El: Készen állok arra, hogy kezdjek a válogatottban – Szoboszlai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 23:45
null
Szoboszlai egy gólpasszal járult hozzá a Napoli legyőzéséhez (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a magyar válogatottba is meghívott Szoboszlai Dominik bemutatkozhatott a Salzburg színeiben az Európa-ligában, és a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján nagyszerűen játszott, gólpasszt adott, csapata pedig 3–1-re nyert, igaz, így is az olaszok örülhettek végül.



„Örülök, hogy sikerült bemutatkoznom az Európa-ligában, és hogy gólpasszt tudtam adni, de sajnos ez sem volt elég, pedig mindent megtettünk, hogy mi jussunk tovább – mondta Szoboszlai Dominik a DIGI Sportnak a mérkőzést követően. – Az egész meccs máshogy alakulhatott volna, ha nincs az elején az olaszok gólja. Jó érzés volt ennyi néző előtt játszani, azonban igyekeztem a játékra koncentrálni.”

„Szerintem készen állok arra, hogy kezdjek a felnőttválogatottban, ám meglátjuk, ez nem az én döntésem, hanem a mesteré – felelt a szakértői kérdésre a 18 éves középpályás, akit a találkozó utáni reakciókról is kérdeztek. – A csapattársaim gratuláltak a meccs után, úgy vélik, hogy nagyon jól teljesítettem, és remélik, többet fogok játszani a jövőben.”

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) 3–1 (Dabur 25., Gulbrandsen 65., Leitgeb 92., ill. Milik 14.)
Továbbjutott: a Napoli, 4–3-as összesítéssel.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

EB 2020, SELEJTEZŐ AZ E-CSOPORT BEOSZTÁSA
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

MENETREND
Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik