A sebesség már nem több, mint apró részlet a sikerhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 19:10
null
Fernando Alonso a szüleivel ünnepelte meg második barcelonai győzelmét (Fotók: Action Images)
Az autó puszta gyorsasága az idén nem elég ahhoz, hogy Formula–1-es versenyt nyerjenek vele, ezt a Red Bullnál és a Mercedesnél is megerősítette a Spanyol Nagydíj, amelyen a gumikkal legjobban bánó Ferrari és Lotus pilótái foglalták el a dobogót. A győztes Fernando Alonso szerint az autó gyorsasága ugyanolyan összetevő lett, mint a jó rajt vagy a boxkiállás, önmagában kevés. Lewis Hamilton is tudja ezt, borzasztó élménynek tartja a vasárnapi versenyt, amely után a Pirelli újabb össztűzre számíthat a nemzetközi sajtóban.

Fernando Alonso 2006 után ismét nyerni tudott Barcelonában, karrierje 32. futamgyőzelme idén a második volt tőle, s felzárkózott a vb-pontverseny harmadik helyére Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mögé. Alonso, akinek a győzelmét Bernie Ecclestone megjósolta a futam előtt, elismeri, hogy autója az időmérőkön nem elég gyors, de az egykörös sebesség ugyanúgy csak részlete a jó eredménynek, mint a rajt vagy a gumik kímélése.

„Nem feltétlenül a leggyorsabb autó nyeri meg a világbajnokságot. Három éve szerintem a Ferrari volt a leggyorsabb, de hiába érkeztem nyolcpontos előnnyel az utolsó futamra, Vettelé lett a vb-cím. Tavaly meg annak ellenére kaptam csak ki három ponttal, hogy egy másodperccel lassabb volt körönként az autóm, mint a Red Bull – mondta Alonso, akit a verseny után a sportfelügyelő testület elé idéztek, mert a levezető körben megállt, hogy magához vegyen egy spanyol zászlót. – Az idén sem az én autóm a leggyorsabb, de vasárnap nem is a sebesség dönt, hanem a csapatmunka. Az időmérőn nem mi vagyunk a legjobbak, a versenyen sem mi futjuk a leggyorsabb kört. De a rajt, a boxkiállások és a gumik kímélése terén kiválóak vagyunk, ezek is ugyanolyan fontos összetevők, mint a gyors autó. Ám utóbbi is kell, a következő hetekben agresszívan kell fejlesztenünk.”

Alonso utolsó boxkiállásakor, a 49. körben az autóról levett kerekek egyikén vágást találtak a szerelők. A telemetrián korábban látták, hogy csökkent a nyomás a kerékben, ezért két körrel a tervezett előtt hívták be a spanyolt kerékcserére.

Alonso úgy érzi, a gyors autó már évek óta nem garancia a világbajnoki címre
Alonso úgy érzi, a gyors autó már évek óta nem garancia a világbajnoki címre

Kimi Räikkönen a Kínai Nagydíj és a Bahreini GP után Barcelonában is második lett, s négy pontra megközelítette a tabellán Sebastian Vettelt. A Lotus finn pilótája eggyel kevesebb boxkiállással teljesítette a 66 kört, mint a riválisai, de a csúsztatott stratégia miatt belátta, nem volt értelme a pályán küzdeni Alonsóval.

„A győzelem talán akkor látszott reálisnak, amikor a verseny felénél az élen álltam, de újabb gumik voltak Alonso autóján, és hamar utolért. Túl könnyű volt előzni, csatázni nem lett volna értelme. Próbáltam mögötte maradni, de túl gyors volt – mondta Räikkönen. – A rajtom nem sikerült, de nem hiszen, hogy ez döntően befolyásolta a végeredményt. A második hely nem elég jó, nyerni akarok. A vb-pontversenyben Vettelhez közelebb kerültem, de Fernando is felzárkózott rám. Ahhoz, hogy esélyünk legyen a vb-cím megszerzésére, futamokat kell nyernünk.”

Felipe Massa a verseny után a szombati büntetését okolta a második hely elvesztéséért. A brazilt azért sorolták vissza a hatodik rajtkockából a kilencedikre, mert az időmérőn feltartotta Mark Webbert. A versenyen jól rajtolt, és korai boxkiállása után feljött az élboly mögé.

A futam tudósítását ide kattintva olvashatja el!
A futam tudósítását ide kattintva olvashatja el!

„Nem értem, miért büntettek meg, semmit sem ártottam Webbernek az időmérő második szakaszában – mondta Massa. – A kilencedik rajthelyről indulva agresszívnak kellett lennem, a pályán és a stratégiával is. A végén Kimit megpróbáltam utolérni, de a gumink nem bírta olyan sokáig, mint az övé. Mindenesetre nagyon bizakodhatunk, hiszen jó irányban haladunk, remélhetőleg mostantól mindenhol a dobogóért csatázhatunk.”

A Red Bull-istálló pilótái lemaradtak a dobogóról, és elismerték, versenytávon nem voltak egy szinten a Ferrarival és a Lotusszal.

„A verseny eleje jó volt, próbáltunk három kerékcserés stratégiához szükséges tempót menni, de a gumik így is túlságosan gyorsan koptak, így be kellett látnunk, nem fog menni. Meg kell elégednünk a negyedik helyezéssel, amiért még mindig jó pontokat kaptam – mondta Sebastian Vettel. – A gumikkal még nem bánunk tökéletesen, ezen a téren dolgoznunk kell. Nem az a helyzet, hogy a Ferrari és a Lotus gyorsabb nálunk, csak versenytávon jobban bánik a gumikkal. Valamit tesz a kocsi, amitől gyorsabban kopnak az abroncsok.”

Mark Webber jó kezdés után feljött a hatodik helyre, de utána már csak Nico Rosberget tudta megelőzni, és ötödikként ért célba.

„A huszonötödik kör táján egyértelművé vált, hogy a stratégiánk nem működik, mert gyorsan kopnak a gumik, és vissza kell vennünk a tempóból. A Ferrari és a Lotus ma más ligában játszott, nem tudtunk versenybe szállni velük. Ahhoz képest, hogy az első kanyarban a tizennegyedik vagy a tizenötödik helyen álltam, nagyon jó ez az ötödik helyezés” – értékelt Webber.

A Red Bullnál sokallják a boxkiállásokat, és nem értik, miért nem lehet nyomni a gázt
A Red Bullnál sokallják a boxkiállásokat, és nem értik, miért nem lehet nyomni a gázt

Lewis Hamilton elkeseredettsége érthető volt azt követően, hogy a Mercedesszel a második rajtkockából indulva a 12. helyen ért célba.

„Tudtuk, hogy nehéz verseny lesz, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szenvedni fogunk. Borzasztó volt, nem szeretnék még egy ilyen versenyt átélni, végig hátrafelé mentünk – mondta Hamilton. – Bahreinben a verseny derekán hirtelen jó lett a kocsi, arra számítottunk, hogy ismét fel fog gyorsulni, de ezúttal ez nem következett be. Akármikor odaléptem a gázra, a gumik tönkrementek. Ezt a problémát valahogy orvosolnunk kell, akár a tervezőasztalig vissza kell nyúlnunk.”

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 131
2. Ferrari 117
3. Lotus-Renault 111
4. Mercedes 72
5. Force India-Mercedes 32
6. McLaren-Mercedes 29
7. Toro Rosso-Ferrari 8
8. Sauber-Ferrari 5

Ross Brawn csapatfőnök is lemondóan nyilatkozott, sokakhoz hasonlóan a Pirellit szidta a kialakult helyzet miatt.

„Elmondhatatlanul bosszantó, hogy végre van egy kocsink, amely teljesítmény terén az egyik legjobb a mezőnyben, de a versenyen lábujjhegyen kell járnunk a gumik miatt” – mondta elkeseredetten a szakember.

Nem meglepő, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is erről beszélt, bár már ő maga is érzi, kezd kellemetlenné válni a téma, hiszen a Pirelli abroncsaival a leggyorsabb autók méregfogát húzzák ki, és ennek fő szenvedője a világbajnok istálló.

„Nem lehetne másról beszélni? Következő kérdés? Maradjunk a gumiknál? Jó. Tudjuk, hogy mindenki ugyanazt kapja, de ez nagyon kényes kérdés. Az autóink ismét túl keményen bántak a gumikkal, ami miatt nem mehettünk elég gyorsan. Senkinek, a szurkolóknak sem jó, ha vissza kell fognunk a pilótákat, ne nyomják a gázt. Engednünk kellene őket versenyezni” – mondta Horner.

Alexander Wurz ugyanakkor nem panaszkodott.

„Az elmúlt két évtizedben amiatt panaszkodott mindenki, hogy csak az aerodinamika számít, minden fontos kérdést az dönt el. Az F1 új érához érkezett, amikor a gumik kezelése kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ez most a döntő, ebben kell a legjobbnak lenni, ez az új aerodinamika” – mondta az osztrák, akihez hasonló véleményt fogalmazott meg honfitársa, Gerhard Berger.

„Adjunk időt a Pirellinek! Túl sokat beszélünk a gumikról, sokan a kelleténél sötétebb képet festenek róla, de szerintem nagyon érdekes lesz a világbajnokság” – mondta Berger, hozzátéve, számít rá, hogy a hétfői újságokban ismét nekiesnek a gumiszállítónak.

A Pirelli ugyanakkor elismerte, hogy a négy boxkiállás túl sok, mint ahogy a furcsa defektek sem tesznek jót a gyár és az F1 megítélésének, de a következő módosításra a nyári Brit Nagydíjig várni kell.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Rosberg (6.): – Nagyon kemény volt ez a verseny. Az első kerékcseréig magam mögött tudtam tartani a gyorsabb autókat, onnantól kezdve a saját versenyemet kellett futnom, mert nem volt értelme annak, hogy tönkretegyük a gumikat. Nagyon gyors az autónk, de ezt a versenyeken is a javunkra kell fordítanunk.
Paul di Resta (7.): – Azt mondtuk, hogy ha a hetedik helyen végzünk, akkor boldogak leszünk. A pozitív dolgokat felhasználhatjuk majd a következő versenyen. A verseny közben tönkrement a FOM-jelzőrendszer, így a mérnököm a rádión mondta, mikor nyomhatom a DRS-t, és mikor nem.
Jenson Button (8.): – Érdekesen alakult a verseny. Az első kört követően pechem volt, hogy a tizenhetedik helyig csúsztam vissza, az autónak nem volt tapadása. Nem tudom, hogy mennyit használtak a fejlesztéseink, mindenesetre sikerült néhány olyan autót megelőznünk, amelyekre nem számítottunk. A nyolcadik hely a stratégiánknak köszönhető, szép munkát végzett a csapat.
Sergio Pérez (9.): – Nem ilyen versenyben reménykedtem, nem sikerült jól bánnunk a gumikkal, sok más pilótához hasonlóan nekem is négyszer kellett kimennem a boxba. Sikerült előrelépnünk, szerintem Monacóban erősebbek lehetünk.
Daniel Ricciardo (10.): – Nagyon rossz volt a rajtom, kipörögtek a kerekeim, az első néhány körben nagyon szenvedtem az autó leszoritóerejével és a fékekkel. Az első kerékcserénél változtattunk a légterelőkön és a guminyomáson, ami jó döntésnek bizonyult. Bár volt, hogy jobb eredményben reménykedtem, a végén a a tizedik helyet sem volt könnyű megtartani.
Esteban Gutiérrez (11.): – Nekem és a csapatnak is fontos volt, hogy a maihoz hasonló eredményt érjünk el. A verseny elején meglepődtem, hogy milyen sokat ki tudtam hozni a gumikból, bár az utolsó két kerékcserét követően már nem volt ilyen jó a helyzet.
Adrian Sutil (13.): – Nagy csalódás, hogy üres kézzel kell távoznunk, mert nagyon gyorsak voltunk. Az első körben feljöttem a nyolcadik helyre, és minden remekül alakult az első kerékcseréig, de akkor rengeteg időt veszítettem. A csapat rám szólt, hogy állítsam le a motort, amíg megoldják a problémát, de ezzel el is szálltak a reményeim a pontszerzésre.
Pastor Maldonado (14.): – Eggyel többször álltunk ki a boxba, mint amiben reménykedtünk, mert kaptam egy boxutca áthajtásos büntetést, de összességében mindent megtettünk, amit tudtunk.
Nico Hülkenberg (15.): – Minden remekül alakult a boxutcai incidensig, az időzítés nyilvánvalóan nem volt jó, éppen jött Vergne. Arra kell törekednünk, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Az autó megint nem volt jól vezethető.
Valtteri Bottas (16.): – Nem nagyon volt tapadása a kocsinak, az elejétől kezdve csúszkáltunk a pályán. Háromszor álltunk ki kereket cserélni, de Pastor négyszer volt a boxban, és az jobb taktikának tűnt. Sok munka vár még ránk.
Charles Pic (17.): – Elégedett vagyok, az egyik Williamsnek végig a nyomában voltunk, és látszik, hogy a fejlesztéseink beváltak. A monacói hétvége érdekes lesz, nem sokat fogunk pihenni az autóban és azon kívül sem.
Jules Bianchi (18.): – A verseny elején ki kellett állnom új orrkúpért, ezért hiába teljesítettem három nagyon erős szakaszt a verseny közepén, az eredményben ez nem tükröződik. Szerintem versenyben lehettünk volna Bottasszal, de annak legalább örülhetünk, hogy mindkét autó célba ért.
Max Chilton (19.): – A verseny eleje rémes volt, aztán az egyik boxkiállásba is hiba csúszott, az egyetlen, aminek örültem, hogy amikor szabad volt előttem az út, jó köridőim voltak.
Giedo van der Garde (feladta): – Eddig ez volt a legjobb versenyem, nagy kár, hogy így ért véget. A boxkiállás után rögtön éreztem, hogy valami nem jó a bal hátsó keréknél, és rövidesen el is vesztettem a kereket. Visszajöttem a boxba, de a szerelők megnézték a kocsit, és itt elé is dőlt, hogy ki kell szállnom.
Jean-Éric Vergne (feladta): – Jól kaptam el a rajtot, de nagyon alulkormányzott volt az autó. A stratégiánk rendben volt, még a sérült padlólemez ellenére is jó köröket tudtam futni. Megint nem volt szerencsém, mert amikor kijöttem kereket cserélni Hülkenberg nekem jött, és ezt követően a gumikkal is gondom volt, úgy éreztem, minden rosszul sült el.
Romain Grosjean (feladta): – Valami, amivel eddig sohasem volt probléma, eltört az autón. A kerék rögzítése eltörött, sajnos ez benne van a technikai sportokban. Megvizsgáljuk, mi történt, aztán, ha kell, változtatunk az alkatrészen.

SPANYOL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (66 kör, 307.104 km)
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:39:16.596
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 9.338 mp h.
3. Felipe Massa brazil Ferrari 26.049 mp h.
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 38.273 mp h.
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 47.963 mp h.
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:08.020 p h.
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:08.988 p h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:19.506 p h.
9. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:21.738 p h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Lewis Hamilton brit Mercedes 1 kör h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1 kör h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1 kör h.
17. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 2 kör h.
FELADTA
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 52 megtett kör
Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 21
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 8
Leggyorsabb kör: Gutiérrez (56. kör) 1:26.217
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 2 3 5 89
2. Kimi Räikkönen 1 4 5 85
3. Fernando Alonso 2 3 4 72
4. Lewis Hamilton 2 4 50
5. Felipe Massa 1 4 45
6. Mark Webber 1 4 42
7. Romain Grosjean 1 4 26
8. Paul di Resta 4 26
9. Nico Rosberg 3 22
10. Jenson Button 4 17
11. Sergio Pérez 3 12
12. Daniel Ricciardo 2 7
13. Adrian Sutil 1 6
14. Nico Hülkenberg 2 5
15. Jean-Éric Vergne 1 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik