Kalmár Zsolt vezényelte az ünneplést a továbbjutást követően (Fotó: Lelkes Ernő/dac1904.sk)

Örömmámor. A MOL Aréna felett tűzijáték. A DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt megafonnal a kezében üvöltötte a rigmusokat, a többi játékos a kerítés túloldalára száműzött szurkolókkal együtt tapsolt, ugrált. Felvidéken felejthetetlen volt az éjszaka a Jablonec elleni, hosszabbítás utáni 5–3-as siker után, ami továbbjutást jelentett az Európa-liga 3. selejtezőkörébe.

„Libabőrös voltam, amikor a kezembe nyomták a megafont. Fantasztikus érzés, nagy megtiszteltetés volt vezényelni az ünneplést” – mondta lapunknak Kalmár Zsolt, aki ismét nagyot produkált, csapatkapitánynak méltóan vezette a sárga-kék alakulatot.

„Már a meccs elején láttuk, hallottuk Andrissal
(Schäfer – a szerk.), hogy milyen jó hangulat van a lelátók mögött. A találkozó alatt végig behallatszott a szurkolásuk, óriási erőt adtak nekünk, hogy itt voltak, szurkoltak. Egyszerűen fantasztikusak voltak! Nagyon nagy köszönetet érdemelnek, hiszen nagyszerű érzés volt, hogy mögöttünk állnak. Örülünk, hogy tudtunk nekik adni egy szép ajándékot” – folytatta a 18-szoros válogatott játékos, aki a klub-pályafutásának a legnagyobb sikerét érte el.

„Az első félidőben az ellenfél nagyon kevés területet hagyott nekünk, nem is ment a legjobban a játék. A másodikban feljavultunk, több helyzetünk volt, azt a futballt játszottuk, amit szerettünk volna. Nagyon fontos volt, hogy ismét tudtunk magunknak erőt meríteni, kétszer is visszahoztuk a meccset. Mit mondott Storck mester a hosszabbítás előtt? Semmi különöset. Csak annyit, hogy türelmesek legyünk, várjuk meg a helyzeteket, elfárad az ellenfél. Így is lett. Okosan játszottunk, rúgtunk is két gólt. A siker kulcsa? Nagyon együtt van a csapat. Úgy a pályán, mint a pályán kívül is. Mindig harcolunk, küzdünk egymásért, még ha nem minden sikerül úgy, ahogy elképzeljük. Soha nem adjuk fel. Nagyon büszke vagyok az egész társaságra. Történelmet írtunk. És szeretnénk tovább-írni” – zárta szavait a középpályás.

„Már most eszméletlen, amit elértünk. Óriási sikert értünk el. Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, milyen erős a csapatunk” – kezdte Schäfer András, aki fáradhatatlanul végighajtotta az egész meccset. Még a 118. percben is a leggyorsabb volt, megnyert szinte minden párbajt.

„Az első félidőben kicsit megleptük az ellenfelet, visszahúzódtunk az elején. Aztán fokozatosan átvettük a meccs irányítását, nem adtuk fel akkor sem, amikor hátrányba kerültünk. Remek ez a csapat, nagyon erősek vagyunk, főleg fejben. Nagyot léptünk előre a tavaszhoz képest. Néhány óráig még élvezni fogjuk az örömmámort, aztán már csak a következő meccsre gondolunk. Óriási erőt adott ez a siker” – zárta le Schäfer, akit a Jablonec mestere, Petr Rada a találkozó legjobb játékosának jelölt.

A DAC az Európa-liga 3. selejtezőkörében csütörtökön Ausztriában, a LASK ellen lép pályára.

 Megismétlődött az 1988-as év
  Harminckét évvel ezelőtt a DAC az UEFA-kupa 1. fordulójában kiejtette a svéd Östers Växjőt, míg a többi akkori csehszlovák csapat kiesett az első körben. Így a második fordulóban csak a csallóközi együttes szerepelt, a Bayern München volt az ellenfél. Ebben az idényben a Zilina és a Ruzomberok már az első selejtezőkörben kiesett, míg a Slovan csütörtökön Finnországban szégyenkezett, kiesett a Kuopio otthonában. A Fortuna Ligás csapatok becsületét a DAC mentette meg…