Vezetett a Zenit, de nem tudta elvenni a Sevilla veretlenségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.16. 21:00
null
Rjazancev góljával a Zenit került előnybe, mégis vereséggel távoztak Sevillából az oroszok (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében a címvédő Sevilla hátrányból fordítva nyert 2–1-re a Zenit ellen hazai pályán. A vezetést Alekszandr Rjazancev szerezte meg a vendégeknek, amire két cserejátékos, Carlos Bacca és Denis Suárez válaszolt.

A mérkőzés első tíz perce nem sok jót ígért, nem túlzás kijelenteni, hogy az égvilágon semmi sem történt, utána szerencsére megváltozott a játék képe, a Zenit támadásban felélénkült, és már a 18. percben közel járt a gólszerzéshez. Milan Rodics kanyarított balról pontosan középre, a labdát Salomón Rondón csúsztatta centikkel a bal alsó sarok mellé 10 méterről.

A 29. percben viszont már nem veszélyeztetett az orosz együttes, hanem gólt szerzett: Alekszandr Rjazancevet nem vették komolyan a hazai védők, az első lövést Sergio Rico ugyan hárította, de a kipattanóra Rjazancev ért oda elsőként, és három méterről szép mozdulattal a léc alá lőtt bal belsővel (0–1). A Sevilla azonnal váltott, az első félidő hátralévő részében egyértelműen uralta a játékot, de ezzel a fölénnyel nem tudott mit kezdeni, pedig nem kevesebb mint kilenc szögletet végezhetett el az első játékrészben.

A szünet után kettős cserével frissített csapatán Unai Emery, a Sevilla pedig nem állt le, továbbra is nagy nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját, de sokáig nem sikerült áttörni az oroszok védelmét. A jég a 73. percben tört meg, José Antonio Reyes bal oldali beadását Aleix Vidal begyűjtötte a másik oldalon, lefutott az alapvonalig, onnan beadott, Carlos Bacca pedig három méterről a kapu jobb oldalába fejelt. A Sevilla az első kaput eltaláló kísérletéből gólt szerzett. 1–1

Az El-címvédő nem elégedett meg az iksszel, a hátralévő percekben is hatalmas lendülettel támadt, aminek a 88. percben meglett az eredménye: Éver Banega jobb oldali szöglete után Stéphane Mbia fejéről továbbpattant a labda, amelyet Denis Suárez 16 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba zúdított. 2–1

A Sevilla három cserejátékosából kettő tehát gólt szerzett, de ami ennél is szemet szúróbb statisztika, hogy a csapat mindössze kétszer találta el a kaput 96 perc alatt, és mindkettőből gól született. Ugyanakkor a Zenit egyáltalán nem várhatja rossz helyzetből a visszavágót, az idegenben szerzett találat még sokat érhet André Villas-Boas együttesének.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Sevilla–Zenit 2–1
(Bacca 73., D. Suárez 88., ill. Rjazancev 29.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik