Ferencvárosi örömünnep a moszkvai CSZKA Aréna gyepén (Fotó: Szabó Miklós)

 

– Tudja, mikor nyert legutóbb csoportmérkőzésen a Ferencváros?
– Azt tudom, hogy tizenöt éve nem szerepelt csoportkörben a Ferencváros, de hogy ki ellen nyert a csapat, nem tudom... – fogalmazott Moszkvában Szerhij Rebrov.

REBROV A SPORT TV-NEK

– Elöl Nguen és Boli nagyon jól megértette egymást, némiképp emlékeztetett egy bizonyos Rebrov, Sevcsenko párosra.
– Egy másodpercig sincs így. Mi Andrijjal éveken keresztül játszottunk együtt, igazán jól ismertük és megértettük egymást. Ma Nguen és Boli is jó munkát végzett, keményen dolgoztak a csapatért.

– Kezdhetünk gondolkodni a továbbjutásról?
– Nem. Lépésről lépésre kell továbbra is haladnunk. Azt mondtam a játékosoknak a meccs előtt, mutassunk az embereknek valamit, amiről emlékeznek majd a Ferencvárosra a mérkőzés után. Szerintem a CSZKA most már biztosan emlékezni fog ránk. Ma még ünnepelhetünk, de csak kicsit, mert vasárnap már fontos bajnoki vár ránk.

– Kétezer-négyben a skót Hearts otthonában ugyancsak egy nullára győztek.
– Nem mostanában volt. De láthatják, a mérkőzés előtt nem véletlenül mondtam, mi tényleg a győzelemben gondolkodtunk. El kell ismerni, sok helyzete volt a CSZKA-nak, de összességében mindkét csapatnak sok helyzete volt. Ráadásul ne feledjük, a CSZKA számára ugyanolyan fontos volt a három pont megszerzése, mint nekünk.

– Nem bizonytalanodtak el a futballistái a félidőben?
– Nagyra értékelem, hogy a csapatom a második félidőre összeszedte magát. Próbáltuk a védelem bal oldalát többet támadni, hiszen a jobb oldalon Márió Fernandes remek védő, az egész orosz liga egyik legjobbja. A végén jött a gólunk, mindig mondom, a futballban az eredmény a legfontosabb.

A bravúrok sorát bemutató Dibusz Dénes nem csalódott, pontosan az történt, amire számított: alaposan megdolgoztatták az oroszok támadói.

„Sok dolgom volt, várható is volt, hogy itt, Moszkvában nem fogunk unatkozni. Nem is baj, mert kicsit hűvös volt, így legalább mozgásban voltam végig… Nagy munka volt, nagyon örülünk neki, hogy végre sikerült három pontot szereznünk. Az előző mérkőzés a Ludogorec ellen nagyon nem úgy alakult, ahogy terveztük, de bízom benne, hogy ez most hatalmas fordulópont lesz a csapat játékát és mindent egybevéve. Nagyon bízom benne, hogy a siker akkora löketet fog adni mindenkinek, hogy az ősz hátralévő mérkőzéseit ebből a meccsből merítve sikeresen zárjuk majd.”

 
Micsoda győzelem! A Ferencváros nyerni tudott Moszkvában
Dibusz: Nem baj, hogy nem unatkoztam, hűvös volt…
Varga Roland: Még most is kiráz a hideg; csak arra figyeltem, ne hibázzak
Masszív moszkvai élőkép, Varga Roland csókja – képgaléria

„Mindenki tudja, hogy ilyen szintű csapatok ellen szükség van a szerencsére, a kapus, a védők, a középpályások és a csatárok jó teljesítményére, az extrára, így lehet jó eredményt elérni. A CSZKA élet-halál mérkőzésként fogta fel a mai meccset, erre fel voltunk készülve, tudtuk, hogy erősen fog kezdeni. Volt is egy nagy ziccerünk az elején, sajnos nem találtunk kaput, de végig jól zártunk, talán ha két ziccerük volt, illetve lövéseik a tizenhatos környékéről. Jól tömörültünk, próbáltuk zárni a területeket – nyilván ez nagyon nehéz volt, pontosan játszottak, jó tempóban. Szerencsére a végén sikerült begyötörnünk a győztes gólt, jók voltak a vezetőedző cseréi, hiszen két játékos is nagy szerepet játszott a gólban. Mindenki – akár öt, akár nyolc percet játszott – hozzátette, amit kellett; nagy sikert arattunk” – mondta Dibusz Dénes a Sport Tv-nek a CSZKA Moszkva–Ferencváros mérkőzés után.

VIKTAR HANCSARENKA, A CSZKA VEZETŐEDZŐJE
– Nagyon csalódottak?

– Mit mondhatnék?! A helyzeteink nekünk is meg voltak, mégis az ellenfél győzött. Ugyanaz volt a problémánk, mint az utóbbi időben szinte mindig. Az első félidőben jól játszunk, rengeteg helyzetet alakítunk ki, hiába... Mindet elpuskáztuk. A fordulás után pedig szokás szerint visszaesett a játékunk.

– Mégis miért?
– A gyorsaságot és a kapkodást nem szabad összekeverni. Sokszor sajnos kapkodtunk a második félidőben, aminek az volt az eredménye, hogy a Ferencvárosnak több lehetősége volt az ellentámadásokra. Ki is használta ezt.

– Miért hagyták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket?
– Jó kérdés. A játékosoknak az adott pillanatban kell dönteniük, a futball ebből a szempontból pszichológiai játék is, más meccsen kapura rúgni, mint edzésen. Nem vicc, van úgy, hogy egy játékos tétmérkőzésen nagyobbnak látja a kapust, és kisebbnek a kaput. Ez sajnos ilyen.

A Nemzeti Sportot Moszkvából tudósítja: Borbola Bence (szöveg), Szabó Miklós (fotó)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
H-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros 0–1 (0–0)
Moszkva, CSZKA Aréna, 20 000 néző. Vezette: Pavel Orel (Petr Blazej, Jirí Kríz) – csehek
CSZKA: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Lucas Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bistrovic, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Vezetőedző: Viktar Hancsarenka
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér – Zubkov (Dvali, 89.), Nguen (Varga R., 84.) – Boli (Isael, 72.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Varga R. (86.)

A csoport másik mérkőzésén
Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol) 0–1 (Campuzano 13.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 3 2 1
4–1 +3  7
2. Ludogorec 3 2 1 8–2 +6  6
3. FERENCVÁROS 3 1 1 1 2–4 –2  4
4. CSZKA Moszkva 3 3 1–8 –7  0