Európa-liga: a Samp-edző szerint kiszenvedték a győzelmet a DVSC ellen

Vágólapra másolva!
2010.09.30. 22:20
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata egygólos vereséget szenvedett Genovában az olasz Sampdoria vendégeként az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A találkozót eldöntő egyetlen találatot Giampaolo Pazzini büntetőből szerezte a 18. percben. Az olaszok vezetőedzője, Domenico Di Carlo szerint csapata kiszenvedte a győzelmet.

„Kiszenvedtük a győzelmet – nyilatkozta Domenico Di Carlo a találkozót követően. – Tudtuk, hogy a Debrecen veszélyes kontrákra képes, erre fel voltunk készülve, s néha bizony túlságosan kivártunk, nem mentünk előre, nehogy leindítsanak bennünket. Annak viszont örülök, hogy csatáraink jól játszottak, főként pedig annak, hogy Giampaolo Pazzini gólt lőtt, még ha tizenegyesből is. Volt tartásunk, de nem voltunk elég kreatívak. Borzalmas volt a pálya, persze nem akarom erre fogni. Az egyetlen pozitívum, hogy két forduló után négy pontunk van az Európa-ligában. A Debrecen védelme jól zárt, hiába próbáltuk a széleken megbontani, nem nagyon ment. Én is láttam egy két játékosomon, hogy nehézkesebben mozog a megszokottnál. Remélem, gyorsan kipihenjük a meccset, vasárnap már bajnoki vár ránk.” Domenico Di Carlo a találkozót követően. – Tudtuk, hogy a Debrecen veszélyes kontrákra képes, erre fel voltunk készülve, s néha bizony túlságosan kivártunk, nem mentünk előre, nehogy leindítsanak bennünket. Annak viszont örülök, hogy csatáraink jól játszottak, főként pedig annak, hogy Giampaolo Pazzini gólt lőtt, még ha tizenegyesből is. Volt tartásunk, de nem voltunk elég kreatívak. Borzalmas volt a pálya, persze nem akarom erre fogni. Az egyetlen pozitívum, hogy két forduló után négy pontunk van az Európa-ligában. A Debrecen védelme jól zárt, hiába próbáltuk a széleken megbontani, nem nagyon ment. Én is láttam egy két játékosomon, hogy nehézkesebben mozog a megszokottnál. Remélem, gyorsan kipihenjük a meccset, vasárnap már bajnoki vár ránk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik