Hamilton már Ausztráliában
Hamilton már Ausztráliában "készül" a hétvégi versenyre (Fotó: Action Images – archív)
KATTINTSON A 2010-ES ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!
KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mint ismert, a tavalyi Ausztrál GP-n Hamiltont a biztonsági autós fázisban arra utasította a csapata, hogy engedje maga elé, azaz kényszerítse ezzel szabálytalanságra Jarno Trullit (aki korábban lesodródott a pályáról, és így került a címvédő mögé). Az olasz pilóta megbüntetése után került nyilvánosságra a McLaren-istálló és Hamilton közötti rádióbeszélgetés, amelyből kiderült, hogy tényleg volt parancs. Hamiltontól az eset kirobbanása után elvették a melbourne-i pontjait, ráadásul hazudott is a sportfelügyelőknek, amit később megbánt.

„Mindig jó élmények értek itt Melbourne-ben, és a tavalyiakat sem fogom fel rosszként. Úgy tekintek erre, mint egy mérföldkőre az életemben, amelyből sokat tanulhattam. Már az első alkalommal is sikerült elérnem egy rajtelsőséget, 2008-ban pedig győztem. Tavaly is emlékezetes versenyem volt, hiszen a mezőny végéről jöttem fel a negyedik helyig"  – nyilatkozta Hamilton Sydneyben, a csapat egyik szponzorának promóciós rendezvényén.  

„Persze mindent egybevetve 2009 nem volt egy könnyű év. Sokat tanultam a csapatépítésről és a beilleszkedésről. A körülöttem levők mindenben segítettek, de a nap végén nekem kellett beülnöm az autóba, és hozni az eredményeket. A versenyzőnek mindig előre kell tekintenie. Az autóban is folyamatosan készen kell állni a következő kihívásra, nem lehet a múltba tekinteni" – tette hozzá a korábbi világbajnok.

A brit pilóta az idei ausztrál versenyről is nyilatkozott. Úgy érzi, fejlődtek a szezonnyitó óta, ezért jobb eredményt vár:

„Erősebbnek érezzük magunkat, és remélhetőleg több pontot is gyűjtünk. Úgy érzem, meglesz az esélyünk a győzelemre" – zárta mondandóját Hamilton.