Gyurcsó Ádám: Nem megyünk fejjel a falnak

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 11:09
A labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján a Videoton hazai környezetben, a DVSC-Teva idegenben lép pályára. A fehérváriak az idegenbeli 0–0 után bizakodva várják a török Trabzonspor elleni találkozót, ellenben a debreceniek a hazai 0–3 után a tisztes helytállást ígérték a belga FC Bruges vendégeként. Mindkét találkozó 20.30 órakor kezdődik, a Nemzeti Sport Online a két magyar érdekeltségű El-visszavágót élőben közvetíti!
A hazai pálya előnye már a Videoton mellett szól, de a továbbjutásért sokat kell dolgozniuk a fehérváriaknak
(Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)
A hazai pálya előnye már a Videoton mellett szól, de a továbbjutásért sokat kell dolgozniuk a fehérváriaknak (Fotó: NS-archív, Németh Ferenc)

 

VideotonTrabzonspor

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat az El csoportkörében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem megyünk fejjel a falnak – adott betekintést a fehérváriak taktikájába Gyurcsó Ádám, a Videoton válogatott szélsője. – Sárga lapok miatt lemaradtam az odavágóról, de láttam, mennyire szervezettek vagyunk Törökországban, megilletődöttség nélkül futballoztunk, taktikusan, intelligensen, és hiába birtokolta jóval többet a labdát a hazai együttes, igazán nagy helyzet előttünk adódott. Csak azért bánom, hogy nem találtunk be legalább egyszer, mert a nulla nulla veszélyes eredmény, egy gólt bárki bármikor képes lehet bepiszkálni. Így hát körülbelül azt próbáljuk itthon is játszani, amit idegenben. Egy nem elhanyagolható különbség azért lesz: az állítólag ezerfős török tábor kivételével az egész stadion minket támogat majd, de így is iszonyatosan nehéz lesz.”

A fiatal középpályás úgy érzi: pályafutása legfontosabb mérkőzése lesz a ma esti.

TELT HÁZ VÁRHATÓ

Szabó Gergő, a Videoton sajtófőnöke az m1 Ma reggel című műsorában elmondta, elővételben több mint tízezer belépőjegy elfogyott már a mai Videoton–Trabzonspor mérkőzésre, így könnyen lehet, hogy telt ház fogadja majd a csapatokat a 20.30 órás kezdésnél. ennek érdekében a klub az úgynevezett „biztonsági szektort” is megnyitja. A Sóstói Stadion hivatalos befogadóképessége 14300 fő.

„Noha magyar bajnoknak vallhatom magam, abból a diadalból nem nagyon vettem ki a részem. A Slovan és a Gent elleni négy találkozón viszont játszottam, s ha bejutnánk az Európa-ligába, a sikert abszolút a magaménak is érezhetném. Egy lépésre vagyunk az álmunktól. Emlékszem, a szlovéniai edzőpályákon arról beszélgettünk, milyen jó lenne beverekedni magunkat a csoportkörbe. Most pedig itt van kőhajításnyira, de amilyen közeli, olyan távoli is egyszerre.”

„Elérkeztünk ahhoz az állomáshoz, amelynek eléréséért egy éve folyamatosan dolgozunk – ment elé a találkozónak Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője. – Az Európa-ligában az idén már jelentős eredményeket értünk el, és immár azok is tisztelnek bennünket, akik ellen nem léptünk pályára, de figyelemmel kísérték a munkánkat. Igenis képesek vagyunk nemzetközi színtéren is jó eredményt elérni. A mérkőzés meghatározó lesz számunkra, hiszen a csoportkörbe jutás a klub dicsősége lenne. A legjobb eredmény a győzelem, mindig erre játszunk.”


LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓ
VIDEOTON–TRABZONSPOR (török) 20.30 óra (Tv: m2)
Székesfehérvár. Vezeti: Martin Hansson (Fredrik Nilsson, Henrik Andren – mindhárom svéd)
VIDEOTON: M. Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth B., Mitrovics –
Oliveira, Sándor Gy., Gyurcsó – Nikolics N. Vezetőedző: Paulo Sousa
TRABZONSPOR: Onur – Serkan Balci, Giray Kacar, Bamba, Celustka – Alanzinho, Zokora – Yasin Öztekin, Sapara, Olca Adin – Halil Altintop. Vezetőedző: Senol Günes
Az első mérkőzésen: Trabzonspor–Videoton 0–0

 

A debreceni találkozót eldöntő pillanat: Luis Ramos kiállítása (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
A debreceni találkozót eldöntő pillanat: Luis Ramos kiállítása (Fotó: NS-archív, Mirkó István)

 

Bruges–DVSC-Teva

A mai visszavágókon még szoríthatunk Huszti Szabolcsnak (Hannover), Köteles Lászlónak (Genk), Gulácsi Péternek (Liverpool) és Otigba Kennethnek (Heerenveen), egyrészt a továbbjutás, másrészt a részvétel, esetleg a jó játék, illetve a főszerep miatt.
A csütörtöki teljes El-menetrend!

„Rendkívül rutinos csapat a Bruges, a három gól hihetetlenül nagy előny egy ilyen párharcban, nem hinném, hogy ész nélkül nekünk esnek – mondta Vukasin Polekszics, a debreceniek rutinos hálóőre. – Támadnak, jönnek előre, de megfontoltan. Unatkozni biztosan nem fogok a kapuban, de az évek alatt megtanultam, nehéz előre megmondani, milyen meccsre számíthat egy kapus. Ha sok munkára készülök, rendszerint alig lesz dolgom, fordított esetben pedig kétpercenként kell repkednem a kapuban. Maradjunk annyiban, koncentrált leszek, aztán meglátjuk, mennyi munkám lesz.”

Az eltiltását letudó, kollégája sérülése miatt a lehetőséget megkapó montenegrói kapus szerint vérmes továbbjutási reményeik már nincsenek, de bizonyítanák, hogy jó a csapatuk és van tartása. A csodában nem hisz, abban viszont igen, hogy a magyar labdarúgásra nem hoznak szégyent, és ha nincs Luis Ramos kiállítása, akkor egy gólt sem kapnak, nemhogy hármat.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓ
FC BRUGES (belga)–DVSC-TEVA 20.30 (Tv: Duna)
Bruges. Vezeti: Deniz Aytekin (Jan-Hendrik Salver, Mike Pickel – mindhárom német)
BRUGES: Jorgacevic – Hoefkens, Konk, Engels, Figueras – Odjidja, Jörgensen, Blondel, Vázquez – Meunier, Tchité. Vezetőedző: Georges Leekens
DVSC: Polekszics – Bernáth, Mészáros N., Simac, Mohl – Kulcsár T., Varga J., Szakály P., Yannick – Sidibe, Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Az első mérkőzésen: DVSC-Teva–Bruges 0–3
LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA – PROGRAM
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
VISSZAVÁGÓ
Videoton (magyar)–Trabzonspor (török) 20.30 óra (Tv: m2)
(Az első meccsen: Trabzonspor–Videoton 0–0)
FC Bruges (belga)–DVSC-Teva (magyar) 20.30 (Tv: Duna)
(DVSC–FC Bruges 0–3)
Dnyipro (ukrán)–Liberec (cseh) 18
(Liberec–Dnyipro 2–2)
Dila Gori (grúz)–Marítimo (portugál) 18
(Marítimo–Dila Gori 1–0)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Dudelange (luxemburgi) 19
(Dudelange–Hapoel 1–3)
HJK (finn)–Athletic Bilbao (spanyol) 19
(Bilbao–HJK 6–0)
CSZKA Moszkva (orosz)–AIK (svéd) 19
(AIK–CSZKA 0–1)
APOEL Nicosia (ciprusi)–Neftci (azeri) 19
(Neftci–APOEL 1–1)
PSV (holland)–FK Zeta Golubovci (montenegrói) 19
(Zeta–PSV 0–5)
Heerenveen (holland)–Molde (norvég) 19
(Molde–Heerenveen 2–0)
Rosenborg (norvég)–Legia Warszawa (lengyel) 19
(Legia–Rosenborg 1–1)
Young Boys (svájci)–Midtjylland (dán) 19.30
(Midtjylland–Young Boys 0–3)
Sparta Praha (cseh)–Feyenoord (holland) 19.30
(Feyenoord–Sparta 2–2)
Steaua Bucuresti (román)–Ekranas (litván) 19.30
(Ekranas–Steaua 0–2)
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Dinamo Bucuresti (román) 20
(Dinamo–Metaliszt 0–2)
Racing Genk (belga)–Luzern (svájci) 20
(Luzern–Racing 2–1)
Viktoria Plzen (cseh)–Lokeren (belga) 20.15
(Lokeren–Plzen 2–1)
Olympique Marseille (francia)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 20.30
(Sheriff–Marseille 1–2)
Bordeaux (francia)–Crvena zvezda (szerb) 20.30
(Crvena zvezda–Bordeaux 0–0)
Partizan Beograd (szerb)–Tromsö (norvég) 20.45
(Tromsö–Partizan 3–2)
Internazionale (olasz)–Vaslui (román) 20.45
(Vaslui–Internazionale 0–2)
Hannover (német)–Slask Wroclaw (lengyel) 20.45
(Wroclaw–Hannover 3–5)
Levante (spanyol)–Motherwell (skót) 20.45
(Motherwell–Levante 0–2)
Rapid Wien (osztrák)–PAOK Szaloniki (görög 20.45
(PAOK–Rapid 2–1)
AZ (holland)–Anzsi Mahacskala (orosz) 21
(Anzsi–AZ 1–0)
Lazio (olasz)–NK Mura (szlovén) 21
(Mura–Lazio 0–2)
Newcastle United (angol)–Atromitosz (görög) 21 (Tv: Sport1)
(Atromitosz–Newcastle 1–1)
Twente (holland)–Bursaspor (török) 21
(Bursaspor–Twente 3–1)
Liverpool (angol)–Hearts (skót) 21.05
(Hearts–Liverpool 0–1)
Sporting (portugál)–Horsens (dán) 21.30
(Horsens–Sporting 1–1)
KORÁBBAN
Dinamo Moszkva (orosz)–VfB Stuttgart (német) 1–1
Továbbjutott a Stuttgart, 3–1-gyel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik