Csak a szokásos: kiejtette a Laziót, nyolcaddöntős a Sevilla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.20. 17:56
null
A Sevilla-kapus Vaclík a főszereplője a látványos fotónak – a Lazio nem tudott sokszor veszélyeztetni a visszavágón (Fotó: AFP)
Elsőként a spanyol Sevilla jutott be a labdarúgó Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé: az andalúzok hazai pályán 2–0-ra győzték le a Laziót, és összesítésben háromgólos különbséggel búcsúztatták az olasz klubot.

A Lazio a hazai 1–0-s vereséggel nehéz helyzetbe sodródott az Európa-liga-specialista Sevilla ellen, a visszavágón Spanyolországban kellett volna nyernie – nem könnyű feladat, sőt… A rómaiak ráadásul nem is kezdtek jól, a Sevilla a mérkőzés elején aktívabb volt, de nagy helyzeteket nem tudott kidolgozni. A Lazio-drukkerek számára az lehetett a legbosszantóbb, hogy amikor csapatuk kezdte elkapni a fonalat és Senad Lulicnak már helyzete is akadt, jött egy hiba és egyből hátrányban találta magát a vendéggárda.

A 20. percben Szergej Milinkovics-Szavics a félpályánál ártalmatlannak tűnő helyzetben csúnyán eladta a labdát, a Sevilla pedig létszámhátrányos, ám eredményes kontrát indított. Középről, a tizenhatoson kívülről Pablo Sarabia lőtte rá a labdát, Thomas Strakosha csak kitolni tudta azt, pont a leshatárról érkező Wissam Ben Yedder elé, aki nem is hibázta el a kipattanót (1–0). A gól kicsit megrendítette a rómaiakat, akik már csupán egy (nem túl jó) Ciro Immobile-lövést tudtak felmutatni a félidő hátralevő részében, a találkozó a Sevilla forgatókönyve szerint alakult.

Simone Inzaghi gyors cserével kezdte a második félidőt, majd fogta a fejét, ugyanis Milinkovics-Szavics remek felívelését a centerben ziccerbe kerülő Francesco Acerbi 11 méterről nem a kapuba, hanem a kapusba rúgta – persze ne hallgassuk el Tomás Vaclík érdemeit, aki nagyot védett.

A Laziónak Franco Vázquez kiállítása csillantotta igazán fel az esélyt: a hazaiak 22-ese a 60. percben a csereként beállt Romulót vitte földre, megkapva ezért második sárga lapját. Szűk tíz perc kellett ahhoz, hogy a vendégek a létszámfölényükből legalább egy ziccert kidolgozzanak: Immobile lépett ki középen a védők közül, ám mind Vaclíkot, mind a kaput átemelte.

A létszám a 71. percben kiegyenlítődött, amikor Adam Marusics (túl szigorúan?) egyből piros lapot kapott egy meggondolatlan szabálytalanságért. A döntés sem váratott magára sokat: a 79. percben Jesús Navas passzát a rövid sarok felé mozgó Pablo Sarabia vágta a kapuba, a 2–0-s győzelem pedig magabiztos Sevilla-továbbjutást eredményezett. Minden a szokásos mederben zajlik, az ötszörös UEFA-kupa- és Európa-liga-győztes spanyol csapat már a legjobb tizenhat között van.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Sevilla (spanyol)–Lazio (olasz) 2–0 (Ben Yedder 20., Sarabia 78.)

Továbbjutott: a Sevilla, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik