F1: Ricciardo volt a leggyorsabb; a McLarent hat órán át javították

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 18:37
null
Alonso figyeli az autóját, amiből pár perce kiszállt (Fotó: AFP)
Miután kedden háromszor is megállt a McLaren az F1-es idény előtti teszt hét második hetének első napján, a második sem alakult sokkal jobban: Fernando Alonso autóját hat órán át szerelték napközben. Szerdán Daniel Ricciardo volt a leggyorsabb, Red Bull ausztrál pilótája új, nem hivatalos pályacsúcsot repesztett, megelőzve a két Mercedest. Élje át újra a tesztnap eseményeit egész nap frissített szöveges közvetítésünk segítségével, szóljon hozzá, mondja el a véleményét!

 

DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ. A Red Bull és a Mercedes a nap első felében nemcsak a leggyorsabb körért csatázott Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton vezényletével, hanem a megtett körök számában is ők uralták a mezőnyt. Az ausztrál és a brit délelőtt egyedüliként lépte át az 1:19-es határt, és váltotta egymást az időlista élén, mígnem előbbi a hiperlágy keveréken nem hivatalos körrekordot jegyzett.

Hamilton azonban már nem válaszolt az 1:18.043-as körre, hiszen a nem hivatalos ebédszünet után Valtteri Bottas váltotta őt a W09 volánja mögött.

Mögöttük a reggel betegeskedő Kimi Räikkönen helyére beugró Sebastian Vettel végzett a legjobb idővel, a német azonban sokkal inkább a hosszabb etapokra koncentrált, és teljesített meggyőző köröket a fehér jelzésű Pirellin.

Ígéretesen indult Fernando Alonso és a McLaren napja, azonban a 47. körben az MCL33 kódjelű konstrukció olajszivárgás miatt húzódott félre a 7-es kanyarban, ezzel előidézve a délelőtt első piros zászlós szakaszát. A wokingi gárdának emellett ki kellett cserélnie a Renault-erőforrást is a spanyol autójában.

A tavaszias időnek köszönhetően a McLarenen kívül mindegyik alakulat 50 kör felett teljesített délelőtt, Carlos Sainz Jr. 88-szor ment körbe a Circuit de Catalunyán, miközben a sauberes Charles Leclerc 80 körig jutott. A spanyol helyét Nico Hülkenberg vette át a tesztnap második felében.

A Mercedes, a Ferrari és a Renault mellett a Williams is megosztotta versenyzői között a napot, így délután Szergej Szirotkin is birtokba vehette a spanyol aszfaltcsíkot.

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ. Noha az ebédszünet elmaradása miatt nem beszélhetünk délelőtti és délutáni részéről a mai tesztnek, a pilóták fél kettő körül mégis elmentek ebédelni, és jó 45 percen keresztül senki nem járt a pályán, miközben zölden világított a lámpa a bokszutca végén a csapatok kérésére.

A csendet végül Nico Hülkenberg törte meg, majd jöttek a többi „délutános” pilóták is: Szirotkin és Bottas – a gyomorfájós Räikkönenre még várni kellett. Apropó Bottas, a Mercedes pilótája nem aprózta el, és egy rövid bemelegítés után máris a harmadik helyre ugrott 1:19 alatti idővel.

Délután a csapatok – egy-egy kiugró esetet leszámítva – jobbára hosszú etapokat, versenyszimulációkat teljesítettek, így a legjobb köridők nem is nagyon változtak. Bottas mellett azonban mindenképpen ki kell emelni Brendon Hartley-t a Toro Rossóval, aki nemcsak sokat ment, de a nap vége felé meglepetésre az ötödik helyre hozta 1:19. 823-as idővel a Honda-motor hajtotta Toro Rossót.

S, hogy kit előzött meg a 119 körig jutó új-zélandi mindössze 23 ezreddel? Természetesen a japán motorszállítót idén Renault-ra cserélő McLaren-t vezető Fernando Alonsót. Arról persze legkevésbé a kétszeres világbajnok tehet, hogy autója délelőtti olajszivárgás következtében hat órán át szerelik, mire ismét pályára mehetett vele – a nap utolsó tíz percében...

A spanyol így csak 57 körig jutott, ami csapatszinten a legkevesebb volt a mai napon – pilótaként pedig csak az alig két és fél órával a vége előtt először pályára hajtó Kimi Räikkönen ment nála kevesebbet. A reggeli gyomorpanaszok után a finn így is csak 8 egységgel maradt le a spanyol mögött.

A másik végén a vonatkozó táblának a nap leggyorsabbja, Daniel Ricciardo található, 165 köre tiszteletet parancsoló mennyiség, a sauberes Charles Leclerc pedig 160 körével mutatta meg: terhelhető, ha éppen arról van szó. A délutáni körözés végét egyébként éppen a monacói színesítette meg, amikor négy perccel a hatórás záróra előtt a 12-es kanyarban a kavicságyba csúszott autójával, így piros zászló hatálya alatt ért véget az érdemi munka mára – bár páran néhány rajtgyakorlatot még elvégeztek a rajtrácsra felállva, miután a versenyirányítás erre engedélyt adott.

Az F1-es szezont megelőző második teszthét utolsó előtti napja holnap reggel 9-kor kezdődik.

F1-ES TESZT, 2. HÉT, 2. NAP
BARCELONA
VÉGEREDMÉNY

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull TAG Heuer) 1:18.047, 165 kör
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.400, 90 kör*
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.560, 85 kör
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.541, 66 kör*
5. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:19.823, 119 kör
6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Renault) 1:19.856, 57 kör
7. Carlos Sainz, Jr. (spanyol, Renault) 1:20.042, 88 kör*
8. Romain Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:20.237, 78 kör
9. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.242, 49 kör
10. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.349, 63 kör*
11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.758, 102 kör
12. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:20.805, 130 kör
13. Charles Leclerc (monacói, Alfa Romeo Sauber) 1:20.918, 160 kör
14. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:22.350, 80 kör
*: csak délelőtt tesztelt

A szerdára tervezett beosztás:
Mercedes: Lewis Hamilton/Valtteri Bottas
Ferrari: Sebastian Vettel
Red Bull: Daniel Ricciardo
Force India: Esteban Ocon
Williams: Lance Stroll/Szergej Szirotkin
Renault: Carlos Sainz Jr./Nico Hülkenberg
Toro Rosso: Brendon Hartley
Haas: Romain Grosjean
McLaren: Fernando Alonso
Sauber: Charles Leclerc

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik