El: Magyarként ellenfélként is varázslatos Dunaszerdahelyen pályára lépni – Megyeri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 07:34
Hiába játszott nagy fölényben a meccs jelentős részében a DAC, a görög Atromitosz Megyeri Balázzsal a kapujában jól védekezett, és veszélyes ellentámadásaiból kétszer is betalált az Európa-liga selejtezője 2. fordulójának első mérkőzésén, Dunaszerdahelyen. Így nagyon nehéz helyzetből várja az athéni visszavágót a DAC. A találkozó után a parádés gólt szerző Vida Kristopherrel, illetve Megyeri Balázzsal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Vida Kristopher elárulta: nagyon szeretett volna ezen a mérkőzésen betalálni.

„Tudtam, hogy a padon kezdek, úgyhogy ahogy beszállok, valamit hozzá kell tenni a játékhoz. Ez elég hamar sikerült, és remélem, hogy ez a gól sokat fog számítani abban, hogy tovább tudjunk jutni.”

Megyeri Balázs kívánsága már korában is az volt, hogy a DAC ellen szeretne játszani.

„Az, hogy magyar játékosként itt pályára léphet az ember – még ha az idegenbeli csapat tagjaként is – tényleg varázslatos érzés.”

Az NSO Tv videójából az is kiderül, hogy miről beszélgetett a találkozó után magyar ellenfeleivel.

Így szólt a Nélküled a DAC–Atromitosz előtt

Dárdai Pál Dunaszerdahelyen árulta el, nem hiányzik neki a futball


EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

DAC (szlovákiai)–Atromitosz (görög) 1–2 (1–2)
Dunaszerdahely,
Mol Aréna, 9980 néző.VezetteDankert (német)
DAC:Jedlicka – Kostrna, Oravec, Kruzliak, Davis (Blackman, 73.) – Vida M. – Cmelík (Veselovsky, 60.), Ronan (Vida K., 29.), Kalmár, Divkovic – Ramírez.Vezetőedző:Peter Hyballa
ATROMITOSZ:Megyeri – Kivrakidisz (Nacosz, 39.), Riszvanisz, Gutasz, Katranisz – Madson, Hariszisz – Manuszosz, Umbides, N'Sikulu (Farley Rosa, 61.) – Velliosz (Kahila, 74.).Vezetőedző:Joannisz Anasztasziu
Gólszerző:Vida K. (35.), ill. Umbides (21.), Manuszosz (43.)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik