Nem esett messze az alma a fájától – Giuliano Alesi (jobbra) a GP3-ban vitézkedik, és igyekszik hasonló sikereket elérni, mint édesapja, Jean (Fotó: Földi D. Attila)

 

– Giuliano, hallotta már édesapja sztoriját a mogorva budapesti nővérkéről?
– Giuliano Alesi: Nem. Mi történt?
– Jean Alesi: Jaj, ne is emlegessük… Amikor 1995-ben balesetet szenvedtem a Hungaroringen, helikopterrel szállítottak kórházba, ahol egy nagyjából százhúsz centis, morcos, agresszív nővér fogadott. Bármit tettem, letorkolt miatta, többször rám förmedt, hogy ezt ne tegyem, azt ne tegyem. A csodálatos magyar hölgyek után sokkoló volt a kontraszt! Szerencsére hamar elszabadulhattam.

NÉVJEGYEK

Jean ALESI
Nemzetisége:
francia
Született:
1964. június 11., Avignon
F1-es csapatai:
Tyrrell (1989–1990), Ferrari (1991–1995), Benetton (1996–1997), Sauber (1998–1999), Prost (2000–2001), Jordan (2001)
Versenyek: 201
Győzelmek: 1
Pole pozíciók: 2
Leggyorsabb körök: 4

 

Giuliano ALESI
Nemzetisége:
francia
Született:
1999. szeptember 20., Avignon
Pályafutása:
gokart (2013–2014), francia Formula–4 (2015), MRF Challenge (2016), GP3 (2016–)
Legnagyobb sikerei:
3x GP3-futamgyőztes

– De azért nyugtasson meg, hogy kellemes élményei is vannak hazánkról.
– J. A.: Persze, az emberek mindig nagyon kedvesek voltak velem, az időjárás is mindig csodálatos volt – a mostanival ellentétben… –, a Hungaroringet pedig nagyon kedveltem. A pálya karakterisztikája ugyan nem különösebben feküdt az agresszív vezetési stílusomnak, de az is igaz, hogy nem sokszor mehettem ott versenyképes autóval. Viszont amikor a Benettonnal 1996-ban sikerült jó beállításokat találnunk, rögtön a dobogón végeztem.

– Giuliano, önnek volt már része hasonlóan nagy balesetben, mint apja 1995-ös bukása?
– G. A.: Szerencsére nem. Tavaly Ausztriában ugyan beleálltam a falba, de az közel sem volt olyan súlyos, mint a korábbi érák balesetei. Apáék idejében még nem volt HANS, magasított oldalfal, Tecpro biztonsági korlát, semmi. Igazán bátornak kellett lenniük.

– Ennek fényében még inkább tiszteli apja teljesítményét?
– G. A.:
Egyértelműen! Nagyon tisztelem azért, hogy milyen veszélyes időszakban állt helyt. Az én GP3-as autómat össze sem lehet hasonlítani azokkal a kocsikkal, amelyeket ő vezetett. Néha már abban is elfáradok, amikor a mérnököm arra kér, hogy egymás után tegyek meg tíz időmérős kört – el sem tudom képzelni, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években mennyire megterhelő lehetett egy teljes versenytávot lehúzni a jóval veszélyesebb, erősebb és puritánabb F1-es autókkal.

– Jean, ön hogy dolgozta fel az állandó veszélyt?
– J. A.: Abban az időben nem gondolkodtunk rajta, mert nem is tartottuk olyan veszélyesnek az autóinkat. Ez változott meg Ayrton Senna 1994-es halálakor – csak akkor döbbentünk rá, mit is vezetünk valójában.

– Azért az is elgondolkodtató, hogy ön azért nem versenyzett a tragikus imolai hétvégén, mert előtte megsérült egy teszten.
– J. A.: Így van, óriási volt a becsapódás, még a nyakcsigolyám is megrepedt. Emiatt a csapatvezetőkkel néztem a futamot a boxutcafalon, és amikor az első biztonsági autós szakasz után a safety car rögtön visszament a pályára, nem értettük, mi történik. Utána értesültünk, hogy Ayrton balesetet szenvedett…

– Giuliano, ön mennyit tud erről az időszakról? Felvételről megnézte édesapja versenyeit?
– G. A.:
Apu rengeteg történetet mesélt nekem azokról az időkről, és a barátjától, Gerhard Bergertől is sokat hallottam, miken mentek keresztül együtt. Nagyjából tehát képben vagyok, és a szomorú imolai hétvége történéseit is ismerem.

– Gyerekként miként élte meg, hogy édesapja igazi F1-es nagyágyú?
– G. A.:
Nekem ő csak apa volt, sokáig nem is érzékeltem a felhajtást körülötte. Viszont amikor nagyobb lettem, és elkísértem a DTM-es versenyeire – amelyeken két lépést sem tudott megtenni anélkül, hogy valaki ne üdvözölje –, kezdtem megérteni, hogy fontos embernek számít a versenyzés világában. Folyamatosan interjúkat adott, tévéstábok keresték, és ekkor kezdtem versenyzőként is igazán tisztelni.

Az öröm pillanatai: Jean ünnepli Giuliano GP3-as győzelmét a Hungaroringen (Fotó: Földi D. Attila)

 

– Melyikük ötlete volt, hogy végül ön is versenyző legyen?
– G. A.:
Én akartam versenyezni, semmit sem erőltettek rám, bármikor mondhattam volna, hogy nem csinálom. De amikor belekóstoltam, mindenképp folytatni akartam, mert élveztem, és magabiztosnak éreztem magam a volán mögött.

– Jean, miután több pilótatársát elvesztette, és maga is sok balesetet szenvedett, szülőként nem voltak önben rossz érzések, amikor először látta a fiát versenyezni?
– J. A.:
Amikor gokartozott, valóban féltettem, mert az kicsit olyan, mint a motorozás – nagy veszélyekkel jár. De amikor átült a formulakategóriás autókba, kicsit megnyugodtam. Inkább csak amiatt aggódtam, hogy jönnek-e majd az eredmények. De amikor ezzel sem volt gond, egész más szemmel kezdtem figyelni a versenyeit.

– Milyen tanácsokkal látja el a fiát?
– J. A.:
Vezetéstechnikai szempontból nehéz konkrét tanácsokat adni, mert én sosem vezettem ilyen autókat, pláne nem ilyen gumikkal. Ráadásul a csapatban épp elég mérnök és vezető van, akik pontosan el tudják mondani, hogyan vezessen – ha még én is odaállnék mellé, és megmondanám, mit tegyen, teljesen összezavarodna. Csak akkor látom el tanácsokkal, ha egyértelműen látom, rossz irányba mennek a dolgok.

– Giuliano, milyen téren jelent igazán segítséget édesapja jelenléte?
– G. A.:
Már a puszta tény is sokat segít, hogy ott van mellettem. Akármilyen versenyhelyzetet is élek át, neki mindről van tapasztalata, tehát mindig tud egy-két hasznos tanácsot adni. Nagyon hálás vagyok érte.

Jean (balra) és Giuliano Alesi szívesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak (Fotó: Földi D. Attila)

 

– Viccelődött már vele azon, hogy ön az első Alesi, aki nyerni tudott a Hungaroringen?
– G. A.:
Nem vagyok abban a helyzetben, hogy viccelődjek vele, és nem is leszek. Még akkor sem, ha egy nap F1-es világbajnokságot nyerek. Mint már beszéltünk róla, teljesen más időszakban versenyzett, más kihívásoknak kellett megfelelnie, és nagyon tisztelem mindazért, amit elért.

– Jean, mire a legbüszkébb fia karrierjére gondolva? És Giuliano, ön mire a legbüszkébb, ha apja pályafutását nézi?
– J. A.:
Az első győzelem mindig különleges, és ez neki már az első versenyén összejött az F4-ben, szóval akkor igazán boldog voltam. Utána az első GP3-as győzelménél éreztem nagy büszkeséget, valamint akkor, amikor a Ferrari felvette a tehetséggondozó akadémiájára.
– G. A.: Én az F1-es győzelmére vagyok a legbüszkébb. Nagyon sokat várt rá, sokat harcolt érte, és rengeteg peches szituációt kellett leküzdenie. Viszont amikor esélye nyílt, azonnal lecsapott rá.

– Egy nap ön is képes lesz rá?
– G. A.:
Nyilvánvalóan ez a célom, de ez még olyan messze van, hogy nem kell rajta gondolkodnom. Most csak az a lényeg, hogy jövőre megtegyem a következő lépést, és megnyerjem a GP3-as bajnokságot.

– Ha a motorsport jó tündérétől kívánhatnának egyet, mi lenne az?
– J. A.:
Én csak azt kívánom, hogy Giuliano lelje meg a boldogságát a versenyzésben. De a feleségemnek is azt mondtam, ha nem lennék biztos a benne rejlő lehetőségekben, én lennék az első, aki azt mondaná, hagyja abba. Van hozzá szemem, hogy kiszúrjam, ki a jó és ki a rossz versenyző. Giuliano a jók közé tartozik. Összességében tehát azt kívánom, élvezze a versenyzést, mert akkor még több futamot nyer.
G. A.: Nehéz kívánságokat megfogalmazni, mert rajtam múlik, mit értek el. A kívánság kicsit olyan, mint egy fohász, hogy valami összejöjjön, én viszont inkább tenni akarok érte. Az élet senkinek sem egyszerű, dolgozni akarok azért, hogy elérjem a céljaim.

DÍSZVENDÉGKÉNT ÉRKEZTEK

Jean és Giuliano Alesi a „Top 50 magyar autóversenyző" gála díszvendégeiként érkeztek Budapestre Mészáros Sándor meghívására. A nagyszabású szombat esti eseményen nyilvánosságra hozták az idei legjobb ötven magyar autóversenyző listáját, valamint bemutatták az Autósport évkönyvet, illetve a Száguldás és cirkusz című F1-es szezonösszefoglaló kiadványt is. Az év magyar autóversenyzője Michelisz Norbert lett, megelőzve Tassi Attilát és Szabó Krisztiánt.
Az első három díjat átadó Jean Alesi elmondta, jól érezte magát az eseményen. „Mindig nagy örömmel érkezek Magyarországra, ahol sokat versenyeztem, és félig hivatalosan még egy kanyar is viseli a nevem. A jelenlegi hideg kicsit sokkoló, mert a nyári versenyek miatt eddig mindig a forrósággal kapcsoltam össze Magyarországot, de Budapest így is csodálatos. Örülök, hogy ilyen sok különböző kategória képviselőjével találkozhattam, ez azt mutatja, hogy önöknél nagyon sokrétű és színes a motorsport.”