El: Nem elég jól játszani, most már pontokat kell szerezni – Nikolics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 20:23
null
Marko Nikolics szerint a játékosai igazi harcosként léptek pályára az utóbbi időben (<strong>Fotók</strong>: Szabó Miklós)
Nem elég jól játszani, most már pontokat kell szerezni – hangsúlyozta a Vidi FC szerb edzője, Marko Nikolics a PAOK Szaloniki otthonában, a Tumba Stadionban, egy nappal a két csapat Európa-liga-mérkőzése előtt tartott szerda esti sajtótájékoztatóján.

A magyar bajnok edzése előtt Marko Nikolics azt mondta, hogy az előző fordulóban, Londonban a Chelsea ellen megvolt a kiváló játék, csak egy kis szerencse kellett volna a jobb eredményhez. Ezúttal azonban már eredményesnek kell lenni – tette hozzá.

„Ha a PAOK ellen, vagyis a soron következő két találkozón nem szerzünk pontokat, akkor elúszhat a továbbjutás esélye, viszont, ha sikerül jó eredményeket elérnünk, akár a második, továbbjutást érő helyet is elcsíphetjük” – fogalmazott.

Marko Nikolics megemlítette, hogy az utóbbi két-három hónapban a játékosai igazi harcosként lépnek pályára az európai kupameccseken, és erre lesz szükség ezúttal is, mert a PAOK rendkívül erős csapat.

A fehérvári gárda bosnyák középpályása, Anel Hadzic kiemelte, hogy a PAOK jelenleg jobb csapat, mint az AEK Athén, amellyel néhány hete a BL-playoffban kiegyenlített párharcot vívtak. Ezek alapján kemény összecsapás vár rájuk – fűzte hozzá.

A hazaiak délutáni sajtótájékoztatóján Razvan Lucescu vezetőedző azt mondta, hogy jó formában vannak, önbizalomtól duzzadnak, ám ez nem jelenti azt, hogy csütörtökön csak kimennek a pályára és nyernek.

A görögök román trénere szerint a Vidi több arcát megmutatta már az idei kupaszezonban, a Chelsea ellen például nagyon egységes, sokat futó és a területeket kiválóan lezáró együttest látott. Úgy vélte, nagyon kemény találkozó vár rájuk.

Már a PAOK Szaloniki otthonában edzett a Vidi
Már a PAOK Szaloniki otthonában edzett a Vidi

A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg az európai kupaküzdelmeket. Az első fordulóban a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét búcsúztatta (1–1, 2–1), majd a bolgár bajnokságot megnyerő Ludogorecet (0–0, 1–0). A harmadik körben a svéd ligát megnyerő Malmőt is kiverték a fehérváriak (1–1, 0–0), ám a görög AEK Athénnal szemben alulmaradtak (1–2, 1–1) és kiestek az Európa-liga csoportkörébe. Ott az első fordulóban, hazai pályán kikaptak a fehérorosz BATE Boriszovtól (0–2), majd a Chelsea otthonában is pont nélkül maradtak (0–1).

A PAOK a Vidihez hasonlóan a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte az európai kupaszezont. A második fordulóban a svájci Baselt búcsúztatták (2–1, 3–0), majd a Szpartak Moszkvát múlták felül (3–2, 0–0). A negyedik körben a portugál Benfica jobbnak bizonyult náluk (1–1, 1–4), így estek át az Európa-liga csoportkörébe. Ott az első fordulóban hazai pályán kikaptak az angol Chelsea-től (0–1), aztán a BATE Boriszov otthonában javítottak (4–1), így jelenleg három pontjuk van.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
L-CSOPORT
csütörtök, 21.00:
PAOK (görög)–Vidi FC (Tv: Sport1)
csütörtök, 21.00: Chelsea (angol)–BATE Boriszov (fehérorosz) (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik