El: Hihetetlen egység és összetartás jellemez minket – Hadzic

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 09:27
null
Anel Hadzic szerint a görögországinál nehezebb meccs lesz a budapesti a PAOK ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A PAOK ellen újabb sikerben reménykedő középpályás egy nyári ígéretről, a hideg fej fontosságáról és a fehér mez előnyéről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

Különös színháború
Hiába a hazai pálya, a magyar bajnoknak a tiszta fehér szerelésében kell pályára lépnie csütörtök este – tájékoztatott a molvidi.hu. Hogy a piros-kék garnitúra miért marad a szertárban, arra Kovács Zoltán sportigazgató adott magyarázatot.
„Noha a Vidi és a PAOK is a szabályoknak megfelelő mezkombinációkat adott le már a Bajnokok Ligája-rájátszást megelőzően, a konkrét helyzet vizsgálatakor az Európai Labdarúgó-szövetség arra a döntésre jutott, hogy csapatunknak ezúttal a második számú meccsszerelésében kell pályára lépnie. Amint megkaptuk az értesítést, azonnal jeleztük az UEFA-nak, hogy számunkra elfogadhatatlan a döntés, és ragaszkodunk a hazai felszerelésünkhöz a hazai mérkőzéseken. Többszöri egyeztetés és megoldási javaslat után sem kaptunk pozitív választ a teljesen magától értetődő igényünkre, így az UEFA eredeti döntése maradt érvényben. Sajnos a Vidi első számú kombinációja a PAOK mindhárom leadott felszerelésével ütközött valamilyen ponton. Az ilyen jellegű balszerencsés
színütközés egyébként nagyon ritka, bár az idei BL- és El-sorozatban is előfordult már, hogy a hazai csapat nem játszhatott a hazai felszerelésében.”
Azért tegyük hozzá, nem a Barcelonáról, a Bayern Münchenről vagy a Juventusról volt szó...

– „Minden jó elkezdődik valahol és valamikor, remélem, az én jó sorozatom a PAOK ellen csütörtök este a Tumba Stadionban rajtol.” Tudja, kit idéztem?
– Én mondtam két hete, a szaloniki mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón – válaszolta Anel Hadzic, a Mol Vidi FC bosnyák válogatott középpályása. – Noha úgy fogalmaztam, remélem, valójában vakon hittem benne, hogy nyerhetünk.

– Utólag elárulhatja, milyen oka volt rá.
– A kívülállók úgy gondolhatják, hogy jóformán semmi, de... Hihetetlen egység és összetartás jellemez minket, a legnagyobb bajban is képesek vagyunk összefogni. Amikor sokan elintéznek bennünket egy kézlegyintéssel, kimegyünk a pályára, és megmutatjuk, mire vagyunk képesek egymásért, a klubunkért, sőt a magyar futballért is. Amit eddig elértünk, arra nemcsak a fehérvári drukkerek, hanem más csapatok szurkolói is büszkék lehetnek.

– Azt már tudjuk, mit mondott október huszonnegyedikén, de mit mond most?
– Azt, hogy a PAOK elleni második mérkőzés jóval nehezebb lesz, mint az első volt. A görögöket megleptük Szalonikiben, úgy sejtem, ezúttal jobban felkészülnek belőlünk.

– Odakint lebecsülték önöket?
– Ezt nem éreztem. A győzelmünk kulcsa volt, hogy amit Marko Nikolics kért tőlünk, maradéktalanul végrehajtottuk. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy az meccs már a múlt, felejtsük is el, de éppen azért nem szabad kitörölnünk az emlékezetünkből, mert abból erőt meríthetünk az előttünk álló kilencven percre is. Szükségünk lesz rá, mert a PAOK-nak Pesten győznie kellene, hogy megőrizze reális esélyét a továbbjutásra. Nincs kétségem afelől, hogy jobban játszik majd, mint két hete.

– A Vidi tud annál jobban játszani, mint két hete?
– Természetesen! A futballban mindig van feljebb. Csütörtökön azonban nem a játék minőségén lesz a hangsúly, hanem azon, hogy megszerezzük a három pontot. Arra kell ügyelnünk, hogy ne „boruljunk el”. Fantasztikus, hogy telt ház előtt léphetünk pályára, ez mindannyiunk számára nagy lökést ad, de a forró szívnek hideg fejjel kell párosulnia. Nem hibázhatunk semmilyen téren. A BATE ellen sajnos megtapasztaltuk, hogy ezen a szinten minden jelentős kihagyást könyörtelenül megbüntet a rivális. Egyszerűen nem adhatjuk meg a sanszot a görögöknek, hogy megverjenek minket.

Utolsó jegyek
A jó hír: még van jegy. A rossz: már alig van. Úgyhogy aki a helyszínen akar szurkolni a Vidinek, az siessen. Igyekezni kell majd a bejutással is: a csütörtökön 18.55 órakor kezdődő mérkőzés előtt két órával nyitják ki a Groupama Aréna kapuit, a várható torlódás miatt érdemes korábban elindulni. Fontos információ, hogy minden bérlettel és jeggyel be lehet jutni az I-II. kapucsoport bármelyikén, egyedül a III-ast érdemes elkerülni, mert ott a PAOK hívei léphetnek be.

– Szavaiból úgy veszem ki, már most kirontana a játéktérre.
– Ez egyfelől igaz, másfelől nem bánom, hogy kis időt még a felkészüléssel tölthetünk. Érezzük a „vérszagot”, maximálisan tisztában vagyunk vele, hogy egy újabb sikerrel milyen közel kerülhetünk a továbbjutáshoz, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy észnél kell lennünk! Egy lépést már megtettünk Szalonikiben, most jöhet a következő, ám azt egy másodpercig nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a PAOK kiváló csapat. Márpedig a kiváló csapatok ritkán szoktak egymás után kétszer hibázni.

– Szombaton eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a Paks elleni bajnokit, csapata négy nullára nyert. Nem tart attól, hogy Marko Nikolics nem változtat a győztes tizenegyen?
– Ha így lesz, elfogadom a döntését, de én úgy készülök, hogy játszom... A nyáron az edzőnk tulajdonképpen meggyőzött róla, érdemes szerződést hosszabbítanom, amikor beszélgettünk, azt ígérte, a Vidi bejut valamelyik kupasorozat csoportkörébe. Tartotta a szavát, ezzel pedig hozzásegített, hogy egy álmom váljon valóra. Ezek után nem csoda, hogy töretlenül hiszek benne, és mindazokban, akiknek bármilyen szerepük volt, hogy idáig eljussak.

– Aligha szeretne itt megállni.
– Dehogy szeretnék! Állítom, még annál is több van a csapatunkban, amit eddig elért.

– Vagyis az L-csoportból a Chelsea és a Vidi jut tovább?
– Szerintem igen.

– És az nem bosszantja, hogy az UEFA döntése értelmében nem a hazai, azaz piros-kék, hanem a második számú, tiszta fehér szerelésükben kell pályára lépniük a PAOK ellen?
– Ez nem aggaszt. Különben is, nézzük a jó oldalát: a Real Madrid is fehérben játszik...

PAOK: idegenbeli gondok
Ami nem jön össze az Európa-ligában, az kicsit döcögve, de megy a bajnokságban. Amióta a PAOK hazai pályán vereséget szenvedett a Mol Viditől (0–2), legyőzte a Pana-thinaikoszt (2–0), döntetlent játszott idegenben az Atromitosszal (1–1) – a hazaiak egyenlítő gólját Ugrai Roland szerezte – és két ponttal vezeti a görög élvonalat. Utóbbi mérkőzés után a PAOK csatára, José Ángel Crespo így értékelt: „Sok hibát követtünk el, arrogánsan játszottunk. Idegenben mindig ilyen problémával küzdünk, megoldást kell találnunk rá, ha eredményesek akarunk lenni.”
A görögök következő idegenbeli mérkőzéséig nincs sok idő, csütörtökön a Groupama Arénába látogatnak, hogy megpróbáljanak visszavágni a Mol Vidinek. A csapat szerda délután ül repülőre, a huszonegy fős keretben minden bizonnyal helyet kap a combizomsérüléssel bajlódó Alexandrosz Paszhalakisz is. A 29 éves kapus az Atromitosz elleni bajnokin ütközés következtében sérült meg, az első orvosi vélemények biztatók a felépülésével kapcsolatban. Ugyancsak kérdéses Maurício játéka. A brazil védekező középpályás nagyjából egy hónapja küzd térdsérüléssel, és bár a legutóbbi edzésen már teljes értékű munkát végzett, kevés az esély rá, hogy Razvan Lucescu vezetőedző a Vidi ellen bizalmat szavaz neki.
A PAOK-kal kapcsolatos érdekesség, hogy a csütörtöki lesz a klub történetének 40. mérkőzése az Európa-liga csoportkörében. Ennél több találkozót csak két klub, az osztrák Salzburg és a román FCSB játszott. N. ZS.

NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
18.55:
MOL Vidi FC–PAOK (görög) (Tv: Sport1)
18.55: BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) (Tv: Digi Sport1)


A csoport programja
Szeptember 20.

PAOK–Chelsea 0–1
MOL Vidi FC–BATE Boriszov 0–2
október 4.
BATE Boriszov–PAOK 1–4
Chelsea–MOL Vidi FC 1–0

október 25.
Chelsea–BATE Boriszov 3–1
PAOK–MOL Vidi FC 0–2
november 8.
18.55: BATE Boriszov–Chelsea
18.55: MOL Vidi FC–PAOK
november 29.
18.55: BATE Boriszov–MOL Vidi FC
21.00: Chelsea–PAOK
december 13.
18.55: PAOK–BATE Boriszov
18.55: MOL Vidi FC–Chelsea

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3
5–1 +4 9
2. PAOK 3 1 2 4–4 0 3
3. MOL VIDI FC 3 1 2 2–3 –1 3
4. BATE Boriszov 3 1 2 4–7 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik