El: Kádárék továbbjutottak; kiesett az Ajax és a Fenerbahce

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 22:59
null
Ünnepelnek a Rosenborg-játékosok az Ajax kiejtése után (Fotó: AFP)
Több párharcban is nagy meglepetés született a labdarúgó Európa-liga playoffkörében, így többek között albán és macedón csapat is csoportkörbe jutott, míg a Fenerbahce, vagy a napra pontosan három hónappal ezelőtt a döntőben érdekelt Ajax búcsúzott a sorozattól. A magyar érdekeltségű gárdák közül csak Kádár Tamás együttese, a Dinamo Kijev jutott tovább, a Legia Warszawa (Nagy Dominik), a Midtjylland (Korcsmár Zsolt) és a Hajduk Split (Futács Márkó) egyaránt kiesett.  Íme, az összes visszavágó végeredménye és a párharcok továbbjutói!

Kádár Tamás csapata, az ukrán Dinamo Kijev az idegenbeli 0–0 után hazai pályán 3–1-re legyőzte a portugál Marítimót, így bejutott a sorozat csoportkörébe. A magyar légiós középhátvédként végigjátszotta az összecsapást, melynek 52. percében sárga lapot kapott.

Nagy Dominik kezdőként lépett pályára Legia Warszawában, ám csapatán ő sem tudott segíteni: a 39. perctől kezdve emberhátrányban játszó lengyel alakulat 0–0-s döntetlenre végzett a moldovai Sheriff Tiraspol otthonában, így ellenfelének idegenben szerzett gólja miatt búcsúzott az európai kupaporondtól. A magyar középpályás a 27. percben műesésért sárga lapot kapott, edzője a 65. percben lecserélte.

A svéd Östersund nagy meglepetésre a második körben bemutatott bravúrja – akkor a török Galatasarayt búcsúztatta – után ezúttal a görög PAOK-ot ejtette ki, így története első európai kupaszereplése alkalmával rögtön feljutott az El főtáblájára.

Az osztrák bajnok Red Bull Salzburg az idegenbeli 3–1-es diadal után hazai pályán négyet hintett a román első Viitorulnak, így könnyedén került be a legjobb 48 csapat közé.

A macedón Vardar Szkopje a hazai pályán aratott 2–0-s sikert követően egygólos hátrányból 2–1-re fordított a török Fenerbahce otthonában, így szintén kettős győzelemmel – ráadásul első macedón csapatként – bejutott az El-csoportkörbe.

Korcsmár Zsolt kezdőként kapott lehetőséget a Midtjyllandban, sok öröme azonban nem volt az Apollon Limassol elleni meccsben. A házigazda dánok hiába szerezték meg a vezetést már a 10. percben, a fordulás után a ciprusiak a korábbi Fradi-csatár, André Schembri találatával egyenlítettek. A 82. percben a magyar védő egy rossz ütemű becsúszás után tizenegyest hozott össze, valamint sárga lapot kapott. Annak ellenére, hogy a büntető kimaradt, az Apollon az 1–1-es végeredmény után 4–3-as összesítéssel a csoportkörbe jutott. Korcsmárt edzője a 91. percben lecserélte.

A Skënderbeu ugyan hazai pályán a 78. percben emberhátrányba került, ám megőrizte a 0–0-s döntetlent a Dinamo Zagreb ellen, és miután Horvátországban 1–1-re végeztek a felek, búcsúztatta a patinás zágrábi együttest. Az albán alakulat így a 2015–2016-os idény után ismét ott lesz az El főtábláján. A mérkőzést Vad II István vezette.

Az olasz AC Milan a hazai pályán aratott 6–0-s kiütés után idegenben hozta a kötelezőt, és 1–0-ra felülmúlta a macedón Skendiját.

A holland Ajax napra pontosan három hónappal ezelőtt az Európa-liga döntőjében volt érdekelt, ezúttal azonban már a selejtezőben elvérzett: a hazai 1–0-s vereség után a norvég Rosenborg otthonában 2–1-es vezetésről 3–2-re kikapott, így ezúttal már a főtábla előtt elbúcsúzott az európai kupaporondtól.

Az izlandi Hafnarfjördur nem járt messze a csodától, ám hiába vezetett 1–0-ra, majd 2–1-re is a portugál Sporting Braga otthonában, végül 3–2-re kikapott, és 5–3-as összesítéssel kiesett.

A sérült Futács Márkót nélkülöző Hajduk Split 1–1-es döntetlent játszott az odavágót 2–0-ra megnyerő angol Everton ellen, így nem lesz ott a csoportkörben. A liverpooliak gólját a nemrég szerződtetett Gylfi Sigurdsson szerezte – az izlandi nagyjából 40 méterről, estében talált a kapuba. A meccs krónikájához tartozik, hogy a horvátok 1–1-es állásnál, a 65. percben büntetőt hibáztak.

Sigurdsson gólja

A szintén horvát Osijek (Eszék) hiába nyert 1–0-ra az Austria Wien vendégeként, az osztrákok a több idegenben szerzett góljuknak köszönhetően feljutottak a főtáblára.

A Videoton 4–0-ra kikapott a szerb Partizantól, ezzel a belgrádiak jutottak tovább. Részletek itt!

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓK

AEK Larnaca (ciprusi)–Viktoria Plzen (cseh) 0–0
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 3–1-es összesítéssel

Dinamo Kijev (ukrán)–Marítimo (portugál) 3–1
Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 3–1-es összesítéssel

Olekszandrija (ukrán)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–2
Továbbjutott: a BATE Boriszov, 3–2-es összesítéssel

Östersund (svéd)–PAOK (görög) 2–0
Továbbjutott: az Östersund, 3–3-mal, idegenben szerzett góllal

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Rheindorf Altach (osztrák) 2–2
Továbbjutott: a Maccabi Tel-Aviv, 3–2-es összesítéssel

Sheriff Tiraspol (moldovai)–Legia Warszawa (lengyel) 0–0
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal

Red Bull Salzburg (osztrák)–Viitorul (román) 4–0
Továbbjutott: a Red Bull Salzburg, kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel

Fenerbahce (török)Vardar Szkopje (macedón) 1–2
Továbbjutott: a Vardar Szkopje, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

Suduva (litván)–Ludogorec (bolgár) 0–0
Továbbjutott: a Ludogorec, 2–0-s összesítéssel

Zenit (orosz)–Utrecht (holland) 2–0 – hosszabbítás után
Továbbjutott:
a Zenit, 2–1-es összesítéssel

Videoton (magyar)–Partizan Beograd (szerb) 0–4
Továbbjutott:
a Partizan Beograd, 4–0-s összesítéssel

Skënderbeu (albán)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–0
Továbbjutott: a Skënderbeu, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal

Midtjylland (dán)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–1
Továbbjutott: az Apollon Limassol, 4–3-as összesítéssel

AEK Athén (görög)–FC Bruges (belga) 3–0
Továbbjutott:
az AEK Athén, 3–0-s összesítéssel

Sporting Braga (portugál)–Hafnarfjördur (izlandi) 3–2
Továbbjutott: a Sporting Braga, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

Athletic Bilbao (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 1–0
Továbbjutott: az Athletic Bilbao, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

Skendija (macedón)–AC Milan (olasz) 0–1
Továbbjutott:
az AC Milan, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel

Rosenborg (norvég)–Ajax (holland) 3–2
Továbbjutott: a Rosenborg, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

Marseille (francia)–Domzale (szlovén) 3–0
Továbbjutott: a Marseille, 4–1-es összesítéssel

Crvena zvezda (szerb)–FK Krasznodar (orosz) 2–1
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal

Hajduk Split (horvát)–Everton (angol) 1–1
Továbbjutott: az Everton, 3–1-es összesítéssel

Austria Wien (osztrák)–NK Osijek (horvát) 0–1
Továbbjutott: az Austria Wien, 2–2-vel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik