F1: 35 milliárd forint a Hungaroring fejlesztésére

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 15:23
null
Chase Carey először jár Budapesten (Fotó: Meder István)
A Formula–1 vezetését átvevő triumvirátus egyik tagjával, Chase Carey ügyvezetővel tárgyalt a szombati időmérő edzés előtt a Hungaroringen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Ez volt az első találkozónk, Carey úr először jár Budapesten, és a péntek este a városban tett sétája lenyűgözte, úgyhogy elég jó alapállásból indítottunk – mondta a megbeszélés után Szijjártó Péter. – Korábban rendre az fogalmazódott meg, hogy a Magyar Nagydíj folyamatosan veszélyben van, tekintettel arra, hogy régi, több évtizedes pálya, nem ultramodern, mint mondjuk Abu-Dzabi, s az új pályák jelentette világnak nehéz megtalálni a közös pontjait a Hungaroringgel. Most viszont az új amerikai vezetés egészen más megközelítést alkalmaz. Carey úr elmondta, hogy nem akar olyan versenysorozatot, amelyben huszonegy egyforma, uniformizált futam van, nem akar huszonegy ugyanúgy kinéző pályát, azt szeretné, ha minden helyszínnek meglenne a maga identitása. És nekünk éppen ez az erősségünk. A Hungaroring éppen azt tudja hozzáadni a Formula–1 megújításához, vagy új szintre emeléséhez, amit most az amerikaiak elterveztek. Mi magunkat adjuk, a mi versenypályánk több mint három évtizedes múltra tekint vissza, egyike annak a három ringnek, amely legrégebben rendez futamot megszakítás nélkül, és az amerikaiak ezt értéknek tekintik, ellentétben a korábbi vélekedésekkel, melyek szerint ez hátrány vagy veszélyforrás lett volna. Szerintük ez érték, amely hozzá tud adni a Formula–1 világának sokszínűségéhez.”

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a feltételeknek meg tudjunk felelni. Elkészült a három év alatt 35 milliárd forintot bevonó Hungaroring fejlesztési stratégia, az idei esztendő költségvetésében ötmilliárd forint áll rendelkezésre a lelátó teljes felújítására, az idén megindulhat a tervezés és közbeszerzés, jövőre a valós munka. A következő évre a stratégia húszmilliárd forintot irányoz elő, amelyből a boxutca felújítását kell elvégezni, a paddockét el lehet kezdeni, a 2019-re szánt tízmilliárdból az új paddockot be lehet fejezni, és a parkolókapacitást jelentősen kibővíteni.

„A tervet Carey úr örömmel fogadta és világossá tette, hogy hosszú távon számítanak Budapestre a versenysorozatban – folytatta Szijjártó Péter. – Aláírt szerződésünk 2026-ig van, s azt gondolom, utána sem lehet problémánk, látva az újfajta hozzáállást – és látva azt, hogy a vizes világbajnokság mellett is harminc százalékkal nőtt a jegyeladás. Ez világosan mutatja Magyarország és a közép-európai térség hozzáállását a Formula–1-hez.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik