El: mégis idegenben kezdheti a selejtezőt a Mol Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 11:10
A Mol Fehérvár Európa-liga-selejtezős ellenfele, az FK Zeta hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-hoz a pályaválasztói jog visszacserélésére, így mégis Montenegróban rendezik meg a párharc első mérkőzését.

Az első selejtezőkörös csata első összecsapása eredetileg is Montenegróban lett volna, ám a szintén montenegrói Buducsnoszt Podgorica is ugyanazon a napon lép pályára hazai környezetben, így az európai szövetség megváltoztatta az első mérkőzés helyszínét, ami fehérvári kezdést jelentett.

Mivel azonban az FK Zeta kérelmét jóváhagyta az UEFA – és erről péntek délután a fehérváriakat is tájékoztatta –, marad az eredeti felállás, azaz az első meccs Podgoricában lesz július 11-én, a második pedig Székesfehérváron július 18-án.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉSEK
(július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, míg a hátul szereplők a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az UEFA)
FK Zeta (montenegrói)–Mol Fehérvár (magyar)
Podgorica
Budapest Honvéd
(magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Debreceni VSC
(magyar)–Kukësi (albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FC DAC1904
(Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
Dunaszerdahely, Mol Aréna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik