Zubkov (balra) és Haratin (jobbra) Moszkvában is beállhat az FTC sorfalába (Fotó: Török Attila)

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) versenysorozataiban az Oroszország és Ukrajna közötti feszült politikai helyzet miatt a két országból érkező csapatok nem kerülhetnek azonos csoportba.

A szabályozás ugyanakkor a légiósként futballozó orosz, illetve ukrán labdarúgókra nem terjed ki, ami az Európa-liga H jelű csoportjában érdekes helyzetet szült.

A Ferencváros keretében ugyanis három ukrán nemzetiségű labdarúgó – Ihor Haratin, Danilo Ihnatenko, Olekszandr Zubkov –, valamint a szintén ukrán vezetőedző, Szerhij Rebrov szerepel, a csapat október 24-én az orosz fővárosban, a CSZKA Moszkva ellen lép pályára.

A két nemzet labdarúgói elméletben akadály nélkül utazhatnak be a másik országba, a hatályos törvények szerint az érvényes útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok vízum nélkül léphetnek be Oroszország területére.

Az érvényben lévő jogszabályok alapján tehát egyik ukrán légiós szerepeltetése sem ütközhet akadályba.

UEFA EURÓPA-LIGA
A H-CSOPORT MENETRENDJE
1. forduló: szeptember 19.
21.00:
Espanyol (spanyol)–Ferencváros
21.00: Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz)
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

A TÖBBI CSOPORT BEOSZTÁSA
A-CSOPORT: Sevilla (spanyol), APOEL (ciprusi), Qarabag (azeri), F91 Dudelange (luxemburgi)
B-CSOPORT: Dinamo Kijev (ukrán), FC Köbenhavn (dán), Malmö FF (svéd), Lugano (svájci)
C-CSOPORT: FC Basel (svájci), FK Krasznodar (orosz), Getafe (spanyol), Trabzonspor (török)
D-CSOPORT: Sporting CP (portugál), PSV (holland), Rosenborg BK (norvég), LASK (osztrák)
E-CSOPORT: Lazio (olasz), Celtic (skót), Rennes (francia), CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas, romániai)
F-CSOPORT: Arsenal (angol), Eintracht Frankfurt (német), Standard Liege (belga), Guimaraes (portugál)
G-CSOPORT: FC Porto (portugál), Young Boys (svájci), Feyenoord (holland), Rangers FC (skót)
I-CSOPORT: Wolfsburg (német), Gent (belga), Saint-Étienne (francia), Olekszandrija (ukrán)
J-CSOPORT: AS Roma (olasz), Borussia Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Wolfsberger AC(osztrák)
K-CSOPORT: Besiktas (török), Sporting Braga (portugál), Wolverhampton Wanderers (angol), Slovan Bratislava (szlovák)
L-CSOPORT: Manchester United (angol), Asztana (kazah), Partizan (szerb), AZ (holland)