Küzdelmes mérkőzést játszott Kolozsváron a CFR és a Rennes (Fotó: Riti Attila)

A francia kupagyőztes idegenben is már az első perctől kezdve támadólag lépett fel, de támadóinak lövései hiába voltak pontosak, egyikben sem volt elég erő, hogy túljárjon Giedrius Arlauskis eszén. A CFR litván kapusa a 35. percben, M'Baye Niang fejesénél védett igazán nagyot, amikor a jobb felső sarokból tolta ki a labdát. A kolozsvári csapat főként az ex-újpesti Lacina Traoré felé ívelgetett labdákkal próbált támadni, de az elefántcsontparti csatár egyszer sem tudott kapura fordulni.

A második félidőben is folytatódott Arlauskis kapujának ostroma, de sem Raphinha 2 méterről, sem Bourigeaud 35-ről nem tudott túljárni a kolozsvári kapus eszén. A legtöbb gondot éppen csapattársa, Kevin Boli okozta neki egy túl erős hazaadással, de ekkor is szögletre ütötte a labdát.

A kihagyott helyzetek a hajrában bosszulták meg magukat, amikor Deac szöglete után a csereként beállt Mario Rondón a franciák kapujába fejelte a labdát. A venezuelai támadót két perccel később egy nyújtott lábbal történő szabálytalanságért kiállította Tiago Martins portugál játékvezető, ám a kolozsvári nézők mindent megbocsájtottak neki, amikor a negyedik ráadás percben támadó szabálytalanság miatt nem adta meg Siebatcheu gólját, így nem egyenlített a Rennes, maradt az 1–0.

A többi 18.55-ös mérkőzésről ide kattintva olvashat.

EURÓPA-LIGA
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
CFR (Kolozsvári Vasutas, romániai)–Stade Rennais (francia) 1–0
(Rondón 87.)
Kiállítva: Rondón (CFR, 89.)

AZ E-CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Lazio (olasz)–Celtic (skót) 1–2

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Celtic 4 3 1 7–3 +4 10
2. CFR Cluj 4 3 1 4–3 +1   9
3. Lazio 4 1 3 5–7 –2   3
4. Rennes 4 1 3 2–5 –3   1