DVSC-győzelem Garamvölgyi Lajos emlékére

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 10:31
null
A Loki kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra (Fotó: Czerkl Gábor)
Garamvölgyi Lajosnak állított emléket a DVSC a tegnapi, Liteksz Lovecs elleni Európa-liga-győzelmével. Erről a magyar együttes klubmenedzsere, Herczeg András beszélt a 2–0-ra megnyert találkozót követő sajtótájékoztatón. A bolgár vendégek edzője, Petko Petkov szerint a Debrecen megmutatta, hogy erős csapat.

„Ezt a győzelmet Garamvölgyi Lajos emlékének ajánljuk" – mondta a Liteksz Lovecs elleni Európa-liga-mérkőzés után Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere a dvsc.hu-nak.

Mint ismert, szerdán volt két esztendeje, hogy elhunyt a Loki egykori vezetőedzője, a csapat pedig szépen, egy 2–0-s győzelemmel emlékezett Garamvölgyi Lajosra.

„Az első félidőben nagy iramot diktáltunk, rákényszerítettük az akaratunkat az ellenfélre, bár azt hozzá kell tenni, hogy az első nagy lehetőség előttük adódott. Sokat birtokoltuk a labdát, veszélyesek voltunk, és sikerült kétgólos vezetést szerezni. A második játékrészben a Liteksz megmutatta, hogy miért lett bolgár bajnok. Nem tudtuk már nyomás alatt tartani őket, kapusunk bravúrjaira is szükség volt ahhoz, hogy érintetlen maradjon a hálónk" – vélekedett Herczeg.

DVSC-TEVA–LITEKSZ LOVECS 2–0
 
(A DigiSport felvétele)

Remek eredményt ért el a magyar bajnok azzal, hogy a két rúgott gól mellett egyszer sem kapitulált a bolgárok elleni első meccsen. Kérdés, hogy az előny elég lesz-e a visszavágóra is?

„Összességében jó hangulatú mérkőzés volt, gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de nagyon nehéz visszavágó vár ránk" – összegzett a klubmenedzser, aki szerint még nincs lefutva a párharc.

A rivális vezetőedzője, Petko Petkov nem volt túl boldog a találkozót követően. Bár nem jelentette ki, hogy a DVSC már biztosan továbbjutott, azt azonban elismerte, hogy a mostani eredmény miatt jócskán romlottak alakulatának kilátásai.

„Először is szeretnék gratulálni a debrecenieknek. Ellenfelünk remekül kezdett, sokkal jobban futballozott, megmutatta, hogy erős csapat. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink, de nem éltünk velük. Célunk az volt, hogy gólt rúgjunk és ne veszítsük el a mérkőzést. Egyik sem valósult meg, így az esélyeink jelentősen csökkentek a továbbjutást illetően" – mondta Petkov.

A jegyzőkönyv megtekintéséhez kattintson a képre!
A jegyzőkönyv megtekintéséhez kattintson a képre!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik