El: Más meccs lesz, a Vidinek szerintem nyernie kell a továbbjutáshoz – Sarri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 20:17
null
Maurizio Sarri nehéz meccsre számít a Mol Vidi ellen (Fotó: Török Attila)
Maurizio Sarri, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője a Mol Vidi elleni Európa-liga-csoportmérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, támadóbb szellemű magyar együttest vár a visszavágón, mivel Marko Nikolics alakulatának az olasz szakember szerint nyernie kell, ha tovább akar jutni a kvartettből.

 

Az első kérdések a balhés angol szurkolókról érkeztek Maurizio Sarri vezetőedzőhöz, aki rövidre zárta a válaszadást, s elmondta, nem szeretne mélyen belemenni a témába. Mint ismert, a Manchester City elleni bajnokin négy Chelsea-fanatikus rasszista megjegyzéseket tett Raheem Sterlingre, amiből rendőrségi ügy lett, s nagy a botrány a „kékek” háza táján.

„Nehéz mérkőzés vár ránk, főleg azért, mert csapatunknak nem igazán van most kézzelfogható célja a találkozóra, hiszen zsebben már a továbbjutás, így pedig nehéz lesz motiválni a játékosaimat. Ami a fiatalokat illeti, ezekben a nagy klubokban nehéz elegendő játékidőt biztosítanunk. Amikor pályára kerülnek, bizonyítaniuk kell, hogy valóban jók. És folyamatosan fejlődniük kell”.

„A Videoton elleni első felvonás nagyon kemény volt, főleg mert ellenfelünk rendkívül intenzíven védekezett. A holnapi talán egy teljesen eltérő meccs lesz, mivel a magyaroknak szerintem győzniük kell ahhoz, hogy kvalifikálják magukat a következő körbe, ezért más felfogást várok a Viditől. Ami a kezdőt illeti, még nem tudom az összeállítást. Az biztos, hogy Kepa, Antonio Rüdiger, César Azpilicueta és Eden Hazard nem játszik majd, mivel az elmúlt napokban nagy megterhelést kaptak, valamint három sérültünk is van.”

GALÉRIA A CHELSEA ÉRKEZÉSÉRŐL ÉS A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL ITT!

Sarri az egyik távozófélben lévő klubikonról, Gary Cahillről elárulta, hogy az angol védő talán klubot vált a télen, ugyanakkor nagyon tiszteli őt azért, amit a Chelsea-ért tett.

„Tőle is függ a sorsa, mint ahogy a vezetőségtől is. Azt tudni kell, hogy a klub a harminc éven felüli futballistáknak általában csak egyéves hosszabbítást ajánl fel, aztán ha jön egy másik alakulat, amely hosszú távú megállapodást kínál neki, akkor nem lenne meglepő, ha azt fogadná el.”

DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
L-CSOPORT
18.55:
MOL Vidi FC–Chelsea (angol) (Tv:Sport1)
18.55:
PAOK (görög)–BATE Boriszov (fehérorosz) (Tv: Digi Sport1)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 5

10–1 +9 15
2. BATE Boriszov 5 2
3 6–8 –2 6
3. VIDI FC 5 2
3 3–5 –2 6
4. PAOK 5 1
4 4–9 –5 3

A-CSOPORT
21.00:
AEK Larnaca (ciprusi)–Bayer Leverkusen (német)
21.00: Ludogorec Razgrad (bolgár)–Zürich (svájci)
B-CSOPORT
21.00:
RB Leipzig (német)–Rosenborg (norvég)
21.00: Celtic (skót)–Salzburg (osztrák) (Tv: Digi Sport3)
C-CSOPORT
21.00:
FC Köbenhavn (dán)–Bordeaux (francia)
21.00: Slavia Praha (cseh)–Zenit (orosz)
D-CSOPORT
21.00
: Spartak Trnava (szlovák)–Fenerbahce (török)
21.00: Dinamo Zagreb (horvát)–Anderlecht (belga)
E-CSOPORT
21.00:
Sporting CP (portugál)–Vorszkla Poltava (ukrán)
21.00: Arsenal (angol)–Qarabag (azeri) (Tv: Digi Sport2)
F-CSOPORT
21.00:
Dudelange (luxemburgi)–Real Betis (spanyol)
21.00: Olympiakosz (görög)–Milan (olasz) (Tv: Digi Sport1)
G-CSOPORT
18.55:
Villarreal (spanyol)–Szpartak Moszkva (orosz)
18.55: Rapid Wien (osztrák)–Rangers (skót)
H-CSOPORT
18.55:
Marseille (francia)–Apollon Limassol (ciprusi)
18.55: Lazio (olasz)–Eintracht Frankfurt (német)
I-CSOPORT
18.55:
Besiktas (török)–Malmö (svéd)
18.55: Genk (belga)–Sarpsborg (norvég)
J-CSOPORT
18.55:
Sevilla (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) (Tv: Digi Sport2)
18.55: Akhisarspor (török)–Standard Liege (belga)
K-CSOPORT
18.55:
Rennes (francia)–Asztana (kazah) (Tv: Digi Sport3)
18.55: Dinamo Kijev (ukrán)–Jablonec (cseh)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik