El: Még most is kiráz a hideg; csak arra figyeltem, ne hibázzak – Varga R.

BORBOLA BENCE (Moszkva)BORBOLA BENCE (Moszkva)
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 22:37
null
Varga Rolandot még a lefújás után is kirázta a hideg (Fotó: Szabó Miklós)
A Varga Roland hajrában szerzett góljával a Ferencváros Moszkvában 1–0-ra legyőzte a CSZKA-t az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában. A válogatott szélső a lefújást követően elmondta, csak arra koncentrált a gólja előtt, hogy ne hibázzon, illetve beszélt a mellőzöttségéről is.

– Milyen érzés volt?
– Még most is kiráz a hideg... – mondta néhány perccel a lefújást követően a Nemzeti Sportnak Varga Roland, a Ferencváros győztes góljának szerzője. – Amikor láttam, hogy jön középre a labda, csak arra figyeltem, ne hibázzak. A gólörömnél ráadásul éppen ott volt előttem a Fradi-tábor, először hozzájuk szaladtam, csak utána indultam a kispadunk irányába.

– Olekszandr Zubkovnak megköszönte a gólpasszt?
– Még ott a pályán, de később az öltözőben is vállon veregettük egymást. Örülök neki, hogy látta, érkezem középen, nem volt nehéz dolgom, közelről kellett a kapuba passzolnom a labdát.

– Szerhij Rebrov is gratulált?

– Igen. Ő is megveregette a vállam az öltözőben, a többiek pedig ugrattak, szórakoztak velem, de ezen az estén ez volt a sorsom. Édes teher volt ez. A lényeg, hogy remek estét szereztünk magunknak és a szurkolóinknak. Azt se feledjük, mi már azzal elértük a célunkat, hogy bejutottunk a csoportkörbe. Minden megszerzett pontnak örülünk, nagyot melóztunk a CSZKA ellen, kőkemény mérkőzés volt.

– A szakmai stáb mit kért öntől a pályára küldése előtt? Lőjön egy gólt?
– Ez így nem hangzott el. Nulla nulla volt az eredmény, úgy voltunk vele, idegenben az egy pont sem lenne rossz eredmény, mégis csak a CSZKA Moszkva otthonában játszottunk. Szerhij Rebrov azt kérte tőlem, a két felfutó szélső védőjüket felügyeljem, de azt hiszem, aligha bánja, hogy végül győztes gólt is szereztem.

– Tudom, nem szeret róla beszélni, mégis felteszem a kérdést: hogyan éli meg válogatott játékosként, hogy csupán csere a Ferencvárosban?
– Tényleg nem szeretek erről beszélni. Eddig is csináltam a dolgom, ezután is fogom. Meglátjuk, a jövőben mennyi játéklehetőséget kapok. Egy biztos, rossz szót nem lehet rám szólni, az edzéseken mindent beleadok. Elismerem, nehéz helyzet az enyém, de valahogy mindig motiválom magamat. Ezután is ezt fogom tenni. Nem vagyok reklamálós, asztalra csapós típus, teszem a dolgom, és bízom benne, minél többet játszom majd.

– Három kör után négy pontjuk van a csoportban. Gondolta volna?
– Hazudnék, ha azt mondanám, erre számítottam. Némileg felborítottuk a csoportot, hiszen döntetlent játszottunk az Espanyol otthonában, most pedig győztünk Oroszországban. Négy pontot szereztünk három mérkőzés alatt, ez azért nem rossz eredmény. Meglátjuk, mire lesz elég, stresszelni biztosan nem fogunk ezen, élvezzük, hogy itt lehetünk a csoportkörben.

A GYŐZTES GÓL



A Nemzeti Sportot Moszkvából tudósítja: Borbola Bence (szöveg), Szabó Miklós (fotó)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR,3. FORDULÓ
H-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros 0–1 (0–0)
Moszkva, CSZKA Aréna, 20 000 néző. Vezette: Pavel Orel (Petr Blazej, Jirí Kríz) – csehek
CSZKA: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Lucas Santos, 75.), Obljakov, Kucsajev (Bistrovic, 61.) – Csalov, Sigurdsson (Bijol, 80.). Vezetőedző: Viktar Hancsarenka
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Sigér – Zubkov (Dvali, 89.), Nguen (Varga R., 84.) – Boli (Isael, 72.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Varga R. (86.)

A csoport másik mérkőzésén
Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol) 0–1 (Campuzano 13.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 3 2 1
4–1 +3 7
2. Ludogorec 3 2 1 8–2 +6 6
3. FERENCVÁROS 3 1 1 1 2–4 –2 4
4. CSZKA Moszkva 3 3 1–8 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik