Honvéd: Sannino sajnálja a kapott gólt, még nem dőlt el a párharc

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 06:53
Mint beszámoltunk róla, a Budapest Honvéd hazai pályán 3–1-re legyőzte a litván Zalgiris Vilniust az Európa-liga első selejtezőkörének első mérkőzésén. Az összecsapást követően a két vezetőedző, a hazaiak részéről Giuseppe Sannino, míg a vendégektől Marek Zub értékelt.
Kétgólos győzelmet aratott a Honvéd (Fotó: Balogh László)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Kétgólos győzelmet aratott a Honvéd (Fotó: Balogh László) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

„Sajnálom azt, hogy az utolsó percben gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt még el a párharc, így a visszavágón is küzdelmes összecsapásra készülünk, de elindultunk a jó úton. Nagyon örülök annak, hogy az akadémiáról kikerült fiatalok is játszottak ezen a mérkőzésen, és a látottak alapján több akadémista is szerepet fog kapni a jövőben. Olyan csapat ellen léptünk pályára, amely már huszonöt mérkőzésen van túl ebben az idényben, úgyhogy fizikailag jól felkészült volt. Nagyon örülök annak a mentalitásnak, amit a csapat mutatott, így bizakodóan nézek a jövőre” – nyilatkozta a mérkőzést követően a Bp. Honvéd vezetőedzője, Giuseppe Sannino.

Az olasz tréner az NSO kérdésére válaszolva elmondta, hogy egyik cseréje sem sérülés, hanem fáradtság miatt volt, de ez természetes, hiszen még egy hónap van a bajnoki rajtig, és a csapat arra készül. Sannino azt is elárulta, hogy nagy megtiszteltetés a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi után olaszként leülni a Honvéd kispadjára, és sokat hallott a magyar szurkolókról, reméli, hogy tömött lelátók előtt játszik majd csapata.

„Persze csalódott vagyok– kezdte sajtótájékoztatóját a vendégek trénere, Marek Zub.Nagyon furcsa mérkőzés volt ez számomra és a szurkolók számára is. Azt láthattuk, hogy az egyik csapat futballozott, a másik meg gólokat szerzett… A Honvéd háromszor talált be, de el kell mondanom, hogy még csak a párharc felénél járunk. Vilniusban, hazai pályán teljesen mások lesznek a körülmények, így rengeteg esélyünk van még.

A litván csapat vezetőedzője – Sanninóhoz hasonlóan – az ellenél fizikai képességét emelte ki, továbbá köszönetet mondott, mert nagyon jól érezte magát Budapesten a csapattal, s az eredménytől eltekintve remek hangulatban telt a mérkőzés.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD–ZALGIRIS (litván) 3–1 (1–0)

Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,3622néző.Vezette:Marhefka (szlovák)
HONVÉD:Lefkovics – Batik, Kamber, Lovric – Kovács N., Gazdag, Hefler, Banó-Szabó (Kálnoki Kis, 83.), Kukoc (Uzoma, 74.) – Moutari, N’Gog (Cipf, 70.).Vezetőedző:Giuseppe Sannino
ZALGIRIS:Berkovec – Mikoliunas (Uzela, 72.), Bolha, Tomics, Slijngard – Vorobjovas, Víctor Pérez (Simkus, 88.) – Baravykas (Vareika, 67.), Kis, Pau Morer – Antal.Vezetőedző:Marek Zub

Gólszerző:Banó-Szabó (32.), N'Gog (55.), Gazdag (68. – 11-esből), ill. Uzela (92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik