El: szerb csillagokról és harcias meccsekről beszélnek a Vidi ellenfelei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.31. 16:57
null
A Stamford Bridge-n is pályára léphet a Vidi
A Chelsea menedzsere még utána akar nézni a magyar bajnoknak, csak ezt követően mond véleményt. A BATE-t és a PAOK-ot is a Malmö és a Ludogorec példája aggasztja a Mol Vidi kapcsán az Európa-liga-sorsolás után.

EGY-EGY MONDAT LONDONBÓL

A Chelsea-nél különösebben nagy feneket nem kerítettek az Európa-liga-sorsolásnak – így a csoportellenfeleknek sem. Pár mondatban foglalják össze a történteket, az ellenfelek bemutatásának pedig egy-egy sort szentelnek. A Vidiről annyit írnak: korábban Videoton néven ismerhették.

Érdekesség, hogy a londoni klub menedzsere, Maurizio Sarri épp a sorsolás után tartotta meg szokásos, pénteki sajtótájékoztatóját, ezúttal a Bournemouth elleni Premier League-mérkőzés játszotta a főszerepet. Az újságírók az Európa-liga-ellenfelekről is kérdezték az olasz trénert, aki annyival tudta le a választ, később szívesen nyilatkozik, de előbb részletesen utána akar nézni, mit tudhat meg a klubokról.

A LUDOGOREC ÉS A MALMÖ MESÉLHETNE

A BATE vezetőedzője, Aljakszej Baha harcos csoportról beszélt a fehérorosz klub honlapjának, bármi megtörténhet szerinte.

„Világos, hogy a Chelsea a fő esélyes, de a másik három csapat között bármi megtörténhet – kezdte a BATE élére idén nyáron kinevezett, 37 esztendős tréner. – A magyar ellenfél is nagyon nehéz, erről a bolgár bajnok Ludogorec és a svéd Malmö is tudna mesélni, mindkettő kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőben. Harcolni fogunk, a cél, hogy bejussunk az egyenes kieséses szakaszba, de egyértelműen nagy feladat áll előttünk. Hogy mennyire nagy, azt csak az élet fogja megmutatni."

SZERB CSILLAGOK

A PAOK honlapja is kiemeli, hogy a Vidi minden BL-selejtezős ellenfele eljutott az Európa-liga főtáblájáig, míg a magyar klub menetelését a szintén görög AEK Athén állította meg. Ebből arra következtetnek, kemény, szervezett ellenfélre kell számítaniuk.

A szaloniki együttesnél úgy vélik, a Mol Vidi FC idei eredményeiben kulcsszerep jut Marko Nikolics edzői kvalitásainak, valamint a klub szintén szerb sztárjainak: Danko Lazovicsnak, Marko Scsepovicsnak és Sztefan Scsepovicsnak. A PAOK honlapjának szerkesztői negyedik tagként ide sorolják a frissen szerződtetett Armin Hodzicot is, nagyvonalúan eltekintve attól, hogy utóbbi bosnyák állampolgár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik