El: Sarri aggódik, problémát okozhat a Chelsea-nek a sorozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 08:18
null
Maurizio Sarri aggódik az Európa-liga miatt (Fotó: AFP)
Maurizio Sarri, a Mol Vidivel egy csoportban szereplő Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője aggodalmát fejezte ki az Európa-liga miatt.

 

Az olasz szakember sejtelmes nyilatkozatot tett, miután a „kékek” csütörtökön 1–0-ra legyőzték a görög PAOK csapatát az Európa-liga L-csoportjában.

„Egy angol klubnak nagy nehézséget jelent ez a kupasorozat. Olaszországban, ha például csütörtökön egy görög alakulattal játszottunk, akkor kérhettük, hogy utána csak hétfő este legyen a bajnokink, de itt 63 órán belül kell újra pályára kell lépnünk. A jövőben ez, hát nem is tudom…”

„Most még nem gond, hisz csak hat meccsen vagyunk túl, de kicsit később ez nagy problémát okozhat. Remélem, hogy a gárda már a csoportkör vége előtt egy vagy két találkozóval továbbjut” – célzott sokat sejtetően Sarri arra, hogy pihentetni tervezi néhány játékosát.

Amennyiben ez megtörténne, az a Mol Vidi dolgát megkönnyítené, hiszen a Chelsea december 13-án épp a magyar bajnok ellen zárja a csoportkört.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
L-CSOPORT
PAOK (görög)–Chelsea (angol) 0–1 (Willian 7.)
Szaloniki,
Tumba. Vezette: Undiano Mallenco (spanyol)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Vidi FC (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz) 0–2 (Tuominen 27., Filipenko 85.)

Budapest,
Üllői út. Vezette: Kristoffersen (dán)

EURÓPA-LIGA
L–CSOPORT
MOL VIDI FC (magyar)
Chelsea (angol)
PAOK (görög)
BATE Boriszov (fehérorosz)

Szeptember 20.
PAOK–Chelsea 0–1
MOL Vidi FC–BATE Boriszov 0–2
október 4.
21:00: BATE Boriszov–PAOK
21:00: Chelsea–MOL Vidi FC
október 25.
21:00: Chelsea–BATE Boriszov
21:00: PAOK–MOL Vidi FC
november 8.
18:55: BATE Boriszov–Chelsea
18:55: MOL Vidi FC–PAOK
november 29.
18:55: BATE Boriszov–MOL Vidi FC
21:00: Chelsea–PAOK
december 13.
18:55: PAOK–BATE Boriszov
18:55: MOL Vidi FC–Chelsea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik