El: Nem fogjuk őrizni az eredményt a visszavágón – Supka Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 22:06
A Budapest Honvéd 1–0-ra nyert a Progres Niederkorn ellen az Európa-liga-selejtező második körében a Bozsik-stadionban. A párharc első meccse után a két vezetőedző, illetve két játékos értékelt a sajtótájékoztatón. 
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Török Attila)

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője a következőket mondta a mérkőzésről:

„Azt kaptuk a Niederkorntól, amit vártunk, nekünk több helyzetünk is volt az első félidőben a gólszerzésre, azonban egyiket sem sikerült kihasználnunk. A szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy maradjunk türelmesek, ne kapkodjunk, mert az utolsó percekben is meg lehet szerezni azt a gólt, az előnyt, ami fontos lenne idegenben. Nem kapkodtunk, jól megtartottuk a labdát és a végén jött is a gól. A tökéletes eredmény a többgólos győzelem lett volna, de az is siker, hogy itthon nyerni tudtunk 1–0-ra. A Niederkorn mégiscsak kiverte a Qabalát, tehát jó csapatot múltunk felül. Nagyon fontos, hogy ez a hozzáállás, ez a játék megmaradjon a visszavágóra is.”

A kispestiek csatárgondokkal küzdenek, mégis meglepetés volt, hogy a csereként beálló védőre, Baráth Botondra csatárposzton számított a mester.

„Nem a legszerencsésebb helyzet, hogy toldozni-foldozni kell a csatársort hétről hétre: ugye kiesett Danilo, aki egy személyben testesíti meg a csatárt a csapatban. Gondolkoztunk már azon, hogy Boti esetleg centerpozícióban kezdjen, ám annyira én sem vagyok bátor, hogy ezt az első perctől kezdve meg merjem húzni. Ahogy telt az idő, bíztunk benne, hogy Boti remek fejjátékát ki tudjuk használni, igaz, most lábbal rúgta a gólt.”

Elmondta, bíznak abban, hogy Danilo már a hétvégi, Kisvárda elleni mérkőzésen tud játszani, hiszen a sebe szépen gyógyul, alkalmas a játékra. A visszavágón már számíthatnak rá.

Arra a kérdésre, hogy idegenben őrzik-e az egygólos előnyt, így válaszolt:

A csapatnak nem az a játéka, hogy visszaálljon védekezni, nem tud védekezni, nem tud kontrázni, ezért ugyanezt kell játszanunk, amit a mai meccsen. Igyekszünk majd ráerőltetni az akaratunkat az ellenfelünkre idegenben is.”

Baráth Botond, a Honvéd gólszerzője a következőket mondta a találatáról.

„Jó érzés volt gólt szerezni, ami nagyon nehéz meccsen jött össze. Ezer fokon védekeztek a luxemburgiak, ki kellett várni a szituációt, hogy be tudjuk venni a kaput. A mester úgy küldött be, hogy érkezzek a labdára a pontrúgásoknál, próbáljam megtartani és visszajátszani a társaknak. Nehéz lesz a visszavágó, miután 1–0-val utazunk ki: otthon szintén erősebb védekezéssel állnak fel és abból próbálnak kontrázni. Nem szabad kinyílnunk, türelmesnek, keménynek kell lennünk.”



Paolo Amodio
, a Progres Niederkorn vezetőedzője így értékelt:

„Vesztettünk 1–0-ra, és nem ezért jöttünk. Pontrúgásból, szöglet után kaptuk a gólt, ilyen a foci, nekünk is volt egy nagy kapufánk, lehetett volna 1–0 nekünk is. Semmi sincs még veszve, van egy visszavágó, bízunk benne, hogy otthon jobban csináljuk. Az első félidőben mindössze egyetlen esélye volt a Honvédnak, amikor a kapusunk védett. Mivel profi játékosokról van szó, a nyomás egyre növekedett, sajnálom, hogy kaptuk azt a gólt.”

Hozzátette, bármilyen taktikát találnak ki, ha pontrúgásból kapják a gólt, akkor mindegy, milyen taktikájuk van. Emlékeztetett rá azonban, hogy tavaly a Glasgow Rangers ellen is egygólos hátrányban voltak a visszavágó előtt, otthon azonban nyertek 2–0-ra.

Sebastien Flauss, a luxemburgiak kapusa így idézte fel a gól előtti szituációt:

„Szögletnél mindenki felugrik fejelni, kicsit röviden fedeztük, mögénk ugrott a labda, ahol túl sok helyet hagytunk. Az egyetlen tévedésünket kihasználta az ellenfél. Mindent meg fogunk tenni, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat, van néhány napunk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Otthon mögöttünk állnak a szurkolók, hiszek a továbbjutásban.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd–Progres Niederkorn (luxemburgi) 1–0(Baráth, 82.)
Budapest,
Bozsik-stadion.V:Al-Hakim (svéd)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA KÖVETHETIK FIGYELEMMEL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik