FTC: Évről évre elhangzott, de komolyan is gondoltam – Orosz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 13:20
null
Orosz Pál szerint a klubnak a lehető legtöbbet ki kell hoznia a csoportkörből (Fotó: Kallus György)
Mint megírtuk, kisorsolták az Európa-liga 2019–2020-as idényének csoportbeosztását: a magyar bajnok Ferencváros a negyedik kalapból várhatta a sorsolást. A zöld-fehérek a H-csoportba kerültek a CSZKA Moszkva, a Ludogorec és az Espanyol mellé. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a fradi.hu-nak értékelt a sorsolás után.

 

SZAVAZÁS

Milyen eredményt ér el a Ferencváros az Európa-liga csoportkörében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Évről évre elhangzott, de komolyan is gondoltam, hogy a Fradi már rég megérett arra, hogy csoportkört játsszon. Azt is elmondtam, hogy egy BL-csoportkörre még nem feltétlenül állunk készen, az El-re viszont mindenképpen. A klub háttere, az itt zajló szakmai munka és minden, ami körülveszi a Ferencvárost, az predesztinálta a klubot arra, hogy végre elérjük a célunkat” – kezdte Orosz Pál.

„Bárki bármit mond, nem volt könnyű utunk a selejtezőben. A BL-ben rögtön az elején megkaptuk a Ludogorecet, az El-rájátszásban kapott Suduva pedig amolyan sötét ló volt, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy harmadik éve folyamatosan eljutott a rájátszásba, korábban a Celtic, a Crvena zvezda és a Ludogorec sem tudott nyerni az otthonában. A visszavágó elején mindenki láthatta, hogy voltak nehézségeink a Suduva ellen, de a srácok nagyon nagy lelki erőről tettek tanúbizonyságot, hiszen kétszer is fordítottak, amikor a Suduva állt továbbjutásra. Óriási boldogság, hogy bejutottunk a csoportkörbe, de megyünk tovább, hiszen megvannak a további céljaink is.”

„Nagyon erős ellenfeleink vannak, de minden egyes mérkőzésnek úgy fogunk nekiállni, hogy szeretnénk megnyerni és szakmailag a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ez a minimum, ami elvárható a Ferencvárostól” – zárta szavait a vezérigazgató.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
CSOPORTKÖR
H-CSOPORT: CSZKA Moszkva (orosz), Ludogorec (bolgár), Espanyol (spanyol), FERENCVÁROS (magyar)

A H-CSOPORT MENETRENDJE
1. forduló: szeptember 19.
21.00:
Espanyol (spanyol)–Ferencváros
21.00: Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz)
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

A-CSOPORT: Sevilla (spanyol), APOEL (ciprusi), Qarabag (azeri), Dudelange (luxemburgi)
B-CSOPORT: Dinamo Kijev (ukrán), Köbenhavn (dán), Malmö (svéd), Lugano (svájci)
C-CSOPORT: Basel (svájci), Krasznodar (orosz), Getafe (spanyol), Trabzonspor (török)
D-CSOPORT: Sporting CP (portugál), PSV (holland), Rosenborg (norvég), LASK (osztrák)
E-CSOPORT: Lazio (olasz), Celtic (skót), Rennes (francia), CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas, romániai)
F-CSOPORT: Arsenal (angol), Eintracht Frankfurt (német), Standard Liege (belga), Guimaraes (portugál)
G-CSOPORT: Porto (portugál), Young Boys (svájci), Feyenoord (holland), Rangers (skót)
I-CSOPORT: Wolfsburg (német), Gent (belga), Saint-Étienne (francia), Olekszandrija (ukrán)
J-CSOPORT: Roma (olasz), Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Wolfsberg (osztrák)
K-CSOPORT: Besiktas (török), Braga (portugál), Wolverhampton (angol), Slovan Bratislava (szlovák)
L-CSOPORT: Manchester United (angol), Asztana (kazah), Partizan (szerb), AZ (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik