőviszonyok fokozatosan kiegyenlítettebbé válnának, ennek érdekében a költségeik csökkentésére köteleznék a csapatokat, valamint a bevételeket is új módszer szerint szeretnék elosztani 2020 után – addig érvényes a csapatok, a Nemzetközi Automobil Ügynökség (FIA), valamint a vb-t szervező cég közötti megállapodás, az úgynevezett Concorde-szerződés, mely a pénzek elosztása mellett arról is rendelkezik, milyen csapatok indulhatnak a sorozatban.

„Teljesen világos, hogy ha nem olyanok lesznek a körülmények, amelyekkel a saját márkánk pozícióját, különleges megítélését tudjuk erősíteni, akkor nem fogunk indulni” – jelentette ki az elnök.

A FIA és az F1 vezetői kedden, Párizsban tárgyaltak a Formula–1 hosszú távú jövőjéről, s a vezetőség itt állt elő azzal az ötlettel, hogy – a kiscsapatok esélyeit támogatva – ne legyen nagy anyagi különbség az istállók között.

A következő egyeztető ülésre jövő kedden kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik