El-selejtező: a Fehérvár és a Honvéd kiemelt lesz, a Puskás Akadémia nem

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 19:46
null
Egy közelmúltbeli gólöröm a biztosan kiemelt Fehérvár labdarúgóitól (Fotó: Dömötör Csaba)
Beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB I 2019–2020-as kiírását megnyerő Ferencváros kiemeltként várja a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának sorsolását, és bár az UEFA hivatalos megerősítése később esedékes, eldőlt az is, hogy az Európa-ligában a bajnoki ezüstérmes Mol Fehérvár és a kupagyőztes Bp. Honvéd szintén kiemelt lesz, míg az európai porondon újonc, bajnoki bronzérmes Puskás Akadémia nem lesz az. A résztvevők listája teljes, az augusztus 10-i, hétfői sorsoláson a mieink is megkapják ellenfelüket.

 

Mint ismert, a kiemelést az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) aktuális klubrangsora határozza meg, azt pedig az előző öt európai kupaidényben nyújtott teljesítmény.

Mindhárom magyar El-csapatra érvényes: a leggyengébbeknek fenntartott előselejtezőben nem kell pályára lépniük, és a csoportkör eléréséhez négy akadályt kell sikerrel venniük – a koronavírus-járvány okozta rövidítés miatt a szokásokkal ellentétben négy egymérkőzéses párbajt (a már ismert időpontok lejjebb).

A rangsor 122. helyén álló Mol Fehérvár – köszönhetően a 2018–2019-es idény El-csoportkörös szereplésének – 10.5 ponttal erős mutatóval bír az eddig ismert mezőnyben, ennek köszönhetően kezdettől biztosra vehető volt, hogy kiemelt lesz az első sorsolásnál.

Az európai klubsorrendben holtversenyben a 256. helyen álló Bp. Honvéd a legutóbbi három kiírásban ott volt valamelyik európai kupasorozat selejtezőjében (egyszer a BL-ben, kétszer az El-ben), és bár sokáig a „lebegő” csapatok várólistáján szerepelt a neve, a 4 koefficienspont végül elegendő ahhoz, hogy az első körben a kispestiek is kiemeltek legyenek.

A Puskás Akadémia újonc, nincsenek európai kupaeredményei, így a magyar csapatoknak adható legalacsonyabb koefficienssel (2.575) vág neki a versenynek – nem kiemeltként.

Érdekesség, hogy noha a Topolyai SC is kupaújonc, a szerbiai csapatok közelmúltbeli kupaszereplése nyomán az ország klubjainak járó minimum koefficienspont (5.1) is elegendő a kiemeléséhez.

Ismert az is, hogy továbbjutása esetén a Fehérvár a selejtező második körében is kiemelt lesz, a Honvéd viszont nem.

Fontos leszögezni: a fentiekre az UEFA szabályrendszere szerinti, Bert Kassies által elvégzett számítások alapján jutottunk, de a leírtak egyelőre nem tekinthetők hivatalosnak.

KIEMELTEK
(ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben)
APOEL (ciprusi, 27.5 koefficienspont)
Malmö FF (svéd, 22)
FK Partizan (szerb, 22)
FCSB (román, 20.5)
NK Maribor (szlovén, 14)
Hapoel Beer-Seva (izraeli, 14)
Rosenborg BK (norvég, 13.5)
Apollon Limassol (ciprusi, 12.5)
MOL FEHÉRVÁR (magyar, 10.5)
Shkendija Tetovo (északmacedón, 7.25)
The New Saints FC (walesi, 7)
Dinamo Minszk (fehérorosz, 7)
Lech Poznan (lengyel, 7)
Aberdeen (skót, 6.5)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák, 6.25)
Alaskert (örmény, 6)
Kajrat Almati (kazah, 6)
FK Zalgiris Vilnius (litván, 6)
AGF Aarhus (dán, 5.65)
Motherwell FC (skót, 5.575)
FC Vaduz (liechtensteini, 5.5)
FK Kukësi (albán, 5.5)
Valletta FC (máltai, 5.25)
FK Ventspils (lett, 5.25)
Olimpija Ljubljana (szlovén, 5.25)
Servette (svájci, 5.12)
Topolyai SC (szerbiai, 5.1)
Universitatea Craiova (román, 5)
Nomme Kalju (észt, 5)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz, 4.75)
Hammarby IF (svéd, 4.55)
FH Hafnarfjardar (izlandi, 4.5)
Bodö/Glimt (norvég, 4.35)
FC Progres Niederkorn (luxemburgi, 4.25)
FK Riteriai (litván, 4.25)
CSZKA Szófia (bolgár, 4)
Szutjeszka Niksics (montenegrói, 4)
BP. HONVÉD (magyar, 4)
Maccabi Haifa (izraeli, 3.925)
Beitar Jeruzsálem (izraeli, 3.925)
Ordabaszi Simkent
(kazah, 3.85)
Neftci PFK (azeri, 3.75)
Shamrock Rovers FC (ír, 3.75)
Kesla FK (azeri, 3.75)
Három csapat az előselejtezőből érkezik.


NEM KIEMELTEK
(ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben)
Sumgayit FK
(azeri, 3.75 koefficienspont)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár, 3.475)
Szlávia Szófia (bolgár, 3.475)
FC Botosani
(román, 3.34)
Piast Gliwice
(lengyel, 3.325)
Cracovia
(lengyel, 3.325)
Levadia Tallinn (észt, 3.25)
Hibernians FC (máltai, 3.25)
DAC (szlovákiai, 3.175)
MFK Ruzomberok (szlovákiai, 3.175)
MSK Zilina (szlovákiai, 3.175)
FK Zeljeznicar (bosnyák, 3)
KF Laci (albán, 2.75)
Mura (szlovén, 2.6)
PUSKÁS AKADÉMIA FC (magyar, 2.575)
Szaburtalo Tbiliszi (grúz, 2)
FK Shkupi (észak-macedón, 2)
Petrocub Hincesti (moldovai, 2)
FC Differdange 03 (luxemburgi, 1.6)
Union Titus Pétange (luxemburgi, 1.6)
FK Kauno Zalgiris (litván, 1.575)
FK RFS (lett, 1.525)
Sirak Gyumri (örmény, 1.525)
Valmieras FK (lett, 1.525)
FK Noa (örmény, 1.525)
FK Teuta (albán, 1.475)
FK Renova Dzsepcsiste (északmacedón, 1.475)
FK Borac Banja Luka (bosnyák, 1.375)
FC Sfantul Gheorghe (moldovai, 1.35)
FC Dinamo-Auto Tiraspol (moldovai, 1.35)
Bohemian FC Dublin (ír, 1.34)
Derry City FC (ír, 1.34)
FC Inter Turku (finn, 1.3)
Ilves Tampere (finn, 1.3)
FC Honka (finn, 1.3)
Breidablik (izlandi, 1.25)
Bala Town FC (walesi, 1.25)
Dinamo Batumi (grúz, 1.15)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz, 1.15)
Sirens FC (máltai, 1.15)
Víkingur Reykjavík (izlandi, 1.075)
Paide Linnameeskond (észt, 0.875)
Öt csapat az előselejtezőből érkezik.

EURÓPA-LIGA 2020–2021 – MENETREND, KULCSDÁTUMOK

A selejtező menetrendje annyiban eltér a Bajnokok Ligájáétól, hogy ebben a sorozatban a playoffkörben is csupán egy mérkőzés dönt a továbbjutásról.

ELŐSELEJTEZŐ (16 csapat)
Sorsolás időpontja:
augusztus 9.
Játéknap: augusztus 20.
Résztvevők
Kiemeltek:
Lincoln Red Imps (gibraltári, 5.25 koefficienspont), FC Santa Coloma (andorrai, 4.5), B36 Tórshavn (feröeri, 3.75), La Fiorita (San Marinó-i, 3), Tre Penne (San Marinó-i, 2.25), NSI Runavík (feröeri, 2.25), HB Tórshavn (feröeri, 2), UE Engordany (andorrai, 2).
Nem kiemeltek: St Joseph's FC (gibraltári, 1.75), Folgore (San Marinó-i, 1.5), Zeta Golubovci (montenegrói, 1.25), Coleraine (északír, 1.25), Barry Town (walesi, 1), Glentoran (északír, 0.975), Iszkra Danilovgrad (montenegrói, 0.875), SC Glijani (koszovói, 0.8)

SELEJTEZŐ
Selejtező, 1. forduló
– itt kapcsolódik be a három magyar résztvevő, a párharcok egymeccsesek, a pályaválasztóról sorsolás dönt
Sorsolás időpontja:
augusztus 10.
Játéknap: augusztus 27.
A résztvevőket lásd fent!

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
augusztus 31.
Játéknap: szeptember 17.
Itt kapcsolódnak be (27 csapat): Tottenham Hotspur (angol), FC Basel (svájci), FC Köbenhavn (dán), VfL Wolfsburg (német), BATE Boriszov (fehérorosz), Galatasaray (török), Standard Liege (belga), Granada CF (spanyol), AC Milan (olasz), Rangers FC (skót), Stade de Reims (francia), Rio Ave (portugál), Dinamo Moszkva (orosz), Slovan Liberec (cseh), Hajduk Split (horvát), Willem II Tilburg (holland), FK Jablonec (cseh), Kolosz Kovalivka (ukrán), TSV Hartberg (osztrák), Anorthoszisz (ciprusi), Arisz Szaloniki (görög), OFI Kréta (görög), NK Osijek (horvát), Vojvodina (szerb), IFK Göteborg (svéd), Viking Stavanger (norvég), Kajszar (kazah)

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: szeptember 1.
Játéknap: szeptember 24.
Itt kapcsolódnak be (12 csapat): FK Rosztov (orosz), Sporting CP (portugál), Deszna Csernihiv (ukrán), PSV Eindhoven (holland), LASK (osztrák), Sparta Praha (cseh), AEK Athén (görög), NK Rijeka (horvát), SönderjyskE (dán), Charleroi (belga), Alanyaspor (török), Sankt-Gallen (svájci)

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
szeptember 18.
Játéknap: október 1.

 

CSOPORTKÖR
Sorsolás időpontja:
október 2. (Athén)
Játéknapok: október 22., október 29., november 5., november 26., december 3., december 10.
Itt kapcsolódnak be (17 csapat): Arsenal (angol), AS Roma (olasz), Napoli (olasz), Bayer Leverkusen (német), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Sporting Braga (portugál), Real Sociedad (spanyol), Leicester City (angol), Feyenoord (holland), 1899 Hoffenheim (német), Lille OSC (francia), OGC Nice (francia), Zorja Luhanszk (ukrán), Royal Antwerp (belga), Sivasspor (török), Wolfsberger AC (osztrák)

 

KIESÉSES SZAKASZ
A legjobb 16 közé jutásért
Sorsolás időpontja: december 14.
Játéknapok: 2021. február 18. – első mérkőzések; február 25. – visszavágók

Nyolcaddöntő
Sorsolás időpontja: 2021. február 26.
Játéknapok: 2021. március 11.; március 18.

Negyeddöntő
Sorsolás időpontja: 2021. március 19. (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok: 2021. április 8.; április 15.

Elődöntő
Sorsolás időpontja:
2021. március 19.
Játéknapok:
2021. április 29.; május 6.

Döntő
2021. május 26., Gdansk (Lengyelország),Stadion Energa Gdansk

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik