15 perc őrület: legyőzte a Leverkusent, elődöntős az Inter

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 20:50
null
Romelu Lukaku szinte tarthatatlan volt, a gólja elődöntőt ért az Internek (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében az Inter 2–1-re legyőzte a Bayer Leverkusent, így bejutott a legjobb négy közé. Az olasz csapat az elődöntőben a Sahtar Doneck–Basel meccs továbbjutójával találkozik.

A semleges helyszínen, Düsseldorfban rendezett mérkőzés első 15 perce szinte teljesen eseménytelenül telt el, a következő negyedóra azonban igazi tűzijátékot hozott. A 15. percben Romelu Lukaku blokkolt lövése után Nicolo Barella csapott le a labdára, majd 16 méterről jobb külsővel küldte azt a kapu jobb alsó sarkába. 1–0

Nicolo Barella gólja

Öt perccel később Barella közel járt az újabb találathoz, Lautaro Martínez remek beadását követően azonban közelről egy védőbe bombázott. Fél perccel később viszont újabb gólt ünnepelhetett az Inter: Ashley Young passza után Lukaku lefordult az emberéről, majd estében a kapuba juttatta a labdát (2–0) – a belga csatár ezzel rekordot döntött, mivel sorozatban a kilencedik Európa-liga-mérkőzésén is eredményes volt.

Romelu Lukaku gólja

Újabb két perc elteltével Lukaku közel került a meccs lezárásához, ziccerét azonban Lukas Hradecky hárította. Ezt kihasználva az ellentámadás végén szépített a Bayer Leverkusen: szerencsés körülmények között Kevin Volland elé került a labda, ő kiugratta Kai Havertzet, akinek a lövését Samir Handanovic már csak beljebb tudta segíteni. 2–1

Kai Havertz gólja

És itt még nem volt vége az őrületnek, egy perccel a német együttes gólja után ugyanis Daley Sinkgraven kezezése miatt tizenegyest kapott az Inter, Lukaku azonban hiába készülődött a büntető elvégzéséhez, a videobíró közbeszólt, Carlos del Cerro Grande pedig megváltoztatta az ítéletét – a visszajátszások alapján a holland védő vállában akadt el a labda, így másodszorra már jó döntés született.

A második félidő Inter-helyzetekkel indult, ám Roberto Gagliardini lövését előbb csapattársa, Lukaku, majd az ellenfél védője Jonathan Tah blokkolta. A folytatásban is inkább a milánói csapat állt közelebb a gólszerzéshez, ám az egyaránt csereként pályára lépő Alexis Sánchez és Victor Moses sem tudott túljárni a finn kapus eszén. A rendes játékidő utolsó percében a játékvezető ismét tizenegyest ítélt az Internek, azonban a VAR segítségével végül ezt is visszavonta.

A hatperces ráadásban már nem született újabb gól, így az Inter megérdemelten nyert 2–1-re, és továbbjutott az elődöntőbe, ahol a Sahtar Doneck–Basel meccs továbbjutójával találkozik majd augusztus 16-án Kölnben.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ

Internazionale (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (Barella 15., R. Lukaku 21., ill. Havertz 24.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

TOVÁBBI NEGYEDDÖNTŐK
Hétfő

Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Bruno Fernandes 95. – 11-esből) – hosszabbítás után
Kedd
21.00:
Sahtar Doneck (ukrán)–FC Basel (svájci), Gelsenkirchen (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Wolverhampton Wanderers (angol)–Sevilla (spanyol), Duisburg (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Augusztus 16., 21.00, Köln:
Wolverhampton/Sevilla–Manchester United
Augusztus 17., 21.00, Düsseldorf: Inter–Sahtar/Basel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik