Rögzítsük – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 23:35

Amikor egy hete valamennyi magyar kupacsapat kitett magáért, s jó esélyt teremtett a továbbjutásra, tamáskodásra mindig hajlamos ismerőseim, miközben sűrűn bólogattak, nem mulasztották el megjegyezni, hogy na ja, de ez még csak selejtező. Nem válaszolhattam mással, mint az örök igazsággal, hogy mindig azt kell legyőzni, aki éppen szemben áll, függetlenül az ellenfél minőségétől.

Most sem mondhatok egyebet, így aztán elismerés valamennyi magyar kupacsapatnak, határon innen és túl, ideértve tehát a DAC-ot is, örömmel konstatálva, hogy a dunaszerdahelyiek nem beszéltek a levegőbe, amikor azt mondták, a hazai döntetlen után is jó esélyük van a továbbjutásra. Hosszabbítás után váltották valóra ígéretüket, ami mindig figyelemre méltó tett. Akárcsak a Fradié, hiszen ha egy együttes kétszer legyőzi az európai csoportkörökben otthonos Ludogorecet, arra méltán figyel fel a világ.

Az pedig, a múltból kiindulva, legyen a mi örömünk, hogy a Bp. Honvéd, a Debrecen és a Fehérvár is valóra váltotta egyértelmű esélyét. A produkciót most inkább hagyjuk, gondolhatok én akármit arról, hogy a futball alapvetően játék, a játékhoz pedig a látvány is hozzátartozik, a lényeg mindig az eredmény (hallom, olvasom). A statisztikákban az áll majd, hogy 2019 nyarán valamennyi együttesünk túlélte az első kört, a részletekkel birkózzanak meg a csapatok háza táján.

Mondjuk a Fradinál a védekezésen támadó résekkel, a Honvédnál a frissesség hiányával, a Debrecennél az első félidő hátsó bizonytalanságaival, a Fehérvárnál pedig a kényelmességgel.

Egyébként éppen a fehérváriak meccse bizonyította, hogy azért a selejtező szintjén is tudnak futballozni a csapatok. A Zeta mit sem törődve az esélyekkel és főként az első meccs kilátástalan eredményével, játszott egy jót Felcsúton, a montenegrói futballisták tették-vették a labdát, más kérdés, hogy megtehették – szó sem volt kibírhatatlan nyomásról. A gól nélküli döntetlenre büszkék lehetnek, ahogy a fehérváriak is – podgoricai produkciójukra.

De ne legyünk telhetetlenek. Rögzítsük az ötből ötöt, hiszen az öröm mindig élesben megy.
Nem ismer selejtezőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik