El: óriási meglepetés, a Hertha és a Bilbao is kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.28. 21:06
null
Dárdai Pál csapata meglepetésre kikapott az Östersundtól (Fotó: AFP)
A Hertha meglepetésre 1–0-ra kikapott a svéd Östersundtól a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában. A négyes másik összecsapásán még meglepőbb eredmény született, az ukrán Zorja idegenben nyert az Athletic Bilbao ellen. Alulmaradt Korhut Mihály és Vécsei Bálint együttese is.

G-CSOPORT
A Beer-Seva kezdőjében ott volt Korhut Mihály, ám a magyar válogatott légiós sem tudott segíteni a csapatán – a 29. percben Milan Petrzela révén megszerezte a vezetést a Viktoria Plzen. A cseh játékos hét méterről lőtt a kapu jobb sarkába (1–0).

A 69. percben Anthony Nwakaeme volt eredményes, amivel Korhuték egyenlítettek – a nigériai támadó fordulásból talált be 13 méterről. Nem sokáig örülhetett a vendég Hapoel, a 76. percben ugyanis Jan Kopic is ünnepelhetett, a 3–1-es végeredményt pedig Marek Bakos állította be.

Az FCSB-nek (a volt Steauának) hat jó perc kellett a Lugano ellen a második félidőben – a román együttes egygólos hátrányból fordított a Vécsei Bálintot végig a cserepadon tartó Lugano ellen.

I-CSOPORT
A Red Bull Salzburg–Marseille találkozón egyetlen gól esett, ez Moanesz Dabur nevéhez fűződik. Törökországban is hazai siker született, a Konyaspor a Vitória Guimaraest győzte le.

J-CSOPORT
A Hertha számára nem alakult jól az Östersund elleni mérkőzés első félideje. Annak ellenére, hogy Dárdai Pál együttese végig mezőnyfölényben játszott, ráadásul ellenfele kapujára is veszélyesebb volt, a 22. percben meglepetésre a svédek szereztek vezetést, miután egy kezezést követően tizenegyeshez jutottak – a labda mögé Brva Nuri állt oda, és nem is hibázott, magabiztosan az elvetődő kapus helyére belsőzött (1–0).

A második félidőben a hazaiaknak volt két óriási helyzetük, ám nem tudtak élni a lehetőségekkel, azaz Dárdaiék tulajdonképpen örülhettek, hogy megúszták egy kapott góllal. A Hertha váratlanul még csak pontot sem tudott szerezni Östersundban, elszalasztotta a lehetőséget, hogy kihasználja a Bilbao botlását.

Az ukrán Zorja ugyanis óriási meglepetésre idegenben győzte le a saját pályáján hét El-csoportmeccs óta veretlen Bilbaót! A 26. percben Igor Haratin fejesével a vendégek kerültek előnybe, és annak ellenére, hogy a jóval esélyesebbnek számító Athletic a folytatásban mindent bevetett, uralta a játékot, ez gólokban nem mutatkozott meg, vagyis a Zorja elhozta a három pontot a baszkoktól.

K-CSOPORT
A Nice találkozója ezúttal nem a fenegyerek Mario Balotelliről szólt, hanem többek között a francia Alassane Pléáról, aki a 16. percben egy szöglet után megszerezte a vezetést csapatának a Vitesse elleni meccsen.

Pléa már a harmadik találatát ünnepelhette az Európa-liga jelenlegi kiírásában, úgy tűnik tehát, hogy igazi El-specialistáról van szó a személyében (miközben a bajnokságban sem spórol a gólokkal)

De hogy biztosra menjen a nizzai együttes, a 45. percben Allan Saint-Maximin csodálatos szólógóljával kettőre növelte az előnyét – a 20 éves támadó mintegy 70 méteren át szlalomozott a labdával, mielőtt 15 méterről laposan a jobb alsóba lőtt (2–0).

Az 54. percben ideiglenesen győzött a sötétség, a mérkőzést áramszünet miatt félbe kellett szakítani. Rövid leállás után folytatódott a meccs, és Pléa megszerezte a második gólját is, 3–0-ra diadalmaskodott a Nice.

A Lazio–Zulte Waregem összecsapáson két római villanás döntött, ezek Felipe Caicedo és Ciro Immobile nevéhez fűződtek.

L-CSOPORT
A Zenitben Alekszandr Kokorin volt a hős a Real Sociedad ellen – az orosz duplázott, amivel a szentpéterváriak eddigi két El-csoportmeccsén összesen már négyszer volt eredményes, emellett egy gólpasszt is kiosztott.

A Rosenborg könnyedén megverte a Vardar Szkopjét. A találatok sorát Nicklas Bendtner nyitotta meg, a norvégok végül meg sem álltak háromig.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

G-CSOPORT
Lugano–FCSB 1–2 (Bottani 14., ill. Budescu 58., Maranhao 64.)
Viktoria Plzen–Hapoel Beer-Seva 2–1 (Petrzela 29., Kopic 76., Bakos 90., ill. Nwakaeme 69.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FCSB 2 2 5–1 +4 6
2. Viktoria Plzen 2 1
1 3–4 –1 3
Hapoel Beer-Seva 2 1
1 3–4 –1 3
4. Lugano 2

2 2–4 –2 0

H-CSOPORTA CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL
BATE (fehérorosz)–Arsenal (angol) 2–4
(Ivanics 28., Gorgyejcsuk 67., ill. Walcott 9., 22., Holding 25., Giroud 49. – 11-esből)
1. FC Köln (német)–Crvena zvezda (szerb) 0–1
(Boakye 30.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 2 2
7–3 +4 6
2. Crvena zvezda 2 1 1
2–1 +1 4
3. BATE Boriszov 2
1 1 3–5 –2 1
4. 1. FC Köln 2

2 1–4 –3 0

I-CSOPORT
Konyaspor–Vitória Guimaraes 2–1 (Araz 24., Milosevic 48., ill. Hurtado 74.)
Red Bull Salzburg–Marseille 1–0 (Dabur 73.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Red Bull Salzburg 2 1 1 2–1 +1 4
2. Konyaspor2
1

1
2–2
0
3
3. Marseille 2 1
1 1–1 0 3
4. Vitória SC 2
1 1 2–3 –1 1

J-CSOPORT
Östersund–Hertha BSC 1–0 (Nuri 22. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Zorja Luhanszk 0–1 (Haratin 26.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Östersund 2 2
3–0 +3 6
2. Zorja Luhanszk 2 1 1 1–2 –1 3
3. Athletic Bilbao 2
1 1 0–1 –1 1
Hertha BSC 2
1 1 0–1 –1 1

K-CSOPORT
Nice–Vitesse 3–0 (Pléa 16., 81., Saint-Maximin 45.)
Lazio–Zulte Waregem 2–0 (Caicedo 18., Immobile 90.)

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nice 2 2
8–1 +7 6
2. Lazio 2 2

5–2 +3 6
3. Vitesse 2

2 2–6 –4 0
4. Zulte Waregem 2

2 1–7 –6 0

L-CSOPORT
Zenit–Real Sociedad 3–1 (Rigoni 5., Kokorin 23., 60., ill. D. Llorente 41.)
Rosenborg–Vardar Szkopje 31
(Bendtner 25. – 11-esből., Konradsen 56., Hedenstad 68., ill. Juan Felipe 90.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit 2 2 8–1 +7 6
2. Real Sociedad 2 1
1 5–3 +2 3
3. Rosenborg 2 1
1 3–5 –2 3
4. Vardar Szkopje 2

2 1–8 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik