El: Szeretnénk továbbjutni, mindegy, hogy a Chelsea vagy a PAOK az ellenfél – Kovács I.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 12:47
null
Marko Nikolics (Fotó: Dömötör Csaba)
Marko Nikolics teljesen más PAOK-ra számít, mint a szaloniki összecsapáson látott együttes az Európa-liga csütörtöki fordulójában. A Mol Vidi szerb vezetőedzője, valamint Kovács István, a székesfehérváriak középpályása szeretné bizonyítani, hogy hazai pályán is képes a csapat jó teljesítményre.



„Nem szabad az első meccs végeredményéből kiindulni – kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Marko Nikolics, a Mol Vidi vezetőedzője. – Szeretnénk, ha mindenki hozzászokna, hogy mi ezen a szinten futballozunk. Nem azért vagyunk az El-csoportkörben, hogy játszadozzunk, hanem hogy jó eredményeket érjünk el. Többször megmutattuk, hogy erre képesek vagyunk. A PAOK nem engedheti meg magának, hogy tartalékosan álljon fel, mint legutóbb. Égető szüksége van a három pontra. A csoportban a Chelsea a favorit kilenc ponttal, a három másik együttesnek három-három pontja van, azaz olyan mintha nulláról indulnánk. Örülök, hogy várhatóan telt ház lesz, szép, hogy ennyi embert megmozgatunk. Remélem, a bajnoki meccseken is nekünk szurkol majd ez a sok ember. A játékosoknak fontos, hogy a drukkerek mögöttük legyenek. A PAOK remek csapat, remek játékosok alkotják, olyan labdarúgói is vannak, akik egy-egy villanással el tudnak dönteni mérkőzéseket. Természetesen jár a a tisztelet ellenfelünknek, de csak a meccs kezdetéig, onnantól harcolni kell. Okos és jó játékkal lehet esélyünk. Úgy érzem, jól felkészültünk. Sok barátom jön Görögországból, szeretném, ha jól éreznék magukat Budapesten, de ne ünnepeljenek PAOK-győzelmet.”

„Egyetértek, teljesen más meccs lesz, mint az előző – így Kovács István, a székesfehérváriak középpályása. – Itt a lehetőség, hogy bebizonyítsuk, hazai pályán is képesek vagyunk jó teljesítményre. Van esély arra, hogy továbbjussunk a csoportból, szeretnénk élni vele, szeretnénk tovább álmodni. Ehhez hazai pályán le kell győznünk a PAOK-ot. A görögországi összecsapás jó kiindulási alap, közel tökéletes meccsünk volt. Számítunk a szurkolók támogatására. A nemzetközi meccseken nüanszok döntenek. Nem szabad, hogy a hév elvigye a csapatot, és mint a BATE elleni láttuk, nagy hibákat kövessünk el. Forró szívvel, de hideg fejjel kell játszanunk.”

„Idegenben azért megy általában jobban a játék, mert a rutin hiánya miatt talán alázatosabban, szerényebben állunk hozzá a mérkőzésekhez. Itthon a szurkolók és a sajtó elvárásai miatt talán görcsösebbek vagyunk. Az AEK elleni meccs jó tapasztalat volt, megismertük az egyik legerősebb görög csapatot, ez sokat segített a PAOK ellen is” – felelte Kovács István a Nemzeti Sport kérdésére.

„Minden eddigi meccsünk az idény addigi legfontosabb mérkőzése volt. Szeretnénk továbbjutni, mindegy, hogy a PAOK vagy a Chelsea az ellenfél. Jó lenne most már hazai pályán is győzni, de persze alakulhat úgy a találkozó, hogy a döntetlennek is lehet örülni. Aki valaha focizott, ilyen meccseken szeretne részt venni” – tette hozzá a kilencszeres magyar válogatott futballista.

Kovács István (Fotó: Dömötör Csaba)
Kovács István (Fotó: Dömötör Csaba)



„Láttam a Crvena zvezda–Liverpool BL-találkozót
– mondta Nikolics. Egyrészt örültem a szerb sikernek, másrészt szerintem a labdarúgás nem üzlet, kell hozzá szenvedély. Persze van költségvetés, fizetés, szponzoráció, de a sípszótól kezdve ez egy játék. A Crvena játékában láttam olyan taktikai elemeket, amelyeket mi is alkalmaztunk a nyári selejtezők során.”

„Az a cél, hogy mentálisan rendben legyünk – folytatta Nikolics. – Szokjunk hozzá, hogy hetente ilyen rangos meccseken játszunk! Örülök, hogy nyomás alatt vagyunk, ez azt jelenti, nagy klubnál dolgozunk, komoly céljaink vannak. Ha nem így lenne, nem lennék most itt. A döntetlen matematikailag nem rossz eredmény, de erre nem lehet játszani, mert akkor kikapunk. Győzelemre törően kell futballoznunk. A PAOK hozzáállása más lesz, mint az első meccsen. A taktikánkról pedig a meccs előtt nem szeretnék beszélni.”

„Nehéz hozzászokni a sok utazáshoz és sorozatterheléshez. Személy szerint nekem a holnapi lesz a harmincadik mérkőzésem az idényben. Le a kalappal azok előtt, akik egy évadban hatvan-hetven meccset játszanak a legmagasabb szinten. Azért örülök, hogy ilyen problémáink vannak, hogy sokat utazunk…” – zárta gondolatait Kovács István.

NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
18.55:
MOL Vidi FC–PAOK (görög) (Tv: Sport1)
18.55: BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) (Tv: Digi Sport1)


A csoport programja
Szeptember 20.

PAOK–Chelsea 0–1
MOL Vidi FC–BATE Boriszov 0–2
október 4.
BATE Boriszov–PAOK 1–4
Chelsea–MOL Vidi FC 1–0

október 25.
Chelsea–BATE Boriszov 3–1
PAOK–MOL Vidi FC 0–2
november 8.
18.55: BATE Boriszov–Chelsea
18.55: MOL Vidi FC–PAOK
november 29.
18.55: BATE Boriszov–MOL Vidi FC
21.00: Chelsea–PAOK
december 13.
18.55: PAOK–BATE Boriszov
18.55: MOL Vidi FC–Chelsea

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3
5–1 +4 9
2. PAOK 3 1 2 4–4 0 3
3. MOL VIDI FC 3 1 2 2–3 –1 3
4. BATE Boriszov 3 1 2 4–7 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik