Alonso most még Renault-ban ül, de a leggyorsabb csapatba vágyik
Fotó: Reuters/ Zainal Abd
Alonso most még Renault-ban ül, de a leggyorsabb csapatba vágyik

A spanyol pilótáról köztudomású, hogy szívesen versenyezne a Ferrarinál, ezért nem meglepő, hogy a kétszeres világbajnok kommentálta a róla szóló híreszteléseket.

„Egyelőre korai lenne változásokról beszélni, hiszen még a szezon elején vagyunk, ám tény, Massa mindkét futamon sokat hibázott és logikus, hogy mindenki azt gondolja, én vagy Vettel kerülhetünk a helyére” - nyilatkozta Alonso.

A hétvégi versenyen nyolcadikként célba érő spanyol versenyző azt is elmondta, hogy mindig a legjobb autóba szeretne ülni, és szerinte ez most a Ferrarinál.

Az biztos, hogy a mostani Renault, amiben Alonso helyet foglal nem sorolható a leggyorsabb kategóriába. A csapat két futam után csak az ötödik helyen szerénykedik a konstruktőrök versenyében. Nem lenne meglepő tehát, ha a pilótában komolyan felmerülne a távozás gondolata.

Főképp, ha Massa valóban nem boldogul a Ferrarival. A maranellóiak „ügyeletes kritikusa”, a háromszoros világbajnok Niki Lauda már az Ausztrál Nagydíj után is éles bírálatban részesítette a pilótát, aki malajziai kicsúszása után sem kapott dicséretet az osztráktól.

„Nem tudom, hogy voltak-e technikai gondjai, de ha ő hibázott a második versenyen egymás után, akkor azt kell mondjam: teljesen agyatlanul vezet” – mondta Lauda a brazilról.

„Kijöttem a hatos kanyarból, és nagyon keményen megdobott a szegély. Az autó hátulja kormányozhatatlanná vált, és nem tudtam megfogni a pörgést. Fel kell dolgoznom magamban ezt a pocsék kezdést, de érzem, hogy az autóban óriási potenciál van. Remélem, a következő nagydíjon, Bahreinben kijavítom a hibát ” – nyilatkozta a vasárnapi futam után Massa, akinek a szereplése azért is nagy csalódás, mert élről kezdhette a Malajziai Nagydíjat.

A csapat hivatalosan nem kommentálta Massa eddigi teljesítményét, de a hallgatás ebben az esetben nem sok jót jelent rá nézve. Persze a pilóta egy bahreini győzelemmel elejét vehetné a találgatásoknak.