El: játékosként 6, edzőként 3 honfitársunk fordult meg az Espanyolnál

S. Á., V. GY.S. Á., V. GY.
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 15:04
Az elmúlt 120 esztendő során játékosként hat, edzőként három honfitársunk fordult meg az Espanyolnál, lássuk, mit érdemes róluk tudni.

BERKESSY Elemér
BERKESSY Elemér

A Nagyváradon született, hétszeres magyar válogatott játékos két bajnoki címet (1928, 1932), egy Magyar Kupát (1928) és egy Közép-európai Kupát nyert a Ferencvárossal, 1934 és 1936 között az FC Barcelona futballistája volt, 1939-ben Tatabányán kezdett edzősködni, később dolgozott Olaszországban, az 1957–1958-as idényben irányította az Espanyolt, amellyel a nyolcadik helyen végzett a La Ligában, majd a Sabadellnél edzősködött, 1993-ban, 88 évesen hunyt el Barcelonában.

SZOLNOK (KIS) István

Játékosként először ő lépett pályára az Espanyolban, az MTK-val két magyar bajnoki címet nyerő csatár 1957 és 1960 között játszott a csapatban. Őt követte a klub történetének egyik legjobb labdarúgója – Czibor Zoltán.

CZIBOR Zoltán

Az Aranycsapat kiváló balszélsője 1961-ben, a nagy vetélytárs FC Barcelona együttesétől igazolt át az Espanyolhoz, és tizenöt tétmérkőzésen három gólt szerzett. Ezek közt volt négy VVK-találkozó is, az El egyik jogelődjében tehát a kisebbik katalán fővárosi klubban is szerepelt.

KUBALA László

A Barca „Kuksija” 1963 és 1964 között játékos-edző, 1964 és 1965 között edző volt az Espanyolban, ám legnagyobb sikereit a rivális Barcával érte el. Négy spanyol bajnoki címet és öt Spanyol Kupát nyert a gránátvörös-kékekkel, 2009-ben avatták fel a szobrát a Camp Nou előtt.

KUZMAN József és KASZÁS László

Az Espanyolnál mindkét magyar futballista Kubala László játékosa volt. Érdekesség, hogy Kuzman József sosem szerepelt a magyar élvonalban, de még a másodosztályban sem, ellenben Ausztriában és Törökországban is bajnoki címet nyert, több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a spanyol élvonalban. Kaszás 1963 és 1965 között 17 bajnokin 4 gólt szerzett a kék-fehérek színeiben.

KALMÁR Jenő

A Hungáriával 1929-ben bajnoki címet szerző játékost kora egyik legjobban fejelő futballistájaként tartották számon, edzőként a Csepellel egy, a Honvéddal három bajnoki címet nyert. Később Bécsben, a Wacker Wiennél kezdett dolgozni, ezt követően több spanyol klub csapatát irányította, sorrendben a Sevillát, a Granadát, a Málagát, a Valladolidot, az Espanyolt és az Hérculest. Az Espanyolt 1966 és 1969 között hetven tétmérkőzésen vezette, 1966-ban a csapat az ő irányításával győzte le 2:0-ra a nagy rivális FC Barcelonát. Ezt követően harminc évig egyetlen magyar sem fordult meg a klubnál.

MOLNÁR Balázs

Huszonkét évesen, 1999-ben a Zalaegerszeg labdarúgójaként került a nagy múltú Espanyolhoz.

„Az utánpótlás-válogatottban figyeltek fel rám a spanyolok – emlékezett vissza a Nemzeti Sport kérdésére a 14-szeres válogatott Molnár Balázs. – Többször is megnéztek, míg szóba álltak velem, aztán egyszer csak szerződést ajánlottak. Hatalmas megtiszteltetésnek fogtam fel, hogy Európa egyik legerősebb bajnokságába kerülhettem. Egy évig voltam a csapat tagja, s bár kevés lehetőséget kaptam, rengeteget tanultam, sokat fejlődtem a kint eltöltött időszak alatt. Nem volt könnyű, mert a posztomon akkoriban egy román, valamint egy spanyol válogatott futballozott, én meg »csak« a magyar U21-es csapatban játszottam. Egy év után kölcsönadtak, ennek ellenére a spanyolországi légióskodás jelentős hatással volt a pályafutásomra.”

 

Az egykori középpályás jelenleg a ZTE FC utánpótlásában dolgozik edzőként. Elmondta, még most is kapcsolatban áll korábbi klubjával. Az Espanyol több hazai mérkőzésén is ott volt a lelátón, sőt a Ferencváros elleni Európa-liga-csoportmeccsre is kapott meghívót, ám ezúttal elfoglaltsága miatt nem lehet ott a helyszínen.

„De természetesen szorítok a Fradinak – folytatta a 42 éves szakember. – Nem lesz egyszerű feladat, de szerintem a Szerhij Rebrov vezette magyar bajnok meglepheti a spanyol együttest.”

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT
1. forduló: szeptember 19.
21.00:
Espanyol (spanyol)–Ferencváros (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz)

A TOVÁBBI PROGRAM
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik