Európa-liga: legyen az újpesti búcsú is ünnep!

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 11:40
null
Zsótér Donát szeretné, ha klubja győzelemmel örvendeztetné meg a nézőket (Fotó: Török Attila)
Az Újpestnek nincsen veszítenivalója a Sevilla ellen, ezért Zsótér Donát és társai emlékezetes mérkőzéssel búcsúznának az európai kupaküzdelmektől.

 

 

Igazi futballünnep
„Igazi futballünnep lesz a csütörtöki, nem sűrűn adatik meg egy csapat életében, hogy olyan szintű együttessel találkozhat, mint a Sevilla. Ezekért a meccsekért érdemes dolgozni. Telt ház előtt, a szurkolóink biztatását élvezve szeretnénk mindenkinek felejthetetlen estét szerezni. Nem lesz könnyű a Sevilla ellen, de mindent megteszünk, hogy gólt, esetleg gólokat szerezzünk. Remélem, hogy jó összecsapást láthatunk, és méltó módon – újpesti győzelemmel – vehetünk búcsút a versenysorozattól” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője.

Az Újpest számára csütörtök este szinte biztosan befejeződik a nemzetközi kupaszereplés, ennek ellenére a lila-fehér játékosok kellemes érzésekkel gondolhatnak majd vissza erre a nyárra. A magyar csapatoknak sokszor osztályrészül jutó balsikerek helyett sikerélmény – a papíron erősebb azeri Neftci búcsúztatása –, valamint egy európai élcsapat, a Sevilla elleni párharc jutott nekik az Európa-ligában. Az már a sorsolás pillanatában kiderült: az újpestieknek aligha osztanak lapot a következő körre, a Sevilla ellen legfeljebb a tisztes helytállásban bízhattak. A spanyol csapat már a párharc első mérkőzésén érvényre juttatta a tudásbeli különbséget, és 4–0-ra legyőzte a Branko Pauljevics kiállítása után több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó lila-fehér csapatot. Ettől függetlenül a visszavágón a hangulat és az élmény bizonyára felejthetetlen lesz, Zsótér Donát ugyanakkor bízik benne, hogy nem asszisztálnak a spanyolok újabb győzelméhez.

„Hatalmas megtiszteltetés a remek futballistákat felsorakoztató Sevilla ellen pályára lépni, de nem szabad átesnünk a ló túloldalára – mondta lapunknak a lila-fehérek 22 esztendős szélsője. – Elsősorban saját magunkra kell összpontosítanunk, mindenkinek azzal kell foglalkoznia, hogy a lehető leghatékonyabban segítse a csapatot. A legtöbbet akarom kihozni magamból, s bár nagyon tisztelem a világ- és Európa-bajnok Jesús Navast, ellene ugyanúgy megpróbálom tudásom legjavát adni, mint az NB I-es csapatok játékosai ellen. Végig figyelek rá, igyekszem kicselezni vagy lefutni, s meglátjuk, mire megyek ellene. Egyébként már azzal is rengeteget tanulhatunk, hogy ilyen képességű labdarúgók ellen lépünk pályára.”

Bár Pablo Machín együttese kényelmes helyzetből várja a visszavágót, Zsótér Donát szerint nem lötyögni érkezik Budapestre.

„A profi klubok minden meccsen nyerni akarnak, ráadásul a spanyolokhoz képest mi kis csapatnak számítunk, úgyhogy nekik csütörtökön is kötelező a győzelem – folytatta az újpestiek játékosa. – Ezért szerintem ugyanúgy küzdenek és hajtanak majd, mint az első találkozón. De minket sem kell félteni, a legjobb tudásunk szerint készültünk a visszavágóra. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, igyekeztünk feltérképezni az erősségeiket és a gyenge pontjaikat, hátha találunk fogást a vendégeken. Az első meccsen sem futballoztunk rosszul az első harminc percben, próbáltuk felvenni az ellenfél által diktált tempót, de a kiállítás után nehéz helyzetbe kerültünk. A visszavágó előtti edzéseken gyakoroltuk azokat a játékhelyzeteket, amelyekből esetleg gólt szerezhetünk. Nincs veszítenivalónk.”

Balázs Benjámin (jobbra) és lila-fehérek felkészültek a szikrázóbb csatákra is (Fotó: Ujpestfc.hu/Réti Zsolt
Balázs Benjámin (jobbra) és lila-fehérek felkészültek a szikrázóbb csatákra is (Fotó: Ujpestfc.hu/Réti Zsolt

 

Arra természetesen ne számítsanak az újpesti szurkolók, hogy kedvenceik nekiesnek a Sevillának, a nyílt sisakos játék ugyanis könnyen megbosszulhatja magát a jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenféllel szemben.

„Nem szabad olyan területen labdát veszíteni, ahonnan azonnal lekontrázhatnak vagy lefuthatnak bennünket, mivel a Sevilla képes arra, hogy egyetlen pontos passzal veszélyt teremtsen a kapunk előtt – tette hozzá a futballista. – Emellett fontos, hogy végig kövessük az ellenfél játékosait, s egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. A helyezkedésre is nagyon oda kell figyelnünk, minden apró részletnek jelentősége lesz.”

MACHÍN NEM SZÉGYELL SÍRNI

Ha hihetünk Pablo Machín szavainak, nem csalódnak a mérkőzésre jegyet váltó drukkerek. A Sevilla vezetőedzője azt ígérte a szerdai sajtótájékoztatón, a négygólos előny ellenére sem tartalékol, és a lehető legerősebb összeállításban küldi pályára csapatát a lila-fehérek elleni visszavágón.

„A Sevilla felkészülési mérkőzésen sem engedheti meg magának, hogy vereséget szenvedjen, nemhogy tétmeccsen – mondta a májusban kinevezett Pablo Machín. – Az első találkozón minden a kedvünk szerint alakult, a piros lap megkönnyítette a helyzetünket, de semmi sem garantálja, hogy a visszavágón is így lesz. A labdarúgásban többször előfordult, hogy a megnyugtató előny birtokában lévő csapat kényelmesen, elbizakodottan lépett pályára, és a végén megégette magát. Ilyesmi velünk nem fordulhat elő, úgyhogy a lehető legerősebb összeállításban lépünk pályára a visszavágón. Az első meccsen látott kezdőcsapathoz képest csak néhány változtatást tervezek, azt is kisebb sérülések miatt.”

A 43 esztendős spanyol szakvezető elmondta, a párharc előtt keveset tudott az Újpestről, videón azonban részletesen elemezték a magyar együttest.

„A Neftci elleni párharc mindkét meccsét élőben nézte meg segítőm, emellett az előző idényből is elemeztünk néhány találkozót. Mivel a nyáron nem volt nagy játékosmozgás a csapatnál, és a vezetőedző személye sem változott, nagyjából képben voltunk az Újpestet illetően. Ennek köszönhetően sikerrel vettük az első akadályt, mondhatjuk, hogy fél lábbal már a következő körben vagyunk, de még egyszer mondom, nem bízhatjuk el magunkat. A végső győzelem? Maradjunk annyiban, a döntőbe jutás kimondott cél a Sevillánál, mindent megteszünk, hogy a sorozat végén mi emeljük magasba a trófeát. Majd meglátjuk, hogy az ellenfelek mit szólnak hozzá.”

Machín a lehető legerősebb összeállításban játszatja csapatát (Fotó: Getty Images)
Machín a lehető legerősebb összeállításban játszatja csapatát (Fotó: Getty Images)

 

Az elmúlt négy évben a Gironát irányító szakembert arról is kérdezték, miért érzékenyült el az Újpest elleni párharc első meccse előtt.

„Mert aki mélyről érkezik, és nagyon sokat dolgozik a lehetőségért, megbecsüli, ha megkapja. Amikor ott álltam a Sevilla kispadja előtt, eszembe jutott, milyen hosszú utat tettem meg addig, hogy Európa egyik legjobb csapatát irányítsam. Bízom benne, hogy a következő hónapokban néhányszor elérzékenyülök a zsúfolt tribünök előtt.”

A SEVILLA BUDAPESTRE ÉRKEZŐ KERETE
Kapusok: Sergio Rico, Tomás Vaclík, Juan Soriano
Mezőnyjátékosok: Gabriel Mercado, Sébastien Corchia, Sergi Gómez, Nicolás Pareja, Daniel Carrico, Sergio Escudero, Guilherme Arana, Roque Mesa, Jesús Navas, Pablo Sarabia, Nolito, Éver Banega, Franco Vázquez, Wissam Ben Yedder, Luis Muriel, Pejino

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

• NEM BAJNOKI ÁG
CSÜTÖRTÖK

21.00:
ÚJPEST FC–Sevilla (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik