„Furcsa volt a hangulat Belgrádban, mintha edzőmeccs lett volna”

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 10:14
null
Egy lépésre az álomtól a Videoton
A Videoton kapusának négy mérkőzés óta érintetlen a kapuja, és ha csütörtök éjfélig is így maradna, az nagy valószínűség szerint a fehérváriak Európa-liga-csoportszereplését jelentené.

 

– Augusztus huszadikán, nemzeti ünnepnapon beszélgetünk, de a csapat már túl is van egy délelőtti edzésen. Gőzerővel folyik a felkészülés a Partizan elleni csütörtöki Európa-liga-visszavágóra?
– Ha még nem is gőzerővel, de már visszatértünk az edzőpályára – mondta lapunknak a Videoton 26 éves kapusa, Kovácsik Ádám. – Péntek hajnalban értünk haza Belgrádból, szombaton pihentünk, vasárnap viszont már regeneráló edzést tartott Marko Nikolics, elsősorban fizikai jellegű gyakorlatokat végeztünk. Hétfőtől már teljes erőbedobással készülünk. Csütörtökig mindent ennek a meccsnek rendelünk alá.

RÁPIHENNEK
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Videoton Paks elleni mérkőzését elhalasztják az NB I 6. fordulójában (szeptember 6-án rendezik meg), mert a Partizan Beograd elleni csütörtöki El-selejtező és a „48 órás szabály” miatt a találkozóra szombaton nem, csak vasárnap, augusztus 20-án kerülhetett volna sor, ám a nemzeti ünnepen a sporttörvény értelmében nem lehet mérkőzéseket játszani. Sokan dicsérték a Partizant sportszerűségi alapon, hogy vállalta a csütörtök-vasárnap-csütörtök meccsritmust, aztán a belgrádiak mégis inkább úgy döntöttek, hogy gyűjtik az erőt a felcsúti visszavágóra, és elhalasztották a Napredak elleni, vasárnap estére meghirdetett bajnoki mérkőzésüket.

– Milyennek értékeli csapata játékát a gól nélküli döntetlent hozó belgrádi mérkőzésen?
– Szerettünk volna sokkal jobban futballozni. A mutatott játékunkkal nem lehetünk elégedettek, viszont pozitívum, hogy így sem szenvedtünk vereséget, és nem kaptunk gólt. Összességében egyenrangú ellenfelei voltunk a Partizannak idegenben, ez biztató a visszavágó előtt. Kézben tartottuk a mérkőzést, nem volt benne a levegőben, hogy kikaphatunk, akadt gólszerzési lehetőségünk is, de a felcsúti visszavágón sokkal határozottabb, valamint jobb játékra lesz szükségünk.

– Hány százalék esélyt lát a továbbjutásra, illetve hogy érzi, nőtt vagy csökkent a sansz a csoportkörbe jutásra az első meccs után?
– Nagyon nehéz ezt megítélni, a nulla-nulla eléggé veszélyes eredmény. Nem kaptunk ki, viszont nincs idegenben szerzett gólunk, amely azt jelenti, hogy idehaza muszáj győznünk. A döntetlenek közül csak a nulla-nullás felelne meg, de az százhúsz perc játékot jelentene, és utána tizenegyespárbaj következne, amelyre nem kimondottan vágyunk. Megítélésem szerint az esélyek nem változtak, a két csapat nagyon hasonló játékerőt képvisel, apróságok döntenek majd. Mellettünk szól viszont a hazai pálya előnye, ezt ki kell használnunk. Nem szabad gólt kapnunk, főleg nem a meccs első gólját, mert akkor máris kettővel kell válaszolni, s ez nagy nyomást helyezne a csapatra.

– Utólag hogy látja: előnyt vagy hátrányt jelentett, hogy zárt kapuk mögött játszották a bel­grádi mérkőzést?
– Nehéz megítélni egy „mi lett volna, ha…” helyzetet. Összességében nekünk talán előnyösebb volt így, mintha harmincezer fanatikus szerb szurkoló lett volna a lelátón, de nem biztos – lehet, hogy éppen őket helyezte volna nagyobb nyomás alá, minket pedig ösztönzött volna. Mindenesetre nagyon furcsa hangulata volt így a mérkőzésnek, mintha edzőmeccset játszottunk volna, miközben a tét óriási volt, hiszen sokunknak ez élete nagy lehetősége.

SZAVAZÁS

A belgrádi 0–0 után melyik csapat jut tovább a Videoton–Partizan El-párharcból?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Ott van már a fejekben, hogy csupán egyetlen lépés hiányzik az El-csoportkörbe jutáshoz?
– Sokat gondolunk arra, hogy egyetlen hazai mérkőzés választ el bennünket álmaink beteljesülésétől. Motiváló, hogy ha ez sikerül, lesz még legalább hat mérkőzésünk neves európai csapatok ellen, és bekerülünk egy olyan körbe, amelynek tagjait mindenki elismeri. De egyelőre még nem szabad erre összpontosítanunk, csakis a visszavágóra. Mindent alárendelünk annak, hogy megnyerjük.

– Az elmúlt négy tétmérkőzésen – a Mezőkövesd és a Debrecen elleni bajnokin, továbbá a Bordeaux és a Partizan elleni El-meccseken – gólt sem kapott. Hogyan látja, az ön vagy a védelem érdeme ez elsősorban?
– Azt kell mondanom, az egész csapaté. Én is jó formában vagyok, a védelem is összeállt, de a csatároknak is nagy szerepük van ebben: a szabad- és szögletrúgásoknál Marko Scsepovics vagy Danko Lazovics is rendre visszajön besegíteni a védekezésbe. Sok klasszikus kapura lövés nem volt ezeken a mérkőzéseken, de természetesen a betett labdákra is ki kell jönnöm, maximálisan együtt kell élnem a játékkal. Most nagyon jól megértjük egymást a pályán, kiváló a csapatszellem. Ha ezt a kapott gól nélküli időszakot ki tudjuk tolni a hónap végéig, akkor nem lehet nagy baj. Annak csekély az esélye, hogy még egy nulla-nullás mérkőzést játszunk, vagyis kapott gól nélkül szinte biztosra vehető lenne a csoportkörbe jutásunk.

EURÓPA-LIGA
4. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (augusztus 17.)
Partizan (szerb)–Videoton FC 0–0
VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)
20.00: Videoton FC–Partizan (szerb) (Tv: M4 Sport)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik