Európa-liga: a Vidi edzője újabb győzelmet és továbbjutást vár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 17:44
Marko Nikolics, a Videoton FC szerb vezetőedzője újabb győzelmet és továbbjutást vár csütörtökön az észt Nömme Kaljuval szemben a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján a tréner megjegyezte, hogy a múlt heti háromgólos idegenbeli sikerük jó eredmény, de nincs vége a párharcnak, amíg a második meccset le nem fújja a játékvezető. Mint mondta, végig koncentráltan akarnak játszani és mindent megtesznek, hogy egy újabb győzelemmel a magyar futball UEFA-együtthatóját is emeljék.

Marko Nikolics kérdésre elmondta, hogy a Kalju tipikus skandináv focit játszik, van potenciál a támadójátékában, ezért figyelniük kell a védekezésre. Jelezte, hogy a Videoton is támadhatna sokkal hatékonyabban, ezért reméli, hogy a következő napokban két-három új játékos igazolását bejelenthetik, akik sokat tehetnek hozzá a csapat támadójátékához.

Az edző kiemelte, csak a csütörtöki találkozóra koncentrál, utána foglalkozik majd a francia Girondins Bordeaux-val, amellyel továbbjutás esetén találkozik.

Kovácsik Ádám, a fehérváriak kapusa hangsúlyozta, hogy az első meccsen aratott biztos győzelmük megnyugtató, és házigazdaként sem szeretne gólt kapni.

A Nömme Kalju szerda este Felcsúton, a csütörtöki találkozó helyszínén edzett. Ezt megelőző sajtótájékoztatójukon a csapat orosz vezetőedzője, Szergej Francev azt hangsúlyozta, hogy az első találkozó eredménye számukra nem ad okot nagy lelkesedésre. Megjegyezte, „mindhárom magyar gól rögzített helyzet után született, nem velünk volt a szerencse Tallinnban, de ez nem kisebbíti a Videoton érdemeit”.

Mint elmondta, némi pluszt jelenthet számukra, hogy nem játszottak bajnoki mérkőzést a hétvégén. Hozzátette: Felcsúton 90 percen keresztül keményen dolgoznak majd, aztán „a pályán kiderül, hogy ez mire lesz elég”.

Az első találkozón a Videoton 3-0-ra győzött az észt Nömme Kalju vendégeként. A visszavágót csütörtökön 21 órától rendezik a felcsúti Pancho Arénában.

A székesfehérvári gárda az első körben a máltai Balzant búcsúztatta, miután a hazai 2–0-s sikert követően idegenben 3–3-as döntetlent játszott.

A párharc továbbjutója a francia Girondins Bordeaux csapatával találkozik a selejtező harmadik fordulójában. Az első mérkőzést Franciaországban rendezik.

EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
VISSZAVÁGÓ
21.00:
Videoton–Nomme Kalju (észt) (Tv: Duna World, élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 3–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik