Európa-liga: több Honvéd-drukker köszöntötte a csapatot a reptéren

CSERHÁTI ANDRÁS (Vilnius)CSERHÁTI ANDRÁS (Vilnius)
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 16:41
null
A Honvéd megérkezett Vilniusba (honvedfc.hu)
Kezdjük a legfontosabbal: rendben megérkezett Vilniusba a Zalgiris elleni Európa-liga-selejtező csütörtöki visszavágójára elutazó Budapest Honvéd. Az együttes tagjai szerda reggel találkoztak a Magyar Futball Akadémián, ahol megreggeliztek, majd elindultak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Hogy a labdarúgók érezzék, nem lesznek egyedül Vilniusban sem, több Honvéd-fanatikus is köszöntötte a játékosokat a reptéren, akik ugyancsak szerdán repültek el Litvániába.

Mint ismert, az együttes múlt héten 3–1-re győzte le a Zalgirist odahaza, de nehéz mérkőzésre van kilátás, főleg annak tükrében, mennyien szenvednek sérüléssel: a drukkerek biztosan nem láthatják Enisz Ben-Hatirát, Heffler Tibort, Horváth Andrást, Kovács Nikolaszt, Mohamed Mezgranit, Nagy Gergőt és Szendrei Norbertet sem, míg Egerszegi Tamás csak a következő körben léphet pályára.

A csapat az elköltött ebéd után csendes pihenőre vonult, majd este, a mérkőzés időpontjában (magyar idő szerint 19 órakor, litván idő szerint 20 órakor) edzésen vesz részt.

A BUDAPEST HONVÉD VILNIUSI KERETE
Kapusok:
Berla Attila, Lefkovits Robi
Védők: Batik Bence, Kálnoki-Kis Dávid, Djordje Kamber, Ivan Lovric, Macdonald Niba
Középpályások: Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Hegedűs Márk, Kesztyűs Barna, Tonci Kukoc, Eke Uzoma
Támadók: Cipf Dominik, Vladiszlav Kulacs, Lukács Dániel, Májer Milán, Amadou Moutari, David N'Gog

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
, CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius(litván)–Budapest Honvéd(magyar) (m4sport.hu, élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 1–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik