„Jó eredményt értünk el idegenben, de addig nincs vége a párharcnak, amíg le nem fújják a második meccset. Koncentráltnak kell lennünk, akárcsak az első mérkőzésen. Azt gondolom, hogy harcolni fognak, nem fogják feladni a továbbjutást. A DAC és a Zeta ellen is jól játszottunk, de még mindig van egy-két hiba, amelyet ki kell javítani” – mondta Marko Nikolics.

A Fehérvár vezetőedzője elárulta, csalódottak a klubnál, amiért nem játszhatnak új stadionjukban az Európa-ligában.

 
A tapasztalatszerzés a Zeta célja a Fehérvár ellen

„Ez a 24. európai kupamérkőzése a csapatnak, amióta én vagyok az edző. Szomorúak vagyunk, hogy egy meccset sem játszhattunk Székesfehérváron. Most ismét elmegyünk Felcsútra, és újra a Pancho Arénában szeretnénk hazai pályát varázsolni” – folytatta Nikolics.

Fiola Attila elmondta, hogy elkerülhető gólt kapott a csapat, ennek ellenére azonban magabiztosan játszott a Fehérvár az egész mérkőzésen.

„Felkészültünk az ellenfélből, megvolt a videóelemzés is. Jól kezdtük az első meccset, nyugodtabbak lettünk a korai vezetés után, aztán kaptunk egy elkerülhető gólt, de ez sem zavart meg minket, és végül nagyarányú győzelmet arattunk. Azt gondolom, nagyszerű eredményt értünk el” – mondta a Fehérvár védője.

Fiola szerint az 5–1-es győzelem ellenére is maximálisan fel kell készülnie a fehérváriaknak a visszavágóra.

„Tavaly a Chelsea ellen senkit sem kellett motiválni, viszont profi játékosok vagyunk, így egy ilyen találkozóra is mindenkinek maximálisan fel kell készülnie. Mindenki szeretné megnyerni a holnapi visszavágót” – folytatta Fiola.

Ivan Petrjakkal kapcsolatban is megkérdezték Nikolicsot, aki elárulta, hogy remek játékosról van szó, a beilleszkedése is jól sikerült a csapatba. Az majd csupán holnap derül ki, hogy kezdőként lép-e pályára vagy sem.

A Mol Fehérvár FC csütörtökön, 20 órakor fogadja az FK Zetát Felcsúton, a Pancho Arénában az Európa-liga selejtező első körének visszavágóján.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
CSÜTÖRTÖK
20.00: FEHÉRVÁR FC–FK ZETA (montenegrói)
(Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

Az első mérkőzésen:
FK Zeta–Mol Fehérvár FC 1–5
(Goranovics 17), ill. Nego 3., 12., 23., Juhász R. 87., Huszti 93.)