Alonso: Esőben nem sokat ér a pole, de legalább tisztán látok

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 19:15
null
Fernando Alonso (jobbra) öröme és Lewis Hamilton értetlensége a Brit Nagydíj időmérője után (Fotók: Reuters)
Fernando Alonso és Mark Webber időzítette legjobban a formáját a Brit Nagydíj időmérő edzésén, a világbajnokság éllovasa és legközelebbi üldözője mögül két német, Michael Schumacher és Sebastian Vettel rajtolhat. Az eső miatt több mint másfél órára megszakított időmérő után az első két sorba kerülő pilóták elégedettek voltak, s egyikük sem bánná, ha esne az eső. Sőt, így van ezzel az időmérő első szakaszában kieső Jenson Button is, aki a 16. rajtkockából indulva frissen maradt gumijaiban bízik.

 

Fernando Alonso nehéz időmérőn szerezte meg pályafutása 21. pole pozícióját, amely 2005 és 2006 után a harmadik számára Nagy-Britanniában. A spanyol 2010 ősze óta először indulhat a pole-ból, már ha nem büntetik meg – a második szakaszban sárga zászlós körben futotta a legjobbját, de nem aggódik, mert Romain Grosjean balesetének helyszínén kellőképpen lelassított, amit az időmérő szerkezet is alátámaszt.

Alonso jól „úszott
Alonso jól „úszott", csaknem két év után ismét a pole-ban

„Nehéz körülmények között kellett gyorsan vezetnünk, nagyon fontos volt, hogy megőrizzem a hidegvéremet. A második szakaszban a piros zászló miatti másfél órás szünetben Felipével együtt kiesésre álltunk, de sikerült továbbjutnunk, és aztán el kellett döntenünk, milyen gumival menjünk ki a boxból a harmadik szakaszban – mondta Alonso. – Nem könnyű nagyobb hiba nélkül körbemenni ilyen vizes pályán. Csaknem két év telt el a legutóbbi rajtelsőségem óta. Ha ilyenek maradnak a körülmények, nem sokat ér a pole, de legalább az elején tisztán láthatok.”

A spanyolnak felhozták, hogy a második etap végén akkor érte el legjobb időeredményét, amikor Romain Grosjean megcsúszása miatt sárga zászlót lengettek.

„Nem akkor értem el a legjobb részeredményemet a harmadik szektorban, éppen azért, mert a sárga zászlók miatt lassítottam. Ezért nincs okom aggódni” – felelte a spanyol, aki ellen végül nem is indult vizsgálat.

A spanyol mellől a vb-pontverseny második helyén álló Mark Webber rajtolhat, a 2010-es Brit GP győztese az idén másodszor zárta a második helyen az időmérőt, Monacóban azonban Michael Schumacher büntetése miatt az élről rajtolhatott.

HAMILTON CSALÓDOTT, BUTTON BIZAKODIK

Lewis Hamilton csalódott, hogy a hazai versenyére csak a 8. rajtkockát szerezte meg Silverstone-ban – a 4. rajtkockánál hátrébbról indulva még sohasem nyert versenyt, most abban bízik, hogy fel tud jönni.

„Kell-e mondanom, hogy nem vagyok boldog? A nyolcadik hely nem éppen a legjobb, de ilyen az élet. Nagyon nehéz volt vezetni a kocsit, a gumikat nem sikerült üzemi hőfokra hevíteni, így pedig az autó össze-vissza csúszkált, alig tett meg néhány métert egyenesen – panaszkodott Hamilton. – A versenyre megpróbáljuk helyrehozni a problémát. A közönség ezúttal is csodálatos volt, türelmesen várt, és biztatott minket. Sajnos nem lett meg az első rajtsor, de a versenyen még fel tudunk jönni.”

Csapattársa, az eddigi 12 Brit Nagydíján eddig még dobogóra sem álló Jenson Button még hátrébb van, az időmérőt a 18. helyen záró angol csak riválisai büntetésének köszönheti 16. rajthelyét.

„Továbbjuthattam volna az első szakaszból, jó köröm volt, de a pálya utolsó részén már nagyon esett az eső, csuromvizes volt az aszfalt, és nem volt esélyem rá, hogy javítsak. Annak örülök, hogy a többiek a másik két szakaszban koptatták az abroncsaikat, én pedig az esős versenyre megőriztem őket vadonatúj állapotukban – mondta Button. – Jobb lett volna előkelőbb rajthellyel megörvendeztetni a szurkolókat, de ez a szezonom már csak ilyen, lassan már nem is dühödök fel rajta. Tudom, hogy jól vezetek esőben.”

„Úgy ismerem a pályát, mint a tenyeremet, 1995 óta sokszor megfordultam itt, tudom, hogyan kell kezelni az autót ilyen körülmények között – mondta Webber, aki Sebastian Vettel két pole-ja után az idény 9. versenyén ismét vezet (5–4-re) csapattársa ellen a kvalifikációs párharcban. – Az időeredmények mindegyik szakaszban öt-hat másodperces ingadozást mutattak, örülök, hogy éppen akkor jött ki a lépés, amikor a legjobban számított. Fernando köre hajszállal volt jobb az enyémnél, de nem bánkódom, büszke vagyok rá, hogy az első sorba juttattam az autót.”

A 3. rajtkockát megszerző Michael Schumacher szerint a szombatihoz hasonló időjárási körülmények között képes lesz a győzelemért csatázni a Brit Nagyíjon.

„Az időmérőn is bebizonyítottuk, hogy vizes pályán az extrém esős és az átmeneti gumikon is versenyképesek vagyunk, így bízom benne, hogy nemigen változnak meg a körülmények vasárnapra, örömmel vennék még egy esős napot – mondta Schumacher, hozzátéve, inkább száraz pályás beállításokkal ment, mert a versenyen nem számítanak csapadékra a Mercedesnél. – Nehéz edzés volt, főleg a második szakaszban, amikor rossz sisakrostélyt tettem fel, és bepárásodott. Alig láttam valamit, meg is csúsztam a Beckettsben, de sikerült visszajönni a pályára. Nagyon örülök, hogy végül harmadik lettem.”

Schumacher a brit szurkolókról sem feledkezett meg:

„Nagyon nagy hálával tartozunk a nézőközönségnek, amely ilyen kegyetlen körülmények között is kitartott mellettünk. Ez kivételes” – jegyezte meg Schumi.

A német mellől induló Sebastian Vettel még sohasem nyert júliusban F1-es futamot, de a második sorból megtörheti ezt az átkot.

„Nehéz nap volt, az edzés után megint esett az eső, és vasárnap is ilyen változékony lesz az idő, képtelenség jósolni. Az biztos, hogy hosszú verseny lesz, jó, hogy az elejéről rajtolunk – mondta Vettel. – Az edzés végén egy gyors körre volt lehetőségem, s bár lehettem volna jobb is, elégedett vagyok. Jó döntés volt megszakítani az edzést, sajnálom a nézőket, de az időjárás felett nincs hatalmunk.”

Csúcsforgalom Silverstone-ban – a boxutcában és a pályáról kivezető utakon is
Csúcsforgalom Silverstone-ban – a boxutcában és a pályáról kivezető utakon is
TOVÁBBI NYILATKOZATOK
Felipe Massa (5.): – Nehéz volt bejutni a harmadik szakaszba, amelyben aztán a pole pozícióért küzdhettem. Aztán a legjobb köröm utolsó kanyarjaiban több apró hibát is elkövettem, ezért csak ötödik lettem. Az autó nagyon erős, a verseny jól is alakulhat.
Kimi Räikkönen (6.): – Nem volt jó döntés extrém esős gumikon kezdeni a harmadik szakaszt, mert így egy köröm maradt az intermediate-eken. Gyorsabb is lehettem volna, több volt ebben az edzésben, de a hatodik helyezés sem tragédia. A közönség sokat várt, de amikor a pályára hajtottunk, jól szórakozhatott, ilyenkor élvezet nézni az autókat.
Pastor Maldonado (7.): – Folyamatosan változott a pálya állapota, nehéz volt úgy javítani a teljesítményünkön, hogy körről körre minden kanyar változott. A harmadik szakasz végén néhány másodpercen múlt, hogy nem tudtam elkezdeni még egy gyors kört, de majd a versenyen igyekszem javítani.
Romain Grosjean (9.): – Nem tudom, miért csúsztam meg, egyszerűen kitört a kocsi hátulja. Talán csak hibáztam, ilyen körülmények között ez is benne van.
Paul di Resta (10.): – Furcsa, hogy miközben én lassítottam a második szakasz végén sárga zászlónál, mások ekkor futották a legjobb körüket. Nem az én dolgom, hogy ezt megvizsgáljam, hanem a sportfelügyelőké. Nem rossz a rajthelyem, bizakodom.
Nico Rosberg (11.): – Összességében nem voltam elég gyors, és nem tudom, mi ennek az oka. Ugyanilyen pályán pénteken még elég gyorsnak tűnt a kocsi, talán vasárnapra is változik a kép. A verseny talán megint totális káosz lesz, és akkor még előre is kerülhetek.
Daniel Ricciardo (12.): – Ugyanolyan időjárás volt, mint tavaly, amikor az első F1-es időmérőmet teljesítettem. A második szakasz végén megzavart Grosjean megcsúszása, talán továbbjuthattam volna.
Bruno Senna (13.): – Könnyen bejuthattam volna a harmadik szakaszba, de a sárga zászlók miatt lassítani kellett. Sajnálom, hogy így alakult, de a versenyen igyekszem pontot szerezni.
Nico Hülkenberg (14. – büntetés után): – Úgy érzem, nagyon jól ment a vezetés az első két szakaszban, amit lehetett, kihoztam a kocsiból. A harmadikban azonban az átmeneti gumikon idegessé vált a kocsi, és nem végeztem ott, ahol akartam. Az öt rajthelyes büntetés főleg fájó.
Sergio Pérez (15.): – Átmeneti gumikon mentem ki a pályára, de esélytelen volt, hogy üzemi hőfokra hevítsem őket. Nagy kár ezért, mert az autóban megvan az, ami a dobogóhoz kell, csak éppen rossz gumit választottunk.
Kobajasi Kamui (17. – büntetés után): – A szünet után rosszul döntöttünk, hogy az intermediate gumikat tettük fel az autóra, s miután kicseréltük az extrém esősre, csak egy mért körre volt lehetőségem, ez pedig nem volt elég rá, hogy a harmadik szakaszba jussak. Nem érdekel, hogy száraz vagy vizes pályán versenyzünk, keményen fogok küzdeni.
Vitalij Petrov (18.): – Majdnem boldog vagyok! Csak azt sajnálom, hogy nem mutathattuk meg száraz pályán a fejlesztéseink hatásait, de így is tudjuk, hogy nagyot léptünk előre. Majd Németországban és Magyarországon megmutatjuk, mennyit léptünk előre. Az esős verseny izgalmas lesz.
Heikki Kovalainen (19.): – Ezen az időmérőn minden az időzítésről szólt. Volt egy pillanat az első szakaszban, amikor már a slick gumik bevetésén gondolkoztam, de éppen újra rákezdett az eső.
Timo Glock (20.): – Az eső miatt úgy éreztem, lehet keresnivalónk, a második körömben elég gyorsnak éreztem magam a továbbjutásra, de a pálya utolsó harmadában hatalmas esőbe érkeztem. Esélytelen volt, hogy javítsak az időmön, az utolsó kanyarban nem tudtam egyenesen tartani a kocsit.
Pedro de la Rosa (21.): – Nehéz ennél keményebb időmérőt elképzelni, sohasem tudhattad, mi vár rád a következő kanyarban. A rádión megkérdezték, mit szólnék a száraz pályás gumira, de nem értettem, hiszen néhány helyen pocsolyák álltak a pályán.
Narain Karthikeyan (22.): – Igazi szerencsejáték volt, a pálya különböző pontjain óriási eltérés volt az aszfalt állapotában. Az angol időjárás megint megmutatta magát. Annak örülhetünk, hogy az egyik Marussiát megvertük.
Jean-Éric Vergne (23. – büntetés után): – A piros zászlós megszakításig úgy éreztem, lehet keresnivalónk egy jó eredményre. A negyedik helyen álltam, de a szünet után sokkal jobb állapotú pályán kezdtük újra, és visszacsúsztam. Csalódott vagyok, meglehetett volna a harmadik etap.
Charles Pic (24. – büntetés után): – A szabadedzésen többször is leállt az autó, nem volt szerencsém, kicseréltük a váltót és a motort is, de nem tudtam elég gyors kört futni. A végén Timo megcsúszása is rosszkor jött.

BRIT GP, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:51.746 átlag: 189.783 km/ó
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:51.793 0.047 mp h.
3. Michael Schumacher német Mercedes 1:52.020 0.274
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:52.199 0.453
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:53.065 1.319
6. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:53.290 1.544
7. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:53.539 1.793
8. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:53.543 1.797
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:54.382 2.636
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault idő nélkül
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:57.009
12. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:57.071
13. Nico Rosberg német Mercedes 1:57.108
14. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:57.132
15. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:57.426
16. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:57.719
17. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 1:57.895
18. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:48.044
19. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:49.027
20. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:49.477
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:51.618
22. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:52.742
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:53.040
24. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:54.143
A RAJTSORREND A BÜNTETÉSEK UTÁN
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
3. Michael Schumacher német Mercedes
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
5. Felipe Massa brazil Ferrari
6. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
7. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
8. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
11. Nico Rosberg német Mercedes
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
13. Bruno Senna brazil Williams-Renault
14.Nico Hülkenberg
német
Force India-Mercedes ***
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
16. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
17.
Kobajasi Kamui
japán
Sauber-Ferrari *
18. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
20. Timo Glock német Marussia-Cosworth
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
22. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
23.
Jean-Éric Vergne
francia
Toro Rosso-Ferrari**
24. Charles Pic francia Marussia-Cosworth***
*öt rajthely baleset okozásáért, **tíz rajthely baleset okozásáért, ***öt rajthely váltócsere miatt

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYEI
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:46.279 1. Hamilton 1:54.897
2. Hülkenberg 1:46.334 2. Hülkenberg 1:55.556
3. Maldonado 1:46.449 3. Schumacher 1:55.799
4. Pérez 1:46.494 4. Webber 1:55.898
5. Alonso 1:46.515 5. Grosjean 1:56.388
6. Schumacher 1:46.571 6. Massa 1:56.388
7. Kobajasi 1:46.649 7. Räikkönen 1:56.469
8. Grosjean 1:47.043 8. Maldonado 1:56.802
9. Senna 1:47.105 9. Alonso 1:56.921
10. Ricciardo 1:47.266 10. Vettel 1:56.931
11. Webber 1:47.276 11. Di Resta 1:57.009
12. Räikkönen 1:47.309 12. Kobajasi 1:57.071
13. Massa 1:47.401 13. Rosberg 1:57.108
14. Hamilton 1:47.433 14. Ricciardo 1:57.132
15. Di Resta 1:47.582 15. Senna 1:57.426
16. Vergne 1:47.705 16. Vergne 1:57.719
17. Rosberg 1:47.724 17. Pérez 1:57.895
18. Button 1:48.044
19. Petrov 1:49.027
20. Kovalainen 1:49.477
21. Glock 1:51.618
22. De la Rosa 1:52.742
23. Karthikeyan 1:53.040
24. Pic 1:54.143
A VB ÁLLÁSA
Győzelem
Dobogó
Pontszerzés
Pont
1. Fernando Alonso 2 4 8 111
2. Mark Webber 1 1 7 91
3. Lewis Hamilton 1 4 7 88
4. Sebastian Vettel 1 2 6 85
5. Nico Rosberg 1 2 6 75
6. Kimi Räikkönen 3 7 73
7. Romain Grosjean 2 4 53
8. Jenson Button 1 2 4 49
9. Sergio Pérez 2 4 39
10. Pastor Maldonado 1 1 2 29
11. Paul di Resta 5 27
12. Kobajasi Kamui 4 21
13. Michael Schumacher 1 3 17
14. Nico Hülkenberg 4 17
15. Bruno Senna 4 16
16. Felipe Massa 3 11
17. Jean-Éric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 176
2. McLaren-Mercedes 137
3. Lotus-Renault 126
4. Ferrari 122
5. Mercedes 92
6. Sauber-Ferrari 60
7. Williams-Renault 45
8. Force India-Mercedes 44
9. Toro Rosso-Ferrari 6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik