El: két Partizan- és egy Zvezda-szurkoló, aki imádja a magyarokat

BABJÁK BENCE, NAGY-PÁL TAMÁS, TÖRÖK ATTILABABJÁK BENCE, NAGY-PÁL TAMÁS, TÖRÖK ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 11:07
null
Kollégáink, Nagy Pál-Tamás, Babják Bence és Török Attila (felső sor, balról a második, harmadik és negyedik) a szerb szurkolókkal
Mint megírtuk, a Videoton gól nélküli döntetlent játszott a Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa-liga playoffkörének első, belgrádi mérkőzésén. A találkozó előtt néhány órával két Partizan-fanatikussal is találkoztak a Nemzeti Sport munkatársai, és egyáltalán nem várt élményben volt részük.


– Magyarok vagytok?

– Igen.

– De jó, imádjuk a magyarokat!

Elsőre szürreálisnak tűnhet, hogy ez a párbeszéd a Partizan Beograd stadionjának közelében hangzott el egy Partizan-szurkoló és három magyar újságíró között, cseppet sem reprezentatív felmérésünk alapján a szerb főváros legjobb éttermében (a többit nem próbáltuk ki), alig néhány órával a Videoton Európa-liga mérkőzése előtt.

Pedig isten bizony így történt!

Gyorsan kiderült, hogy az egyébként háromfős szerb társaság mindegyikének van némi kötődése Magyarországhoz (ott dolgozott vagy éppen magyar barátai, munkatársai vannak), és nagyon szeretnek minket.

A triónak nem mindegyik tagja Partizan-szurkoló ám: Zoran például az ősi rivális Crvena zvezda fanatikusa, ettől függetlenül nagyon jól megférnek egymás mellett Nebojsával és Nemanjával – no azért a csipkelődés az ebéd közben sem maradhatott el.

(Egyébként ez tökéletesen tükrözi a helyi viszonyokat, hiszen a két klub stadionja is alig fél kilométerre található egymástól).

Bár a futballt mindannyian szeretik, a Videoton elleni mérkőzést nekünk kellett szóba hoznunk, válaszként egy számukra szomorú emléket elevenítettek fel kapásból néhány szóval: 5–0, Szabó József.

Az esti meccs annyira nem volt központi téma náluk, több okból sem: szurkolók nélkül nem az igazi, Nemanja így például inkább otthon nézte a tévében (ahogyan a legtöbb Partizan-szurkoló), Nebojsa pedig addigra már útban volt Németország felé, ahol dolgos napjait tölti.

Ellenben Nebojsa sokkal fontosabbnak tartotta folyamatosan hangsúlyozni: a magyar népnél szerinte nincs jobb a világon, szereti a csárdást (rögtönzött bemutatót is tartott), na meg a gulyást is természetesen, és azért egy cifra káromkodással reprezentálta nyelvismeretét is (meg egy „Jó napot kívánokkal”).

Bár az alig egyórás beszélgetés során néha úgy érezhettük magunkat, mint egy igazi Emir Kusturica-filmben (amikor például hárman, három különböző nyelven tartottak bemutatót a szerb életérzésről), nemcsak a finom helyi ételek miatt távoztunk jó szájízzel.

Belekóstolhattunk a szerb vendégszeretetbe.

„Este pedig győzzön a jobb” – szólt a búcsú.

Egyelőre nem győzött.

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Partizan Beograd (szerb)–Videoton FC (magyar) 0–0

VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)
20.00: Videoton FC–Partizan Beograd (szerb) (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik