Alonso: Győzhettem volna Monte-Carlóban!

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 22:14
null
Alonso a boxutcából indult, végül a hatodik helyen végzett Monte-Carlóban (Fotó: Action Images)
Fernando Alonso úgy véli, reális esélye lett volna a Monacói Nagydíj megnyerésére, ha a szombati szabadedzésen nem töri össze Ferrariját. A kétszeres világbajnokot így felemás érzésekkel tekint vissza a hétvégi futamra, hiszen nagyszerű vasárnapi versenyzése nem kárpótolja teljesen az elvesztegetett pontokért.

„Mindenki tudja, mi történt szombat délelőtt, így egészen máshogy tekintek vissza a vasárnapi futamon elért hatodik helyemre – írta a Ferrari hivatalos honlapján vezetett blogjában Fernando Alonso. – Erre az eredményre az egész csapat büszke lehet, hiszen nehéz körülmények között értük el."

A kétszeres világbajnok spanyol arra utalt, hogy a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén összetörte autóját, emiatt nem vehetett részt a délutáni időmérőn, így csak a boxutcából indulhatott.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Még sohasem fordult elő velem, hogy nem tudtam részt venni az időmérőn. Előfordulhat, hogy vezetői hiba vagy technikai probléma miatt a kvalifikáció korai szakaszában búcsúzol, de csak a képernyőn keresztül követni az időmérőt nagyon kegyetlen" – osztotta meg érzéseit a rajongókkal Alonso.

„Tisztában voltunk vele, hogy ha pontszerző helyen akarunk végezni, mindennek tökéletesnek kell lennie: az autónak, a stratégiának, az előzéseknek, a gumiknak. És pontosan ez történt. Az első körök igazán hektikusak voltak, hat előzéssel, majd megpróbáltam a lehető legtöbbet megvalósítani a taktikából, vártam arra, hogy a többiek kiálljanak a boxutcába" – elevenítette fel a vasárnapi futamot a spanyol, akinek kezére játszott, hogy Nico Hülkenberg balesete miatt már az első körben a pályára érkezett a safety car, és ekkor letudhatta a kötelező kerékcserét.

„Összességében azonban keserédes volt számomra a Monacói Nagydíj. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem szereztem elég pontot, különösen, hogy képes lettem volna a győzelemért harcolni" – mondta Alonso, aki arról is beszélt, hogy a verseny utolsó körében megelőzte őt Michael Schumacher (a manővert később érvénytelenítették, és a hétszeres világbajnok német 20 másodperces büntetést kapott).

„A rádión szóltak, hogy nem engedélyezett az előzés, mivel az utolsó kör kezdetekor is benn volt a pályán a biztonsági autó, így nyugodt voltam – és később a versenybírók is igazolták ezt a döntésemet" – zárta gondolatait a 28 éves spanyol klasszis.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik