Már Hamilton neve mellett is 4 vb-cím szerepel (Fotó: AFP)

 

Az életkor ennek ellenére csak egy a sok aspektus közül, miközben fontos megjegyezni, hogy már a győzelemhez is rengeteg faktor – jó technika, tehetség, megfelelő csapatdinamika, szerencse – egyidejű és együttes jelenléte szükséges, nemhogy egy, kettő, három, sőt négy bajnoki serleg megkaparintásához. Az állandóan változó körülmények, ­így a szabályrendszer, a mezőny összetétele, a technológiai szint vagy éppen az adott időszak hatalmi berendezkedése pedig még nehezebbé teszik az objektív összevetést.

Mindazonáltal a számok statisztikai szempontból meghazudtolhatatlanul állnak, ezért más-más megvilágításból nézve, bizonyos elemeket kiszűrve vagy azokat százalékos arányokba átfordítva némileg tisztább kép jelenik meg arról, hogy a különböző érák különböző élmenői hogyan is foglalnak helyet egymáshoz képest a rangsorban.

Fangio, Schumacher, Prost, Vettel, Hamilton: nevek, amelyek kitörölhetetlenül beírták magukat a sportág aranykönyvébe, és bajnokok, akiknek – bár a királykategória eltérő korszakaiban koronáztak meg őket – mégis némi redundancia figyelhető meg a pályájukban. Mindannyian viszonylag gyorsan kerültek élcsapathoz, és szezonokon keresztül uralva a mezőnyt teremtették meg a saját korszakukat.

Néhány szezon leforgása alatt feljutottak a csúcsra…

Juan Manuel Fangio későn érkezve a Formula–1-be szinte végig az éppen legjobbnak számító kocsi volánja mögött foglalt helyet. Máig megdöntetlen rekordot felállítva négy különböző márkával – Alfa Romeo, Maserati, Mercedes és Ferrari – szerzett bajnoki elsőséget, és vívta ki a következő generációk tiszteletét.

Alain Prostnak kellett a legtöbbet – összesen öt évet – várnia az első megkoronázásig, a francia ennek ellenére azonnal duplázott a McLarennel. Emellett részese lehetett a „száguldó cirkusz” egyik legnagyobb egyeduralmának, illetve a legjobban uralt idényének is. Igaz, ekkor (1989-ben) végig Ayrton Senna csapattársaként kellett helytállnia a küzdelemben, így a megkaparintott harmadik vb-diadalt istállóváltás követte. Ez viszont nem hozott újabb sikereket, a „Professzor” ezért búcsút intett a sportágnak. Két évre rá azonban újra versenybe szállt, és az idény végén azonnal újra felülhetett a kategória trónjára, amit a végleges visszavonulása követett.

Michael Schumachernek nem egészen három szezont kellett várnia az első címig, amelyet azonnal egy újabb követett a Benetton színeiben. Ezután a legendás Ferrari kötelékében eltöltött négy idény elteltével vette kezdetét a Formula–1 máig példátlan sorozata, amely egymás után öt megnyert konstruktőri és egyéni diadalt hozott magával. A német két sikertelenebb évet követően befejezte a pályafutását, hogy három kihagyott szezon után immár az újraalakuló Mercedesszel térjen vissza. A német gárdánál eltöltött időszak azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Sebastian Vettel élete első nagydíján – amelyen tesztpilótaként ült be – pontot szerzett, és alig kellett másfél évnek eltelnie ahhoz, hogy a fiókcsapatból előléptetve a Red Bull az alkalmazásába vegye. Már az első RB-idényében esélye volt a győzelemre, ez utóbb négy egyéni és csapatbajnoki megkoronázásban teljesedett ki. A diadalokkal tűzdelt esztendőket hányattatottabb szezon követte, ami csapatváltást eredményezett. Az elődökhöz hasonlóan Vettel is a Ferrarit vette célba, ahol most, a harmadik esztendőben megint lehetősége nyílt a vb-elsőségért küzdenie.

Lewis Hamilton szupersztárként robbant be a Formula–1-be, már majdnem az újoncidényében a csúcsra ért, ám akkor még egy ponttal lemaradt Kimi Räikkönen mögött. Az elmaradt bajnokavatást viszont egy éven belül pótolták, amit ötidényes böjt kísért. A brit végül Schumachert váltotta – nem a Ferrariban, ahol a korábbi bajnokok mind megfordultak karrierjük egy bizonyos pontján, hanem – a gyári Mercedesben. A 2013-as átmeneti év aztán Hamilton és a német gárda egyeduralmát vezette fel (bár 2016-ban Nico Rosberg elhappolta az egyéni koronát), s ennek folyományaként a stevenage-i pilóta Mexikóban immár negyedik alkalommal ülhetett fel a sportág trónjára, Vettelt legyőzve a kiírásban.

Szakaszokra felosztva:

A fenti öt pilóta Formula–1-es karrierje két nézőpontból felosztva mutat érdekes mintákat és további átfedési területeket.

Első felosztás:

Az első aspektus 50, 100, 150, illetve 196 – ez utóbbi az a mennyiség, amennyit Fangio kivételével a többiek négyen mind teljesítettek – Grand Prix vetületében vizsgálja az életpályákat, figyelmen kívül hagyva a fölényesebb érák helyzetét, illetve az esetleges csapatváltásokat. A körülbelül egyenlő arányú periódusokban így a diadalok és a bukások némileg eloszlanak egymás mellett, miközben a kiugró növekedések halmozódó sikereket jegyeznek.

Az 50. GP-ig Fangio teljesítménye magasodik ki, az egy idényre lebontott arányok viszont valamelyest felülírják ezt. Ebben az esetben az üstökösként berobbanó Hamilton veszi át a vezetést a győzelmi százalékok tekintetében, miközben Schumacher mindvégig megtartja harmadik pozícióját. A leginkább torzító elem azonban az a tény, mely szerint az elemzett időszak az argentin esetében majd' egy egész pályafutást, míg a többieknél csupán a kezdeti lépéseket öleli fel.

A 100. megmérettetésre már mind a négy további versenyző megszerezte legalább az első egyéni címét, azonban Hamilton korábbi kiugrása itt hátrányba fordul át, hiszen a második 50 nagydíj alatt nem gazdagodott újabb bajnoki koronával, mialatt konstruktőri címet magkaparintó gárdánál sem szerepelt. Ezzel szemben Vettel és Prost oldalán pont az ellentétje zajlik le, miközben az előbbinél épp a harmadik serleg előtt zárul le a szakasz. Bár a britet leszámítva Schumacher gyarapodott a legkisebb mértékben, mégis az élre áll, és az előnye a 196. versenyig ki is tart.

A 150. fordulóig Hamilton folyamatosan zárja az ollót Vettellel szemben, ám annak mértéke csak a következő intervallumban mutatkozik meg igazán, hiszen a német addigra megszerzi mind a négy vb-címét, ellentétben a brittel, illetve a két másik pilótával, akik még legalább egyszer felülhettek a sportág trónjára a következő 46 verseny alatt.

A 196 rajtig futó összevetésben Vettel mellett még Schumacher érte el, illetve kettővel meg is haladta a bűvös négyest, azonban Prost és Hamilton mellett ő is adós maradt addigra az egyik címével a teljes pályája során elérteket tekintve. Ennek ellenére Schumi fennmaradó fölényét a Vettelt és Prostot minden mutatóban lehagyó britnek sikerült néhol semmissé tennie.

Második felosztás:

A második perspektíva a világbajnoki elsőségek elhódításának pillanataira helyezi a hangsúlyt, árnyalva mindezt az addig lement GP-k számával, illetve a vetélytársak életkorával.

Az első nagy sikerre Prostnak kellett a legtöbbet várnia, ő harmincesztendősen végzett először az egyéni kiírás első pozíciójában. A franciával szemben Vettel és Hamilton mindösszesen a 23-at töltötte be, míg Schumacher a 25-öt taposta akkortájt. A győzelmek számában így jól látszik, hogy a franciának volt a legtöbb ideje gyűjtögetni, amit a második címig vezető úton a stevenage-i is megtapasztalhatott, hiszen nála több időt semelyik pilótának sem kellett várnia két elsőség között.

A Mercedes-versenyző tehát a „Professzorhoz" hasonlóan jól használta ki a „szünetet", mivel a második bajnoki sikeréig minden egyes mutatóban – kivéve a leggyorsabb köröket – jócskán megelőzte riválisait. Persze fontos figyelembe venni, hogy addigra dupla annyi verseny volt a brit háta mögött, mint Schumachernek, ezen felül a 148. futamig rajta és Proston kívül mindenki megszerezte már a harmadik vb-elsőségét is.

A negyedikig a négy egymást követő szezonban taroló, a legutóbbinak az évében 26 esztendős Vettel jutott el a leghamarabb, amivel minden idők legfiatalabb négyszeres bajnokává avanzsált. A németnek emellett egészen a 2020-as idényig bezárólag lehetősége van arra, hogy az ötödiket is ilyen titulust kiérdemelve hódítsa el. A legtöbb GP eközben Hamilton esetében zajlott le a negyedik megkoronázásig, a brit 206 versenyen állt addig rajthoz, mialatt Vettelnek csak 117 futam kellett, nem is beszélve Fangióról, aki 42 (!) Grand Prix leforgása alatt érte el a fenti teljesítményt.

A lefutott versenyek száma pedig az összes többi eredményre is kihatással van: minél kevesebb van valaki neve mellett belőle, annál hátrébb foglal helyet a különböző statisztikákban. Ezek azonban némileg torzított adatok, a világosabb kép érdekében érdemes kiszűrni azokat a megmérettetéseket, amelyeken az adott pilóta nem tudott célba érni. Persze kiesés és kiesés között sem árt különbséget tenni, mivel nem mindegy, hogy az illető az autó különféle meghibásodása miatt, vagy esetleg egy baleset, ütközés, kicsúszás okán volt kénytelen korán búcsúzni a futamból.

Prost a negyedikig összesen 59 alkalommal adta fel idő előtt a küzdelmet, ebből negyvenet nem önhibából, miközben Fangio egyáltalán nem nullázott a négykerekű problémáján kívüli okból. Az öt pilóta közül Schumacher (21) távozott legtöbbször pont nélkül ütközésből vagy balesetből kifolyólag, ami jócskán meghaladja Hamilton (9) és Vettel (9) hasonló indokokból történő búcsúját.

 

Korrigált arányok:

A legkorrektebb módszer pontosan ezért az, ha minden versenyző esetében kivonódnak a GP-k számából azok a kiesések, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a konstrukció valamely elemének tönkremenetelével. A kapott értékből százalékolt arányok ezáltal egzaktabb adatokat jelenítenek meg:

Fangio minden területen rendkívül hatékony volt, hiszen az összes aspektusból vizsgálva jobb eredményeket produkált, mint a Schumacher, Prost, Vettel, Hamilton alkotta „kvartett". Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy a legnehezebb pont az argentin karrierjét elhelyezni a négy másik pályához viszonyítva, ezért a továbbiakban az említett négyes adatait vesszük jobban nagyító alá.

Miközben a Hamilton, Vettel kettős inkább az időmérőn – ahol az összes nagydíjból lettek számítva az adatok –, addig a Schumacher, Prost duó a versenyeken emelkedik ki. Az összes elem középértékeit összevetve pedig a következő erősorrend rajzolódik ki: Schumacher (41.79%), Vettel (39.88%), Hamilton (34.56%), illetve nagyobb lemaradásban Prost (22.89%).

Ha meg kizárólag a befejezett Grand Prix-k alapján történik a besorolás, akkor így változik az előbb felvázolt ranglista: Schumacher (46.84%) megtartja vezető pozícióját, Hamilton (42.22%) átveszi Vettel (41.95%) második helyét, miközben Prost (40.03%) felzárkózik rájuk.Mindazonáltal a korrigált számok torzított jellege még mindig nem szűnt meg – és sosem fogja érvényét veszíteni –, hiszen míg Prost a negyedik cím megszerzésével zárta a pályafutását, illetve Hamilton (eddigi) utolsó előtti nagydíjáig tart az összevetés, addig Schumacher és Vettel karrierje azóta már tovább íródott, ami nagy mértékben megváltoztatja az amúgy is vázlatos vonalakból kirajzolódó képet.

Egy azonban biztos: Fangio, Prost, M. Schumacher, Vettel és Hamilton csupán statisztikai eredményeiknek köszönhetően is már minden idők legjobbjai között foglalnak helyet.