El: Mindkét gól előtt nagyot hibáztunk – Supka Attila

Vágólapra másolva!
2018.07.11. 20:26
Ahogy arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd 2–1-es vereséget szenvedett Szkopjéban, a Rabotnicski vendégeként, ezzel hátrányba került az Európa-liga első selejtezőkörében. A találkozó után Supka Attila elmondta, azt kapta a macedón csapattól, amit várt, és játékosai mindkét kapott gól előtt nagyot hibáztak. Macedón kollégája szerint egyenlőek a továbbjutás esélyei. Edzői nyilatkozatok a mérkőzés után.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Rabotnicski Szkopje (macedón)
–Budapest Honvéd 2–1 (P. Petkovszki 34., Sarkoszki 60., ill. Nagy G. 45+1.)EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Rabotnicski Szkopje (macedón)
–Budapest Honvéd 2–1 (P. Petkovszki 34., Sarkoszki 60., ill. Nagy G. 45+1.)

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva olvashatja el!

SUPKA ATTILA (Bp. Honvéd)

– Meglepte valamivel az ellenfél?
– Azt kaptuk, amit vártunk, amit már megfigyeltünk, amikor elemeztük a macedónok játékát. De sajnos nem tudtunk azokat a játékosokat kontrollálni, akikről tudtuk, hogy meghatározóak a csapatokban. Mindkét gól előtt nagyot hibáztunk.

– Konkrétan?
– Az elsőnél nem lett volna szabad kifelé mozognunk a labdavesztés után, a másodiknál pedig létszámfölényben voltunk a kapu előtt, mégis gólt kaptunk. Ilyen hibáknak csak vereség lehet a vége. De az előrejátékkal sem voltam elégedett. Futással nem helyeztünk akkora nyomást a védelemre, amennyit szerettünk volna, ennek is következménye a vereség.

– Mennyit érhet Nagy Gergő gólja?
– Sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk a visszavágón, de a lehetőséget megszereztük arra, hogy kivívhassuk a továbbjutást.

GJORE JOVANOVSZKI (Rabotnicski)

– Ez az edző sikere?
– Nem, rajtam csak tíz szálék múlik ilyenkor, kilencven százalékban a játékosok nyerik meg a meccset.

– Azzal viszont biztos egyetért, hogy nagy lépést tettek a továbbjutás felé.
– Lett volna lehetőségünk, hogy még nagyobbat tegyünk, de nem éltünk vele, így a visszavágóra maradt a döntés. Szerintem így most ötven-ötven százalék az esély. Egyébként nagyon melegben kellett játszanunk, Budapesten biztosan jobb idő lesz, így magasabb színvonalú mérkőzésre van kilátás. Ha a Honvéd megmutatja, amit a felkészülési mérkőzéseken is láttam tőlük, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. Az viszont biztos, hogy nem fogjuk ezt az eredményt védeni, szeretnénk Kispesten is gólt szerezni.

– Mit szólt a hangulathoz, amit a vendégszurkolók teremtettek?
– Szeretnék köszönetet mondani nekik, nagyon korrekt volt végig, amit csináltak, főleg hogy a végén mindkét csapatot megtapsolták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik