Alonso: Majd a nyár végén beszéljünk a vb-esélyekről!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.14. 14:15
null
Fernando Alonso legutóbb 2005-ben, a Ferrari 2007-ben nyert Kínában – vasárnapig (Fotók: Reuters)
Fernando Alonso szerint a Ferrari megtalálta, hogyan kell nyerni az idei autókkal, amelyekből a versenyeken csak nyolcvan százalékot lehet kihozni a Pirelli kényes gumijai miatt. Kimi Räikkönen a rajtnál elveszített második rajthelyét a csapatának köszönhetően szerezte vissza, miután akarata ellenére fent tartották az autóján a sérült első légterelőjét. Sebastian Vettel biztos benne, hogy ha Nico Hülkenberg a verseny elején nem előzi meg és autózik előtte, a dobogóra állt volna. Mark Webber rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra Jean-Éric Vergne elleni manőveréért, akárcsak az Adrian Sutilt letaglózó Esteban Gutiérrez.

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője a Kínai Nagydíjon 31. győzelmét aratta a Formula–1-ben, amivel utolérte az örökranglista negyedik helyén Nigel Mansellt. A leintést követően természetesen nagyon boldogan nyilatkozott a pódiumon David Coulthardnak.

„Fantasztikus verseny volt számunkra az elejétől a végéig. Nem volt semmi problémánk, és a gumikopás is jobb volt annál, mint amire számítottunk. Remekül indult a szezonunk, azokon a versenyeken, amelyeken végigmentem, első és második lettem, remek az idényrajt. Maradt még teljesítmény a kocsiban, de nehéz eldönteni, mikor lehet igazán odalépni” – nyilatkozta a Kínai Nagydíjat 2005 után másodszor megnyerő Alonso.

A spanyol a világbajnoki esélyekről még inkább nem beszélt.

A verseny tudósítását ide kattintva olvashatja el
A verseny tudósítását ide kattintva olvashatja el

„Ez még nagyon korai lenne, várjunk legalább az augusztusi nyári szünetig, akkor körvonalazódik majd, kinek lesz esélye a vb-címre. Remélem, benne leszünk abban a csoportban, és ha Felipe is bele kerül, az azt jelenti, hogy nagyon jó az autónk. Most a Red Buull, a Mercedes és a Lotus ugyanazt a szintet képviseli, mint mi, senkinek sincs egyértelmű előnye. A Red Bull a sebességével mindenkire ráijesztett az edzéseken, de a versenyen kiderült, hogy ezért súlyos árat fizet a gumik kopásával – mondta Alonso. – Az időmérős tempónk még nem az igazi, de a versenyen hozzuk, amit kell. A teljes távon nem a csúcsforma számít, hiszen nyolcvan százalékon kell végigmenni, ezt kell jól beosztani."

A spanyol a Lotust is a veszélyes csapatok közé sorolta, de az arany-feketék eddig csak Kimi Räikkönen révén szóltak bele az élmezőny küzdelmeibe. Az idénynyitót megnyerő finn a rajtnál a második helyről visszaesett a negyedik pozícióba, onnan Sergio Pérezzel történt koccanása ellenére visszaverekedte magát a második pozícióba, és a vb-n is a második helyen áll Sebastian Vettel mögött.

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 78
2. Ferrari 73
3. Lotus-Renault 60
4. Mercedes 52
5. McLaren-Mercedes 14
6. Force India-Mercedes 14
7. Toro Rosso-Ferrari 7
8. Sauber-Ferrari 5

„Szerintem elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Nyilvánvaló, hogy nyerni szerettünk volna, de a rossz rajtot követően nehéz volt visszajönni. Az autó a rajt után már jó volt. A Pérez-incidens? Mellette voltam, jobban jöttem ki a hármas kanyarból, amikor leszorított a pályáról, próbáltam elkerülni őt, de rámentem a fűre, és nekimentem hátulról. Szerencsére az első vezetőszárnyam nem sérült meg túlságosan, ami meglepett, hiszen erős volt az ütközés" – nyilatkozta Räikkönen, hozzátéve, hogy ő kérte a légterelő lecserélését, de a csapat szerint túl sok időt veszített volna vele. Utólag nézve jól döntött a csapat, hiszen ezzel került fel a finn a dobogóra.

Räikkönen tavaly Bahreinben második lett, s most nagy bizakodással utazik az arab országba a jövő vasárnapi futamra.

A pole pozícióból indulva a harmadik helyen célba érő Lewis Hamilton szerint a Mercedes még nem elég erős ahhoz, hogy futamot nyerjen.

„Nem tudom, hol veszítünk időt a többiekkel szemben, de nincs meg a sebességünk a győzelemhez, több területen is kell még javulnunk – mondta Hamilton. – A harmadik hely is nagyon szép, de a Ferrari és a Lotus túl gyors volt, a végén hiába üldöztem Kimit, nem tudtam megelőzni."

AZ ÉLEN TÖLTÖTT KÖRÖK

Fernando Alonso 31

Nico Hülkenberg 8

Jenson Button 6

Sebastian Vettel 6

Lewis Hamilton 4

Felipe Massa 1

A bahreini győztes Sebastian Vettel úgy véli, ha a verseny első szakaszában nem ragad be Nico Hülkenberg Sauberje mögé, legrosszabb esetben a második helyen ért volna célba. Így viszont csak negyedik lett, igaz, a vb-pontversenyben továbbra is vezet.

„Nem választottunk rossz stratégiát, működött is volna, ha az elején tiszta köröket tudok futni. Csakhogy a rajt után Nico mögé kerültem, és túl sokat kivett a gumikból, hogy egy másik autó mögött kellett haladnom – mondta Vettel. – Nem hiszem, hogy a győzelem összejöhetett volna, Fernando túl gyors volt a Ferrarival. Tiszta volt előtte az út az elején és a végén is, ezért nem kellett a gumikkal gyötrődnie, mint nekem. Ez van akkor, ha a középmezőnyből kell indulni. Persze ha az elején nem ragadok be Nico mögé, talán őt is sikerült volna utolérni, hiszen a szabadedzéseken nem volt sokkal gyorsabb nálunk a Ferrari."

Vettel a végén óriási hajrát mutatott be, négy kör alatt ledolgozta Hamiltonnal szembeni 11 másodperces hátrányát, de nem tudta megelőzni az angolt, és az idén először lemaradt a dobogóról.

„A végén messze volt tőlem Button, ezért semmit sem kockáztattam a gyors körökkel, kopott gumikon is előtte maradtam volna. Amikor először láttam Hamiltont a hátsó egyenes másik végén, nehezen hittem e, hogy utolérem, de a végén befogtam, talán még két kanyar, és megpróbálhattam, volna egy előzést" – mondta a német.

Csapattársa, a boxból rajtoló Mark Webber rémes hétvégét zárt, felzárkózás közben nekiment Jean-Éric Vergne Toro Rossójának, amiért három rajthelyes büntetést kapott a Bahreini Nagydíjra.

Webbernek nagyon rossz hétvégéje volt, üres kézzel távozott
Webbernek nagyon rossz hétvégéje volt, üres kézzel távozott

„Próbáltam felzárkózni az élmezőnyhöz, és utolértem Jean-Éricet. Messziről értem mellé, biztosan látnia kellett, és amikor úgy láttam, hogy nagyon széles íven kezdi a kanyart, arra gondoltam, azért teszi, hogy helyet hagyjon nekem a belső íven – mondta Webber, akinek magyarázata nem győzte meg a sportfelügyelőket, így Bahreinben három rajthelyet veszít. – Tévedtem, mert befordult, és össze is értünk. Csalódott vagyok, de nem hibáztatom, hiszen előrébb volt, de ha a külső ívet választja, mindketten megyünk tovább gond nélkül."

Webbernek az ütközés után orrkúpcserére volt szüksége, boxkiállása során rosszul rögzítették a jobb hátsó kerekét, a mely a pályára visszaérve levált az autójáról. Az ausztrál elmondta, az ütközéssel nem veszített sok időt, és egyébként is ment volna két körön belül a boxba új gumikért. Ám a kiállása során a jobb hátsó kerekét rosszul rögzítették, az le is esett a kör végén, és Webber kiesett – a Red Bull-istálló 5000 eurós büntetést kapott a malőrért. „Azt hitték a srácok a boxban, hogy minden rendben van a kerékkel, de leesett – mondta Webber, majd a büntetéséről tett megjegyzést: – Tökéletes zárása ennek a hétvégének."

Az ausztrálról az a pletyka terjedt el, hogy Kínában öt évre szóló szerződést írt alá a Porsche sportautócsapatához, és 2014-től a Le Mans-sorozatban indul a stuttgartiakkal.

Esteban Gutiérrez öt rajthelyet veszít a bahreini időmérő után Adrian Sutil kilökéséért. A mexikói elfékezte magát a Sauberrel, ezért ment neki a Force Indiának, amely szintén kiesett. Másokat a DRS szabálytalan használata miatt vizsgáltak, de azért senki sem kapott büntetést.

Sokkal biztatóbb vasárnapon van túl Jenson Button a McLarennel, az angol okosan taktikázott a gumikkal, eggyel kevesebb boxkiállással teljesítette a versenyt és a nyolcadik helyről rajtolva ötödik lett.

„Furcsa volt, hogy ilyen sokáig az élen tudtam állni, de mindenképpen meg kellett próbálnunk valamit, mert három boxkiállással esélyünk sem lett volna az első ötbe kerülésre – mondta a hat kört az élen töltő Button. – Oda-vissza előzgettük egymást, de igazából ezek nem számítottak, hiszen a más taktikán voltunk, és nem volt szabad elragadtatni magunkat, óvni kellett a gumikat, ami nem éppen élvezetes módja a versenyzésnek. Ez van, ezt kellett tennünk, örülök, hogy egy Ferrarit és egy Lotus legyőztünk tiszta csatában."

Érdemes megjegyezni, a sok, Pirellire vonatkozó szidalom ellenére öt csapat öt pilótája, a mezőny öt világbajnoka zárta az első öt helyen a Kínai Nagydíjat. Talán még mindig számít, ki milyen jó versenyző…

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (6.): – A közepesen kemény gumik túlságosan szemcsésedtek az autómon, és körről körre rosszabb lett a helyzet, mielőtt letisztult az abroncs, és megint felgyorsultam. Mindegyik kerékcserém után jelentkezett a probléma, ami miatt végül nem volt esélyem a győzelemre.
Daniel Ricciardo (7.): – Boldog vagyok, hogy sikerült megszerezni az első pontjaimat idén, szerettem volna megmutatni az embereknek, mire vagyok képes. Korán be kellett jönnöm első vezetőszárnyat cserélni, emiatt változtatnunk kellett a terveinken. Lehet, hogy jobb eredményt is elérhettem volna, de most nagyon elégedett vagyok a hetedik hellyel.
Paul di Resta (8.): – Az első körben Hülkenberggel csatáztam, amikor sajnos összekoccantunk Adriannal, emiatt három vagy négy pozíciót veszítettem. Ezután forgalomba kerültem, és a gumik is elkezdtek szemcsésedni, de később tiszta köröket tudtam futni, az autó sebessége pedig nagyon jó volt. Tudtam, hogy nagyon közel leszek Grosjeanhoz és Hülkenberghez az utolsó kerékcserémet követően, a csapat remek munkát végzett, így előttük tudtam maradni.
Romain Grosjean (9.): – még nincs nyilatkozat
Nico Hülkenberg (10.): – Az első pár körben sikerült előreverekednem magam, néhány körig az első helyen is voltam, de a verseny végére veszítettem a sebességből. Ettől függetlenül jó verseny volt, nem hiszem, hogy sokat veszítettem a boxutcai incidensek miatt.
Sergio Pérez (11.): – Gratulálok Jensonnak, fantasztikusan vezetett ma. Úgy gondoltuk, sikerül jó eredménnyel zárnunk, de a gumik kopása közbeszólt, ráadásul ez kihatott a tempómra is. Az autó továbbra sem elég gyors, de sikerült szereznünk néhány értékes pontot.
Jean-Éric Vergne (12.): – Nem tudom, Mark mit gondolt ott, ahol megpróbált előzni, nem is tudtam, hogy ott van mögöttem. Nem csuktam rá a kaput, csak bevettem a kanyart. Nem tudom, miért sietett, a következő egyenesben megelőzhetett volna tisztán is. Az ütközés miatt megpördültem, megsérült a padlólemez, ráadásul attól a ponttól kezdve rengeteg veszített a leszorítóerejéből az autó.
Valtteri Bottas (13.): – A csapat remek stratégiát talált ki, mindent kihoztunk a versenyből, amit lehetett. Szerintem ez volt a legjobb futamom ebben a szezonban, de még mindig gyorsulnunk kéne ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az élmezőnyhöz. A végén szép csatát vívtam Pastorral, a lágyabb gumikon sikerült elmennem mellette.
Pastor Maldonado (14.): – Nehéz verseny volt az elejétől kezdve, rengeteg időt veszítettünk az első szakaszban a lágy gumikon. Egyszerűen lassúak voltunk, nem volt esélyünk megelőzni az előttünk lévőket. Még mindig messze vagyunk onnan, ahol lenni szeretnénk.
Jules Bianchi (15.): – Az eddigi versenyek közül ez jelentette a legnagyobb kihívást, az utolsó körök úgy tűntek, mintha a végtelenségig tartanának. A gumikra nagyon kellett vigyázni a futam végén, közben pedig magam mögött kellett tartanom Picet.
Charles Pic (16.): – Az autó a rajttól kezdve remek volt, kár, hogy a végén nem volt meg a sebességünk ahhoz, hogy megelőzzem Bianchit. De nagyon biztató a jövőre nézve, hogy tudtuk tartani a Marussia tempóját az egész verseny alatt, sőt, a Williamstől sem voltunk távol a futam egyes pontjain.
Max Chilton (17.): – Nem én kaptam el a legjobban a rajtot, de az autó jó volt, és a verseny is remekül alakult. Azt is fontos kiemelni, hogy újra sikerült mind a két autónak célba érnie.
Giedo van der Garde (18.): – A rajtnál három autót is sikerült megelőznöm, de azután, hogy elkezdtek kopni a lágy gumik, nem tudtam megtalálni a kocsi valódi sebességét.
Nico Rosberg (feladta): – Az autó alulkormányzottsága miatt nehéz volt vezetni, nem számítottunk erre. A második kerékcserét követően egyre rosszabb lett a helyzet, ráadásul a hátsó stabilizátor tönkrement, emiatt fel kellett adnom a versenyt.
Adrian Sutil (feladta): – Jól alakultak a dolgok az első körökben, de hátulról nekem jöttek az utolsó hajtűkanyarban. Gondolom, Gutiérrez elvétette a féktávot, és már nem volt hova mennie. A hátsó szárnyam eltört, így nem maradt más választásom, mint hogy feladjam a versenyt.
Esteban Gutiérrez (feladta): – A baleset előtt tudtuk tartani a tempót az előttünk lévőkkel. Ugyanott fékeztem, ahol szoktam, de nem számoltam a leszorítóerő elvesztésével. Mindent megtettem, hogy megálljak, de nem jártam sikerrel. Egyértelműen az én hibám volt, szeretnék elnézést kérni Adriantól és a csapatától.

KÍNAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 305.066 km)
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:36:26.945
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 10.168 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 12.322 mp h.
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 12.525 mp h.
5. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 35.285 mp h.
6. Felipe Massa brazil Ferrari 40.827 mp h.
7. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 42.691 mp h.
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 51.084 mp h.
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 53.423 mp h.
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 56.598 mp h.
11. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:03.860 p h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:12.604 p h.
13. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:33.861 p h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:35.453 p h.
15. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
16. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1 kör h.
FELADTÁK
Nico Rosberg német Mercedes 21 megtett kör
Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 15
Adrian Sutil német Force India-Mercedes 5
Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 4
Leggyorsabb kör: Vettel (53. kör) 1:36.808
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 1 2 3 52
2. Kimi Räikkönen 1 2 3 49
3. Fernando Alonso 1 2 2 43
4. Lewis Hamilton 2 3 40
5. Felipe Massa 3 30
6. Mark Webber 1 2 26
7. Nico Rosberg 1 12
8. Jenson Button 2 12
9. Romain Grosjean 3 11
10. Paul di Resta 2 8
11. Adrian Sutil 1 6
11. Daniel Ricciardo 1 6
13. Nico Hülkenberg 2 5
14. Sergio Pérez 1 2
15. Jean-Éric Vergne 1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik